POLGÁROSODÁS MAGYARORSZÁGON – A REFORMKOR

TARTALOM

Rövid áttekintés a korszakról
A reformkor kezdete, gróf Széchenyi István fellépése
A soknemzetiségű Magyarország tudományos és művészeti élete
Széchenyi országépítő munkája
Kossuth Lajos politikai pályája
Politikai küzdelmek a reformországgyűléseken

1. Rövid áttekintés a korszakról

A napóleoni háborúk befejezése után a magyar nemesség elesett azoktól a birodalmi megrendelésektől, amelyek jelentős jövedelmet biztosítottak számukra. Jogaikat is csorbítva érezték, ezért I. Ferenc császár kénytelen volt az országgyűlést összehívni 1825-ben. Itt lépett a nyilvánosság elé az ország egyik leggazdagabb főura, gróf Széchenyi István. Birtokainak egyévi jövedelmét ajánlotta fel, hogy megépülhessen a magyar nyelvet és kultúrát ápoló Magyar Tudományos Akadémia. Ezzel az eseménnyel kezdődött az a korszak, amelyet reformkornak nevezünk, és ami 1848. március 15-ig tartott.

Széchenyit nyugat-európai utazásai győzték meg arról, hogy Magyarországot is a polgári átalakulás útjára kell segíteni. Nagy lelkesedéssel látott munkához.

Megírta a Hitel, majd a Világ, végül a Stádium című munkáját. Szorgalmazta a Tisza és az Al-Duna szabályozását, a két folyó így alkalmassá válhatott a hajózásra. A Duna Pesti oldalán felépíttette az első gőzhengermalmot. Fontos szerepe volt a Pest és Vác között meginduló első vasútvonal kiépítésében. Segítette a takarékpénztárak létrehozását és működését. Egyik legjelentősebb tette a Pestet és Budát összekötő Lánchíd felépíttetése volt.

Széchenyi gróf színrelépésekor rendkívül pezsgő tudományos és művészeti élet jellemezte hazánkat. Ekkor élt és alkotott Bolyai Farkas és fia, Bolyai János, a matematika és a modern geometria két úttörője, Jedlik Ányos bencés paptanár, aki elektromotort szerkesztett, Fényes Elek a hazai statisztika kidolgozója, Irinyi János a gyufa feltalálója, Kitaibel Pál, aki rendszerezte Magyarország növényvilágát. Semmelweis Ignác az „anyák megmentője”, aki a fertőtlenítés szükségességét ismerte fel. Kőrösi Csoma Sándor, aki a magyarok őshazáját kereste, és a magyar zeneirodalom nagyjai, Liszt Ferenc és Erkel Ferenc.

A magyar irodalom aranykorát élte, hiszen ekkor alkotott Kazinczy Ferenc, Csokonai Vitéz Mihály, Fazekas Mihály, Berzsenyi Dániel, Katona József, Kölcsey Ferenc, Eötvös József, Vörösmarty Mihály, Petőfi Sándor, Arany János, Tompa Mihály, valamint Jókai Mór. 1837-ben megnyitotta kapuit a Magyar Nemzeti Színház elődje, a Pesti Magyar Színház. Szebbnél szebb épületek emelkedtek az ország városaiban. Különösen Pest fejlődése volt szembetűnő. Pollack Mihály, Ybl Miklós és Hild József középületei, palotái, szállodái határozták meg az arculatát.

Az 1840-es években Széchenyi Istvántól Kossuth Lajos vette át a politikai vezető szerepet. Ő is híve volt a polgári átalakulásnak, de a Habsburgoktól való elszakadást – vagyis a függetlenséget – azonnal keresztül akarta vinni. Széchenyi ezt a törekvést veszélyesnek látta, ezért vita alakult ki közöttük. Ennek ellenére, Kossuth a „legnagyobb magyarnak” nevezte a Grófot.

Az úgynevezett reformországgyűléseken – 1825-től 1848-ig – vívták küzdelmüket a Konzervatív Párt, és az Ellenzéki Párt tagjai. Ez utóbbinak vezetői között találjuk Gróf Batthyány Lajost, Deák Ferencet és Kossuth Lajost.

A politikai csatározásokba a fiatal értelmiségiek is bekapcsolódtak. Ők kávéházakban – például a Pilvaxban –, utcákon, az egyetemi ifjúság körében fejtették ki nézeteiket, kardoskodtak a polgári átalakulás és a nemzeti függetlenség ügye mellett. Petőfi Sándor, Jókai Mór, Arany János, Tompa Mihály, Vajda János mellett Vasvári Pál, illetve Táncsics Mihály is készen álltak arra, hogy akár radikális – forradalmi – módon is kierőszakolják a változtatásokat.

2. A reformkor kezdete, gróf Széchenyi István fellépése

Ferenc császár a napóleoni háborúk utolsó éveiben (1812-ben) feloszlatta a magyar országgyűlést, és rendeletek útján kormányzott. A háború befejeztével pedig a hadsereg számára sem kellett már nagy mennyiségű gabona, így a magyar nemesség bevételei jelentősen csökkentek. Ez a két hatás, valamint a bécsi udvar újabb adókivetései elégedetlenné, csalódottá tették a magyar előkelő réteget. Ellenállásuk hatására Ferenc 1825-ben kénytelen volt újra összehívni az országgyűlést Pozsonyba, ahol mindenekelőtt újból törvénybe iktatták az ország függetlenségét. (Természetesen ez csak a Habsburg Birodalmon belüli tartományi státusz megkülönböztetett formája volt.)

Ez idő tájt hazánkban az ország leggazdagabb és legtekintélyesebb családjai közül is kiemelkedtek a Széchenyiek. A nagycenki családi birtokközpont mellett hatalmas területeket birtokoltak, de pontosan tudták, hogy mivel tartoznak a hazájuknak. Széchényi Ferenc gróf 1802-ben az országra hagyta óriási könyvtárát és hatalmas műkincsgyűjteményét. Ezzel megvetette a későbbi Nemzeti Múzeum és az Országos Széchenyi Könyvtár alapjait.

1825-ben a pozsonyi országgyűlésen – amelyet az első reformországgyűlésnek nevezünk – már a nagytekintélyű gróf fia, Széchenyi István lépett politikai színtérre. Bár az alsó tábla ülésén csak tanácskozási joggal vett részt, úgy feltüzelték Felsőbüki Nagy Pál képviselő szavai, hogy szólásra emelkedett. Maga is ostorozta azokat a nemeseket, akik a magyar helyett más nyelveken beszélnek, írnak, s ily módon is hagyják elveszni nemzetüket. Nyomban felajánlotta hatalmas birtokainak egy évi jövedelmét egy olyan intézet felállítására, ami a magyar nyelvet ápolja, műveli, és a magyar ifjak ekképpen történő nevelését biztosítja. A fiatal gróf szavait döbbent csend, majd pedig hangos éljenzés fogadta. Még az országgyűlés ideje alatt a nemesség felajánlása alapján összegyűlt a szükséges összeg ahhoz, hogy elhatározzák a „Magyar Tudós Társaság” vagyis a Magyar Tudományos Akadémia felépítését.

A magyar történelmi hagyomány alapján ezt az eseményt tarjuk a REFORMKOR kezdetének. Ezzel indul el hazánk történetének egyik legfontosabb, legizgalmasabb, legszebb korszaka.

Gróf Széchenyi István sokáig élte az arisztokrata családok megszokott életét. Bécsben tanult, a nyarakat pedig Nagycenken töltötte. Aztán katonai pályára lépett. Huszártisztként részt vett a lipcsei csatában („népek csatája” – 1813). Később barátjával, báró Wesselényi Miklóssal nyugat-európai utazásra indult. Az ifjú grófra különösen Anglia volt nagy hatással. Itt a polgári fejlődésen alapuló technikai újítások ejtették ámulatba. (Sajnos, nem foglalkozott ennek a polgári típusú társadalmi berendezkedésnek az árnyoldalaival. Nem vizsgálta a földjükről elüldözött, gyári munkássá züllesztett tömegek helyzetét, a tőkés ipar képviselőinek gátlástalanságát.)

Széchenyi – hazaérkezve utazásairól – a magyar polgári átalakítás élére állt. Nemcsak a szavak, hanem a tettek embere is volt. Mielőtt azonban sorra vesszük országépítő munkásságát, nézzük meg, milyen volt a magyar kultúra és tudomány állapota a XIX. század első felében.

3. A soknemzetiségű Magyarország tudományos és művészeti élete

Hazánk és a Kárpát-medence, nemcsak földrajzi, hanem kulturális egység is. Sokáig politikai, államszervezeti egység is volt, amit a Szent Korona szimbolizált. A XIX. század közepe táján közel 5 millió magyar ajkú lakosság mellett, mintegy 6 millió, horvát, német, szerb, szlovák, román és ruszin nyelvű nemzetiség élt itt. Közülük az 1 milliós horvátoknak volt saját nemességük, és ehhez kapcsolódóan jelentős az önállóságuk is. (A bécsi udvar gyakran fordította őket a magyarság ellen.)
A tudomány területén Magyarország ebben az időben még nem érte el a nyugat-európai országok általános fejlettségét, de több ragyogó képességű elme is feltűnt hazánkban. Ők később a világ meghatározó tudósainak bizonyultak.Ilyenek voltak Bolyai Farkas és fia, Bolyai János a matematika és a modern geometria úttörői. (Az ifjabb Bolyai dolgozta ki a matematikai logika, a jeltan és az információelmélet alapjait.) Jedlik Ányos bencés paptanár elektromotort szerkesztett, és ő írta meg az első magyar nyelvű fizikakönyvet. Fényes Elek a hazai statisztika kidolgozója, Irinyi János pedig a gyufa feltalálója volt. Kitaibel Pál rendszerezte először Magyarország növényvilágát. Semmelweis Ignác, az „anyák megmentője”, a fertőtlenítés szükségességét ismerte fel. Kőrösi Csoma Sándor a magyarok őshazáját kereste, s közben a keleti nyelvek világhírű tudósa lett. (Ő írta meg az első angol-tibeti szótárt.)

A magyar irodalom aranykorát élte ekkor. Kazinczy Ferenc széphalmi birtokáról irányította a magyar nyelvújító mozgalmat. Csokonai Vitéz Mihály és Fazekas Mihály, Berzsenyi Dániel, Katona József, Kölcsey Ferenc, Eötvös József, Vörösmarty Mihály, Petőfi Sándor, Arany János, Tompa Mihály, valamint Jókai Mór neve fémjelezte a korszakot. Kölcsey 1823. január 22-én öntötte végső formába nemzeti imádságunkat, a Himnuszt.

Valamennyien Széchenyi lelkes híveivé váltak.

Az irodalom döntő hatással volt a színházművészet kialakulására, fejlődésére. Kezdetben vándorszínészek járták az országot, de rövidesen megépültek az első kőszínházak is (Kolozsvár, Miskolc), és 1837-ben megnyitotta kapuit a Magyar Nemzeti Színház elődje, a Pesti Magyar Színház is. (Ennek volt első igazgatója Bajza József, elismert és népszerű tagja pedig a mátészalkai kötődésű Szentpétery Zsigmond is.)

Szebbnél szebb épületek emelkedtek az ország városaiban. Különösen Pest fejlődése volt szembetűnő. Pollack Mihály (Nemzeti Múzeum, régi Vigadó), Ybl Miklós (Operaház, Szent István Bazilika, Várkert Bazár) és Hild József középületei, palotái, szállodái határozták meg az arculatát.

A magyar zeneirodalom nagyjai, Liszt Ferenc és Erkel Ferenc világszínvonalon alkottak. Liszt korának ünnepelt zongoraművésze is volt. Művei közül a Liszt-rapszódiák népszerűsége ma is töretlen. Erkel operái – Hunyadi László, Bánk bán – mellett megzenésített a Himnuszt is.

4. Széchenyi ország-építő munkája

Látható, hogy milyen fantasztikusan pezsgő kulturális közegbe robbant be Széchenyi gróf a maga reformelképzeléseivel. Ha sorra vesszük mindazokat a cselekedeteit, amelyekkel a polgári átalakítás programját kívánta végrehajtani, megértjük, hogy miért nevezhette őt még a későbbi politikai ellenfele, Kossuth Lajos is a „legnagyobb magyarnak”. A Nemzeti Kaszinó megszervezésének a jelentősége abban áll, hogy az idejét külföldön töltő, és pénzét ott költő nemesség legjavát sikerült hazacsábítani. Ez a hely lehetőséget adott a legnagyobb befolyású arisztokratáknak, pénzembereknek, hogy magyarországi fejlesztésekben gondolkozzanak.

Nagy jelentőségűek voltak a gróf megjelent könyvei: A Lovakrul című, a lótenyésztés és lóversenyzés témájában hozott új szemléletet. A Hitel című munkájában az 500 éves ősiség törvényének – Nagy Lajos 1351-ben megfogalmazott tételének – megszüntetése mellett kardoskodott. Úgy vélte, ez az akadálya annak, hogy a nemesek nem vehetnek fel kölcsönt (hitel), és nem korszerűsíthetik a birtokaikat. A Világ című műve a felvilágosodás eszmerendszerét taglalta, a Stádium pedig pontokba szedett politikai és gazdasági programját tartalmazta. (Érdemes megemlíteni a Béla fiának írt intelmeit is.)

Széchenyi óriási szerepet vállalt a közlekedés és kereskedelem fejlesztésében. Szorgalmazta a Tisza és az Al-Duna szabályozását, amelyek így alkalmassá válhattak a hajózásra. Az első gőzhajók indítása, a Vaskapu-szorosba épített 120 km hosszú Széchenyi-út, a kikötők építése is az ő nevéhez fűződik.  

A Fertő-tó mellett szabad strandot építtetett, a Duna pesti oldalán felépíttette az első gőzhengermalmot, és próbálkozott a magyarországi selyemhernyó-tenyésztés beindításával is.

Létrehozta a Sopron-bécsújhelyi Vasúttársaságot, és fontos szerepe volt a Pest és Vác között meginduló első vasútvonal kiépítésében. Segítette a takarékpénztárak létrehozását és működését.

Egyik legjelentősebb tette a Pestet és Budát összekötő Lánchíd felépíttetése volt. A neves angol mérnök Clark Adam tervei alapján készülhetett el a híd és az Alagút, amelyek máig a főváros legszebb, legfontosabb építményei közé tartoznak.

Széchenyi István alapvetően két fontos célt tűzött a magyarság elé:

• A polgári átalakulást, a feudális társadalmi és gazdasági rend felszámolását tartotta a legfontosabbnak.

• Természetesen a magyarság függetlenségének kivívása is a szeme előtt lebegett, de ennek megvalósítását csak később tartotta kivitelezhetőnek. Szerette volna még néhány évtizedig kiaknázni azt a lehetőséget, amelyet a bécsi udvarral való együttműködés rejtett magába.

Ez utóbbi álláspontja miatt a magyar nemesség nagy része bizalmatlanná kezdett válni vele szemben. Kossuth megjelenése és radikális fellépése után Széchenyi gróf elszigetelődött, s miközben tekintélye hatalmas volt, valójában politikailag magára maradt.

5. Kossuth Lajos politikai pályája

Kossuth Lajos, mint fiatal ügyvéd, az 1832. évi országgyűlés alkalmával kapcsolódott be a politikai közéletbe. Egy hiányzó főnemes megbízásából, tanácskozási joggal utazott Pozsonyba. Mivel a bécsi udvar tiltotta, hogy az ott elhangzottakról a nyilvánosság tudomást szerezzen, ő – a cenzúrát kikerülve – kézzel írt újságot kezdett szerkeszteni. Ezt, az” Országgyűlési Tudósítások”-nak nevezett lapot az országgyűlési ifjak – joghallgatók – segítettek kézzel másolni, és szétküldeni az ország különböző pontjaira. Később a megyegyűlésekről adott hírt hasonló módon (Törvényhatósági Tudósítások). Közben 1935-ben I. Ferenc császár meghalt. Utóda V. Ferdinánd lett, aki helyett valójában Metternich kancellár irányította a birodalmat. Ő elhatározta, hogy leszámol a magyar reformerekkel. Az országgyűlési ifjak vezetőjét, Lovassy Lászlót, majd az „árvízi hajósként” ismert báró Wesselényi Miklóst és Kossuth Lajost is börtönbe juttatta.

Kossuth a börtönből – ahol közgazdaságtant és angolt tanult – tettre készen szabadult közel négy év után. Metternich a Pesti Hírlap szerkesztését bízta rá, s úgy gondolta, hogy a cenzúrán keresztül kézben tudja tartani. Kossuth azonban az újságírást megújítva több ezer előfizetőt szerzett, és vezércikkeiben pedig a saját politikai programját hirdette meg.

Ennek a programnak a főbb eleme volt a magyarosítás, az iparfejlesztés, és az érdekegyesítés politikája.

A magyarosítás lényege – ahogyan az elnevezés is sugallja – hogy a magyar nyelv használatát minél szélesebb körben terjesszék, és az államszervezet működésében is beépítsék. (1844-ben sikerült hivatalossá tenni a magyar nyelvet.)

Kossuth felismerte, hogy a nemzet „ipar nélkül félkarú óriás”. Iparosítási programjának fontos eleme volt a Védegylet létrehozása. Ennek lényege az volt, hogy az egylet tagjai 6 éven át vállalták, hogy nem vásárolnak olyan külföldi árut – még ha az olcsóbb és jobb minőségű is – amit Magyarországon is előállítanak. A magyar áruk védelmét vámokkal is igyekezett elősegíteni. Szorgalmazta, hogy a mezőgazdasági termékek közvetlenül jussanak el az adriai tengeri kikötőbe, ezért a fiumei vasút kiépítését sürgette.

Az érdekegyesítés a nemesek és jobbágyok ellentéteit próbálta feloldani.

A közteherviselés a nemesi adóztatást jelentette, a kötelező örökváltság pedig a jobbágyfelszabadításra vonatkozott, mégpedig úgy, hogy a földesurakat az állam kárpótolja veszteségeikért.

Kossuth valamennyi programeleme Széchenyi elképzeléseinek továbbvitelét jelentette. Bár a jobbágyfelszabadítás kérdésében a Gróf az önkéntességre helyezte a hangsúlyt, a két nagyformátumú államférfi között az ellentét mégis más ügyben élesedett ki. Ez pedig a Habsburgoktól való elszakadás volt. Mivel ezt Kossuth a polgári átalakítással egy időben óhajtotta megvalósítani, Széchenyi azzal vádolta, hogy anarchiába (zűrzavaros állapot) taszítja az országot.

6. Politikai küzdelmek a reformországgyűléseken

A reformkor 1825-től, Széchenyi István fellépésétől 1848. március 15-éig, a pesti forradalom napjáig tartott. Ez idő alatt az élénk politikai küzdelmek elsődleges színtere az országgyűlés volt. A kéttáblás formát már 1608-ban, a három részre szakítottság idején létrehozták, majd III. Károly uralkodása alatt vált az összehívása általánossá. Az úgynevezett reformországgyűlések – 1825-27, 1830, 1832-36, 1839-40, 1843-44 és 1847-48 – rendkívül pezsgő politikai életet teremtettek. A megyei gyűlések, az alsó- és a felsőtábla élénk vitái, a felíratok, határozatok sokasága azonban áttörő nagy eredményeket nem hozott. Ahhoz forradalomra volt szükség.

Az 1846-ban fiatal arisztokrata képviselők Habsburg-hű csoportja létrehozta a Konzervatív Pártot. Ők voltak az úgynevezett „fontolva haladók”, akik ugyan elismerték azt, hogy a feudális rend változtatásokra szorul, de azt csak a birodalom keretein belül tudták elképzelni. A reformerekkel ellentétben, ők a nemesség kiváltságai mellett kardoskodtak, és a polgári átalakulás nyugat-európai formáját ellenezték.

A konzervatív erőkkel szemben a reformerek 1847-ben már Ellenzéki Kört alapítottak, melynek programját a nagyműveltségű jogtudós, a „nemzet prókátora”, Deák Ferenc öntötte formába. Elkészült az Ellenzéki Nyilatkozat is, ami az 1847. június 6-án megalapított Ellenzéki Párt programja lett. Elnökévé gróf Batthyány Lajos választották, aki Deákkal és Kossuthtal együtt a reformtörekvések szimbolikus alakjává vált. Az Ellenzéki Párt többek között közteherviselést, az ősiség eltörlését, sajtószabadságot, független magyar kormányt és az úrbéri viszonyok eltörlésé követelte.

A „hivatalos”, országgyűlési élet mellett és azon kívül, a politikai csatározásokba a fiatal értelmiségiek is bekapcsolódtak. Ők kávéházakban – például a Pilvaxban –, utcákon, az egyetemi ifjúság körében fejtették ki nézeteiket, kardoskodtak a polgári átalakulás és a nemzeti függetlenség ügye mellett. Két markáns csoport is létrejött. Az egyikben Petőfi Sándor, Jókai Mór, Arany János, Tompa Mihály, Vajda János – tehát a legtehetségesebb írók, költők – gyűltek össze, a másikban pedig Vasvári Pál vezetésével az egyetemi hallgatók tömörültek, akikhez Táncsics Mihály is csatlakozott. Őt 1847-ben bebörtönözték, mert írásaiban kiállt a reformelképzelések mellett. A két csoport egyesülésével a Fiatal Magyarországnak nevezett mozgalom formálódott, amelynek tagjai készen álltak arra, hogy akár radikális – forradalmi – módon is kierőszakolják a változtatásokat.