Egy „normális” ember csak akkor kész valamilyen feladatot végrehajtani, ha annak értelmét látja. Egy „normális” diák, csak akkor hajlandó megtanulni valamit, ha tudja, hogy az jó valamire, ha az felkelti az érdeklődését. Egyébként pedig szenvedés neki, a szüleinek és a tanárainak is az iskola.
Ezért azt tanácsolom mindenkinek, hogy próbálja meg nem kényszernek felfogni a tanulást, hanem gyönyörűségnek. Mindennap valami érdekes, titokzatos, váratlan dolog történhet az iskolában. Olyasmit tudhat meg, amiről addig fogalma sem volt.
De ha mégsem sikerül tökéletesen érzelmileg az iskolára, a tanulásra hangolódni, akkor is van néhány logikus érv, ami amellett szólt, hogy mégis érdemes a „padot koptatni”:
A műveltség, amelynek alapjai megszerezhetők – ahogy Arisztotelész vallotta – jó sorsban ékesség, balsorsban pedig menedék lehet. (Volt idő, amikor írók, költők, tudósok, művészek úgy élték át a szörnyű börtönéveket, hogy éhesen, fáradtan, elgyötörten esténként előadásokat tartottak egymásnak egy-egy érdekes témában.)
Ahhoz, hogy a körülöttünk lévő világról képet alkothassunk, hogy benne a saját helyünket megtalálhassuk, vissza kell tekintenünk. Meg kell vizsgálnunk, hogy apáink miként éltek, döntő helyzetekben hogyan cselekedtek. Így láthatjuk meg, hogy milyen gazdag az a hagyaték, ami utánuk maradt. Csak magunk dönthetünk arról, hogy ebből mit viszünk tovább, s mi az, amit elhagyunk.
Népünk, nemzetünk, hazánk történetének ismerete minden magyar embernek erkölcsi kötelessége! Ahogyan saját családunk eredete, rokoni kapcsolataink hálója határozza meg a helyünket a szűkebb környezetünkben, úgy a hazánk történetének ismerete segít megmondani, kik is vagyunk mi itt a földön, a népek tengerében.
Más népek történetét, vagy történelmük kiemelkedő eseményeit is hasznos megismernünk. Egyrészt az irántuk érzett tisztelet okán, másrészt pedig azért, mert gyakran a mi népünk életét is befolyásolták a szomszédjaink, vagy a hatalmas birodalmak történései.
Ha mindezek az okok még mindig nem elégségesek ahhoz, hogy a történelem tanulására adjátok a fejeteket, akkor már csak egyetlen érvem maradt:
Higgyétek el, hogy olyan fontosak vagytok nekem, úgy szeretlek benneteket, hogy csupa érdekes, jó és értelmes dolgot fogok nektek tanítani!.