Földünkön a múltban és most is nagyon sok dolog történt, történik. Nekünk az a dolgunk, hogy ebből a rengetegből kiemeljük a fontosakat, lényegeseket, amelyek meghatározták a világ, benne a mi népünk helyzetét. Az eseményeket tehát csoportosítani kell:
Saját hazánk, a magyar nemzet története alkotja az egyik csoportot. Ebből nem hagyhatunk ki semmi olyasmit, ami az események folyamatosságát megszakíthatná. Tehát, ha 5. osztálytól kezdve ügyesen összeillesztenénk a magyar történelmi eseményeket egészen a 8. osztályig, azt tapasztalnánk, hogy egy összefüggő nagy, kerek történet lenne előttünk. Olyan ez, mint egy folytatásos regény, vagy egy sok részből álló filmsorozat. Mivel magyarok vagyunk, ezt a „filmet” mindnyájunknak a lehető legalaposabban, legrészletesebben illik ismernünk.
Más a helyzet a többi nép történetének ismeretével. Lehetetlen volna annak a sok-sok egykori és mai népnek, nemzetnek, kultúrának a megismerése, ami élt, és él még ma is a földünkön. Ezt a világtörténelmet, vagy – ahogy a tudósok mondják – egyetemes történetet csak vázlatosan, egy-egy részt kiemelve tudjuk áttekinteni. Ebbe a csoportba tehát olyan történések kerülnek, amelyek a világ egészére, vagy hazánk múltját illetően voltak jelentős hatással. Ha tehát a világtörténelem eseményeit is összeraknánk 5. osztálytól 8.-ig, akkor nem kapnánk összefüggő eseményláncolatot, sőt inkább káosznak tűnne az egész.
Óriási dolog, ha észrevesszük, hogy a két csoport eseményei párhuzamosan futnak egymás mellett! Közöttük kapcsolat, kölcsönhatás van. Legtöbbször persze a nagy birodalmak történései hatnak a mi hazánk dolgaira, de ez néha visszafelé is előfordul.
Mind a magyar. mind pedig a világtörténelem eseményeit kisebb fejezetekre, témákra osztjuk. Magam szakítok azzal a hagyománnyal, hogy csak a fejezetek végén foglalom össze a korábban tanultakat. Németh Lászlónak, a jeles magyar írónak a pedagógiai hagyományát folytatva, már a fejezetek elején egy rövid, kerek, a téma egészét érintő bevezetéssel kezdek. (Aki ezt tudja, az már az alapkövetelményt is teljesítette.) Ezután kezdünk a téma kibontásához, a részleteket is megismerve. A felmentő feleletekre való felkészülésnél, illetve a témazárók megírásánál aztán a szétbontott részek – hála a bevezető, immár összefoglaló segítségének – újra egésszé állhatnak össze.
(Nem kell megijedni akkor, ha mégsem sikerül „egybe látni”, átlátni az egész témát. A szintetizálás kora csak később érkezik el.)
Szinte minden osztályban vannak olyan tanulók, akiknek már az is nagy erőfeszítést jelent, hogy az úgynevezett „rövid” történetet megtanulják. Ha azonban van elég akaraterejük, akkor egyre jobb eredményeket érhetnek el. Ezt a remélt folyamatot szeretném segíteni azzal, hogy tanulópárok kialakítására adok lehetőséget. Ez a szigorúan önkéntes alapon szerveződő rendszer nem csak azoknak lehet eredményes, akik jobban szeretnének teljesíteni, hanem a segítőknek is. Ha ugyanis a nehezen tanulók közül valakinek sikerül egy jeggyel emelnie a jegyét, az a társának minden alkalommal ötöst jelent. (Persze, hogy ki lehet segítő, azt kizárólag én dönthetem el.)
Van még egy apróságnak látszó dolog, amit mint alapelvet mindenképpen tisztázni kell: A szövegeimben következetesen különbséget teszek a kultúra és a civilizáció fogalmak között. A kultúra az mindig az ősi hagyományok továbbéléséről szól és isteni alapokon áll. A civilizáció ezzel szemben hajlamos ezeket az alapokat elfelejteni és a jólétet, a technikai fejlődést, a mindenáron való gazdagodást középpontba állítani. Ideális esetben, néha – általában rövid időre – a kettőt sikerülhet összhangba hozni..