Akárhogyan is szeretnénk megúszni a stresszhelyzeteket, a tudásról valamiképpen mégis számot kell adni.
Ráadásul az is bizonyított, hogy csak az a stressz káros a testnek és a léleknek, amelyik tartós, és amelyet az állandó félelem, és bizonytalanság szül.
A fenti megállapításokat figyelembe véve, tanítványaimnak a következő módon lehet beszámolniuk ismereteikről:
Alaphelyzetben minden, az órán átvett, a füzetbe lejegyzett anyag a következő alkalommal számon kérhető!
Ha a diákjaim a tanítási órákon a tőlük elvárható fegyelemmel és figyelemmel viseltetnek, lehetőségük van arra, hogy bejelentkezéssel feleljenek. Ennek lényege a következő: a tárgyalás alatt lévő tananyag egy bizonyos részétől – általában a második leckétől – lehetőséget adok diákjaimnak arra, hogy bejelentkezzenek felelésre a következő órára. (Esetenként magam jelölöm ki a majdani felelőt.) Négy-öt gyerek tehát pontosan tudja, hogy mikor, és miből felel. (Ők csak ezen a napon izgulnak egy kicsit.) Az aktuális lecke témájából történt beszámolás után, az előző leckéből, leckékből teszek fel kérdéseket. Ezek főleg fontos adatok, összefüggések, egyértelmű tények lesznek. A lényeg azonban, hogy mindig át kell olvasni a korábbi leckéket is!
Egykori kedves tanítványom, László Marci javaslatára bevezettem azt a gyakorlatot is, hogy a mindenkori felelő kezében tarthat és bele is pillanthat egy noteszlap nagyságú papírba, amelyet otthon saját maga készített, s ami valójában egy kis vázlat. A használata biztonságot, nyugalmat adhat, gördülékeny feleletet biztosíthat. (Nem csak ezt az egy dolgot tanultam a mai és egykori tanítványaimtól!)
Egy tananyagrész befejezése után témazáró dolgozatot írunk. Ezt azonban úgynevezett felmentő feleletekkel ki lehet váltani. Ha valaki vállalkozik arra, hogy a teljes tanagyagból beszámol, már nem kell dolgozatot írnia. Ráadásul, ha nem úgy sikerül a felmentő felelet, ahogy a diák, s ahogy én magam is szerettük volna, akkor még mindig marad a dolgozatírás lehetősége. (Mivel a Jóisten nem teremtett bennünket egyformának, életünk más-más területén lehetünk képesek jól teljesíteni, ezért történelemből sem lehet mindenki kiváló. De ha valaki csak azért lenne hajlandó egy rosszabb jegyet is elfogadni, hogy ne kelljen dolgozatot írnia, abba természetesen nem egyezhetek bele. Az én felelősségem az, hogy mindenkit önmagához mérve tudjak értékelni, ne engedjem azt, hogy magát alá-, vagy esetleg túlbecsülje.)
Témazáró írásbeli dolgozattal zárunk egy-egy tananyagrészt. A feladatok gerincét a kifejtős témák adják, de be kell számolni az adatokra, térképismeretre vonatkozó tudásról is. Az értékelésnél pontrendszert nem használok. Az én koromban, tapasztalataim, pedagógiai és pszichológiai ismereteim birtokában vállalnom kell azt, hogy a tudás, az értés, és a befektetett munka (szorgalom) szintéziseként ítéljem meg tanítványaim teljesítményét.
Mindig boldoggá tesz, ha egy-egy tanítványom valamelyik résztémát illetően behatóbb ismeretekre vágyik. Ilyenkor lehetőséget adok arra, hogy kisbeszámolót készítsen. Olykor magam hívom fel a figyelmet egy érdekesnek látszó lehetőségre, de a kényszerítést ebben az esetben sem tartom célravezetőnek. (Az az igazság, hogy ezek az alkalmak nagyon fontosak nekem is, hiszen, magam is tanulhatok. Igaznak tartom azt a kínai mondást, mely szerint a tanító az osztály legöregebb tanulója.)
A kisbeszámolóval kapcsolatosan azonban van néhány kritérium: készülhet bármilyen formában (power point, vagy élőbeszéd…) az időtartam 5 percnél hosszabb nem lehet. Egy jól sikerült kisbeszámolóra érdemjegyet is adhatok – természetesen ötöst – de ez csak akkor lép érvénybe, és akkor kerül be a naplóba, ha az adott témában a témazáró felelet, vagy dolgozat nem lett rosszabb négyesnél.
A számonkéréshez tartozik még egy fontos alapelv:
Elvárom a tanítványaimtól, hogy segítsenek egymásnak. Az iskolai szlengben súgásnak nevezett „bűncselekmény” nálam kötelező. Azt szeretném, ha nem önző, irigy attitűdökkel indulnának el a közösségi élet színterein gyermekeink.
A másikkal való együttérzés, a szolidaritás legyen mindennapjaik természetes része. Ez nem csalás. Azt nem tűröm el, ezért a „puskázásnak” nevezett eljárást tiltom, s határozottan megkülönböztetem attól, amikor a diákok segítik egymást egy-egy elakadás, blokkolás alkalmával..