TARTALOM
1. A XVIII. századi események rövid áttekintése
2. Az Amerikai Egyesült Államok születése
3. Az ész kétes diadala – a felvilágosodás kora
4. A francia forradalom
5. Girondista köztársaság – jakobinus vérengzés
6. Napóleon tündöklése és bukása
7. Forradalom az iparban – az emberiség felemelkedése vagy végzete?
8. Társadalmi csoportok, eszmei irányzatok a polgári államokban
1. A XVIII. századi események rövid áttekintése
A XVIII. században folytatódtak, illetve beteljesedtek azok az események, amelyek az amerikai kontinens felfedezése után indultak el.
Az „Újvilágban” (Amerika) az indiánok kiszorításával, kiirtásával egy időben a betelepülők 13 államot hoztak létre a keleti parton. Ezek azonban nem voltak függetlenek. Angol gyarmatként ki voltak szolgáltatva az anyaország akaratának. Ez ellen fellázadva indult el az amerikai függetlenségi háború. 1773 és 1783 között. George Washington vezetésével sikerült győzelmet aratniuk a felkelőknek. Elfogadták a Függetlenségi Nyilatkozatot, és a 13 állam 1787-ben létrehozta az Amerikai Egyesült Államokat (USA), ahol a polgárság kezébe került a politikai irányítás.
Franciaországban eközben ugyancsak a polgárság vívott küzdelmet a feudális hatalom ellen. Először az egyház befolyását akarták csökkenteni, megszüntetni. Így indult el az a folyamat, amit felvilágosodásnak nevezünk. Jeles alakja voltak: Voltaire /volter/, Rousseau /russzó/, Montesquieu /monteszkiő/. 1789-ben a párizsiak megostromolták a Bastille /basztíj/ börtönét, amivel kirobbant a forradalom. Egy ideig kényszerből a király, XVI. Lajos is a felkelők mellé állt. Később azonban őt és a feleségét, Marie Antoinette-t /méri antoanett/ letartóztatták és kivégezték. A hatalom a nagypolgárság, a girondisták /zsirondisták/ kezébe került. Tőlük a kispolgárok, az utca emberei, a jakobinusok vették át erőszakkal az uralmat. Szörnyű vérengzést rendeztek, emberek tízezreit végeztették ki. A forradalom alatt a franciák folyamatosan háborúztak az osztrákok, a poroszok és az oroszok ellen. Ezekben a harcokban szerzett dicsőséget egy fiatal, tehetséges tábornok, Bonaparte Napóleon.
Napóleon fokozatosan magához ragadta a hatalmat Franciaországban, és végül császárrá koronázták. A háborúskodást folytatta, de az oroszországi hadjárata 1812-ben kudarccal végződött. Aztán kikapott a porosz, orosz, osztrák seregektől a „népek csatájában” Lipcsében, és 1815-ben Waterloo-nál, ahol már az angolokkal is meg kellett küzdenie. Franciaországban egy időre a feudális urak kerültek hatalomra, de a polgárosodást már nem lehetett megállítani.
Szintén a XVIII. század hozta el azt a technikai fejlődést, amit ipari forradalomnak szokás nevezni. Angliában, ahol már a polgárságé volt a hatalom, a gazdagodás lett a legfőbb cél. Ezt egyre több áru előállításával lehetett elérni. A James Watt által konstruált gőzgép meghozta az áttörést, és létrejött a kézműipart felváltó gépipar. Ennek a folyamatnak a látszólagos haszna mellett nagyon sok hátránya volt és van ma is. A gyárak füstje mérgezi a levegőt, káros anyagokat bocsátanak a folyókba, kivágják az erdőket, megbontják a hegyeket, hogy kőszenet bányásszanak. A parasztság nagy része arra kényszerült, hogy elhagyja falvait, és a városokba települjön. Egészségtelen és embertelen körülmények között kellett dolgozniuk.
A polgári és az ipari forradalom alaposan átalakított az emberek összességét jelentő társadalom felépítését. Az addigi feudális rendszer megszűnt. A földesurak és az egyház helyett a nagypolgárságé, vagyis a gyártulajdonosoké, bankároké, nagykereskedőké lett a hatalom. A jobbágyság sem létezett. Egy részül maradt földműves, másik részük a városba kényszerült és munkás (proletár) lett.
Kialakult a parlamenti rendszer, és olyan új eszmei irányzatok jöttek létre, mint a liberalizmus, a konzervativizmus, a nacionalizmus és a szocializmus.
2. Az amerikai függetlenségi háború – az USA születése
Az amerikai kontinens északi részének keleti peremvidékén a XVIII. századra már 13 államot hoztak létre a főleg Európából benyomuló telepesek (angolok, hollandok, skótok, írek). Ezek az államok Anglia gyarmatai voltak, így hát az angol jogrend, az angol törvények voltak ott is érvényben.
Az államok között megkülönböztetünk északiakat és délieket.
Az északi államokban elsősorban családi munkavégzésen alapuló farmergazdálkodás alakult ki. Az itteni telepesek önellátásra rendezkedtek be, és érzékenyek voltak a személyes szabadságukra.
Délen ellenben hatalmas ültetvények jöttek létre, ahol a földbirtokosok teát, kakaót, gyapotot termesztettek. A birtokaikon Afrikából behurcolt néger rabszolgák százezrei dolgoztak személyes szabadságuktól megfosztva.
Az amerikai államok összetűzésbe kerültek az anyaországgal, Angliával a teavámok kérdésében. A felháborodott telepesek 1773 decemberében indiánnak öltözve a tengerbe szórtak egy hajórakománnyi teát. Ezzel az úgynevezett „bostoni teadélutánnal” indult el az a folyamat, amelyet amerikai függetlenségi háborúnak nevezünk.
Az amerikai államoknak először szembe kellett nézniük saját megosztottságukkal. Erre tettek kísérletet a Philadelphiába összehívott I. Kontinentális Kongresszuson 1774-ben. A kövező évben létrehozták az önálló amerikai hadsereget, amelynek parancsnoka egy déli földbirtokos, George Washingtont lett. 1976. július 4-én elfogadták a Thomas Jefferson által megfogalmazott Függetlenségi Nyilatkozatot, mely kimondta, hogy minden ember szabadnak és egyenlőnek született.
A tényleges hadműveletek 1775-ben kezdődtek. Az angolok – a vöröskabátosok – jelentős katonai erővel érkeztek a kontinensre, és kezdetben győzelmeket is arattak. Később az amerikaiak vették át a kezdeményezést. 1777-ben Saratogánál aratták első nagy győzelmüket. A gyarmatosítás kérdésében ellenérdekelt versenytárs, Franciaország is bekapcsolódott a háborúba a felkelők oldalán. (Ott volt a legendás La Fayette márki, de más országokból is sok önkéntes érkezett az „újvilágba”, köztük a magyar Kováts Mihály ezredes is.) A döntő ütközetre Yorktown mellett került sor 1781-ben, ahol az amerikaiak átütő győzelmet arattak. Az angoloknak rövidesen el kellett ismerniük a vereségüket, és ezt 1783-ban a versailles-i békében meg is tették.
Amerika a gyarmati sorból kilépve 1787-ben, Benjamin Franklin közvetítő szerepének köszönhetően független, föderális államszövetséggé vált. Létrejött az Amerikai Egyesült Államok, vagyis az USA. (A szabadság és függetlenség szimbólumát jelképező Szabadság-szobrot a franciák adományozták Amerikának.) Már ekkor kialakult az az államberendezkedési forma, ami kisebb változtatásokkal ma is érvényben van. Élén áll az elnök, aki nagyon erős jogkörrel rendelkezik (prezidenciális rendszer). A törvényhozás két részből áll: alsóház (vagy kongresszus), felsőház (vagy szenátus).
Miközben folyamatosan szorították a nyugati part felé a még meglévő szabad indián törzseket, újabb és újabb államok jöttek létre. Az amerikai belső ellentétek még 1861-1865 között egy véres belső háborúban (polgárháború), Észak és Dél küzdelmében a felszínre kerültek. (Ennek lett áldozata Ábrahám Lincoln elnök is, akit merénylő ölt meg.)
3. Az ész kétes diadala – a felvilágosodás kora
A XVIII. században a már polgárosodó Angliában az ipari forradalom folyamata kezdődött el, Franciaországban pedig politikai forradalom tört ki.
Franciaországban a feudális abszolutizmus XVI. Lajos és felesége Marie Antoinette /méri antoanett/ uralkodása alatt még erősnek látszott, de a féktelen pazarlásból eredő pénzügyi gondok egyre szaporodtak.
A polgárság, amely a gyarmatosítási folyamat révén számban és gazdasági erőben újra megerősödött, elérkezettnek látta az időt a hatalom megszerzéséhez.
Először a feudalizmus szellemi tartópillérét, az egyházat kezdték támadni. Úgy gondolták, ha az egyházat hiteltelenné teszik, s az élet alapjává pedig az észt, az ésszerű gondolkodást helyezik (racionalizmus), akkor a feudális rend összedől, és egy szebb jövő vár az emberiségre.
Mint ahogyan a későbbiekben látni fogjuk, az egyház hatalmának megrendítése kétes diadalt hozott. A sokszor valóban ostoba és kapzsi, hataloméhes egyház meggyengítésével sajnos a krisztusi tanításokat is leértékelték. Ezért az a folyamat, amit az ész nevében indítottak el, s amit felvilágosodásnak nevez a történetírás, súlyos válságba sodorta az emberiséget.
Az alázatra intő, szeretetet, megbocsátást, szolidaritást valló keresztény gondolkodás helyett az önző, gátlástalanul fogyasztó, és uralomra vágyó nézet kerekedett felül, és terjed ma is a világban. (Ezt figyelhettük meg már a reneszánsz indulásakor is.)
Franciaországban tehát az egyház és a keresztény gondolkodás ellen indított támadást felvilágosodásnak nevezték. Ezzel arra utaltak, hogy a korábbi, a középkort jellemző, egyházi irányítás alatt álló időszak sötét, értéktelen, embertelen volt.
Az eddigi tanulmányaink alapján – és rövidesen megismerve az „ész” diadalának következményeit – megállapíthatjuk, hogy ez az állítás nem állja meg a helyét.
A francia felvilágosodás legismertebb alakjaival ennek ellenére érdemes megismerkedni, mert a szellemi, tudományos életben fontos szerepet játszottak:
Voltaire, a korszak nagyhatású gondolkodója. Író, költő és filozófus volt. Az egyházat minden erejével támadta. „Zúzzátok szét a gyalázatost!” – mondta. De, ha Istenről kérdezték, a következőt válaszolta: „Ha nem volna Isten, fel kellene találni.” Ha olyan emberrel találkozott, akivel különbözőek voltak a nézeteik, így szólt: „Nem értek egyet azzal, amit mondasz, de életem végéig harcolni fogok azért, hogy mondhasd.” Voltaire legismertebb műve a Candide című regénye.
Rousseau szintén jeles filozófus, író és zeneszerző volt. A népfelség elvének egyik megfogalmazója. Azt vallotta, hogy a hatalomnak a nép akaratán kell alapulni. Jelentős műve az Emil, avagy a nevelésről című regény, amelyben a pedagógia megújítására tett kísérletet. Művének hitelét aláássa az a tény, hogy saját gyermekeit azonban lelencházba adta, lemondva nevelésükről.
Montesquieu a politikai hatalom szétválasztásának elvét fogalmazta meg. A törvényhozás, végrehajtás és az ítélkezés (bírói hatalom) egymástól való független működésének hangsúlyozásával a modern, demokratikus rendszer alapját vetette meg.
A francia tudósok – Diderot /didró/ és D’Alembert /dalamber/ vezetésével – 28 kötetes enciklopédiát alkottak, ami a kor tudományos, művészeti ismereteit gyűjtötte össze.
4. A francia forradalom kezdete
Franciaországban a Bourbonok uralkodása és a protestánsok, a hugenották kiirtása (Szent Bertalan éjszakáján, 1572. augusztus 23-án közel 10 ezer francia reformátust öltek meg) miatt a polgárság sokáig nem fért hozzá a politikai hatalomhoz. Az 1780-as évekre azonban újra megerősödtek, és a felvilágosodás eszméinek terjedésével lehetőséget kaptak arra, hogy fordulatot hajtsanak végre az országban.
A királyi család, s a Versailles-ban köréjük gyülekező nemesség csillogó, pazarló életmódja, az aszályos időszak, mely a jobbágyság helyzetét rontotta, mély pénzügyi és társadalmi válságot idézett elő.
XVI. Lajos 1789 májusában kénytelen volt összehívni a rendi országgyűlést (papok, nemesek, polgárok). A három rend azonban már a szavazás formájában sem tudott megegyezni, így a király az országgyűlést feloszlatta.
A harmadik rend, vagyis a polgárság tagjai úgy döntöttek, hogy magukat nemzetgyűléssé nyilvánítva együtt maradnak. Átvonultak a labdaházba, ahol megesküdtek, hogy addig nem oszlatják fel magukat, ameddig polgári alkotmányt nem adnak Franciaországnak (Labdaházi eskü).
A király Párizsba rendelte a katonaságot, a város lakói azonban kiálltak a harmadik rend, vagyis a nemzetgyűlés mellett. 1789. július 14-én a tömeg megrohamozta a Bastille börtönerődöt. Ez az esemény a forradalom kezdetét jelentette.
A félelem időszaka kezdődött el. Égtek a kastélyok, a feudális jogokat rögzítő íratok. Megkezdődött a nemesek mészárlása is.
Még az év nyarán elfogadta a nemzetgyűlés az Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozatát, amit az amerikai Függetlenségi Nyilatkozat mintájára készítettek. Bár ez a dokumentum nem volt törvény, mégis amolyan alkotmányként tekintettek rá.
A párizsi asszonyok, lányok rövidesen Versailles-ba meneteltek (asszonyok menete), ahol rávették a királyt, hogy álljon az ügyük mellé. Ő lisztes szekerekkel és élelmiszerekkel megrakodva Párizsba ment. Látszólag a forradalom mellé állt, és a mellére tűzték a forradalom jelképét, a kokárdát. A királyt tehát nem söpörte el a forradalom, de a nemzetgyűlés nélkül többé már nem hozhatott intézkedéseket. Ez volt a forradalom első szakasza, az úgynevezett alkotmányos királyság korszaka.
XVI. Lajos nem nyugodott bele a hatalma elvesztésébe és szökést kísérelt meg. A határon felismerték, visszafordították. Közben az osztrák és a porosz uralkodó is beavatkozással fenyegette meg a franciákat, ha XVI. Lajosnak baja esnék. Erre a nemzetgyűlés hadat üzent az osztrákoknak, a királyt pedig a feleségével együtt letartóztatták.
Ezzel véget ért az alkotmányos királyság korszaka, és a forradalom új fejezete kezdődött el, a köztársaság.
5. Girondista köztársaság – jakobinus vérengzés
A nemesség elleni gyűlölet újra fellángolt. A börtönökbe zárt előkelőket is gyilkolni kezdték, s így a törvénytelenség lett az úr Franciaországban.
A terror azonban össze is tartott a hadsereget, amely 1792. szeptember 20-án Valmy mellett legyőzte a porosz-osztrák csapatokat.
Másnap, szeptember 21-én az újonnan megválasztott nemzetgyűlés (nemzeti konvent) kikiáltotta a köztársaságot.
Az új parlamentbe a nép által választott képviselők kerültek be. Két nagy politikai erő (párt) kapta a legtöbb szavazatot. A girondisták /zsirondisták) a nagypolgárság, míg a jakobinusok az utca emberének, a nincstelen tömegnek az érdekeit tartották szem előtt. (A nagypolgárság képviselői elsősorban Gironde /zsirond/ megyéből érkeztek, a kispolgárok pedig a Szent Jakab templomban üléseztek, innen származnak az elnevezések)
A girondisták kerültek többségbe, a hatalmat ők gyakorolták. Maguk részéről a forradalmat befejezettnek is tekintették. Amikor azonban a konvent a királyi párt, XVI. Lajost, és Marie Antoinette-t (Mária Terézia lánya) halálra ítélte és kivégeztette, hatalmas királypárti felkelések robbantak ki az országban. Fokozódott a terror, és a csataterekről is rossz hírek érkeztek. Ez adott okot és lehetőséget a jakobinusoknak, hogy a tömeget felhergelve, erőszakkal távolítsák el a konventből a girondista képviselőket.
1793 júniusában már a jakobinusok kezében volt a puccsal (törvénytelenül, erőszakkal) megszerzett hatalom. Bár létrehozták a Közjóléti Bizottságot, mégis a rettegés időszaka kezdődött el ekkor. Lelkületüket jól jellemzik egyik vezetőjük, Saint-Just /szenzsüsz/ szavai: „Nemcsak az árulókat, hanem a közömböseket is meg kell büntetnetek, mindenkit meg kell büntetni, aki a forradalomban passzív, és semmit sem tesz érte.”
Az egész országban girondista felkelések robbantak ki, lángokban állt az ország. A jakobinus hívek, vagyis a tanulatlan erőszakos tömeg eddig is gátlástalanul üldözte és gyilkolta az arisztokratákat és a főpapság tagjait, most azonban a dühe még féktelenebbé vált. Immáron a nagypolgárság sem volt biztonságban.
Vezetői, Saint-Just, Robespierre /robeszpier/ és Danton kezdetben rendkívül népszerűek voltak. Sikeresen szervezték meg a hadsereget, amelyik újra győzelmeket aratott. (Ekkor tűnt fel egy 24 éves korzikai származású tábornok, Bonaparte Napóleon.) A belső terroron azonban ezután sem enyhítettek, sőt, a pusztítás már „iparszerűvé” vált. Párizs nagyobb terein úgynevezett nyaktilókat (guillotine /gijotin/ ) helyeztek el, amelyekkel néhány hónap alatt emberek tízezreit végezték ki – legtöbbjüket ítélet nélkül. A templomokat is bezárták, és a szánalmasnak ható „Legfőbb Lény” kultuszát vezették be.
Az eszeveszett mészárlásnak politikai szempontból semmi értelme nem volt, hiszen a jakobinusok szilárdan a kezükbe tartották a hatalmat, és a csatatereken is folyamatosan győzedelmeskedtek. Danton igyekezett rávenni Robespierre-t a terror beszüntetésére. Végül maga is vérpadra került. A francia nép megelégelte a féktelen öldöklést, és 1794 júliusában Robespierre-t is elfogták, halálra ítélték, kivégezték.
A „Szabadság, Egyenlőség, Testvériség” jelszavát, az ész mindenhatóságát hirdető francia forradalom ide jutott. Eszméi azonban elterjedtek, és máig élnek. Követőiket neoliberálisoknak nevezzük.
6. Napóleon tündöklése és bukása
A jakobinusok bukása után ismét a nagy- és középpolgárság kezébe került a hatalom.
A direktóriumnak nevezett korszakban 250 fős vének tanácsa és az ötszázak tanácsa hozta a törvényeket, a végrehajtó hatalom pedig az 5 tagú direktóriumé volt. (Innen kapta a korszak a nevét.) Napóleon ekkor már egyre több hadi sikerrel a háta mögött nagy népszerűségnek örvendett. Politikai ellenfelei elérték ugyan, hogy Egyiptomba küldjék az angolok ellen harcolni, de innen megerősödve tért haza, és 1799-ben, mint első konzul, magához ragadta a hatalmat. (Napóleon egyiptomi hadjáratának idején találták meg a nevezetes rosette-i /rozetti/ követ, amely alapján egy Champollion /sampolijon/nevű tudós megfejtette a hieroglif írás titkát.)
Napóleon a konzulátus idején (1799-1804) békét kötött ellenfeleivel, és a belső építkezésre koncentrált. Megalkotta fő művét, a Polgári Törvénykönyvet (Code Civil /kód szivil/), amit Code Napoléon-nak is neveznek. Intézkedései nyomán átlátható közigazgatás, szilárd pénzügyi helyzet, korszerű oktatás, fejlődő kereskedelem, technikai újítások jellemezték Franciaországot. A polgári berendezkedés megerősödött és kiteljesedett.
Hatalma csúcsára érkezett, amikor 1804 decemberében császárrá koronáztatta, illetve koronázta magát.
A béke azonban nem tartott sokáig, mert egy polgári állam számára létkérdés a terjeszkedés. Áruinak olcsóbb előállításához, nagy haszonnal történő eladásához szükség volt a gyarmatokra, amelyeket akkor még csak háborúkkal lehetett megszerezni. (Ma már vannak más módszerek is!)
A nyugati irányba, az amerikai kontinens felé történő terjeszkedését az angoloktól 1805-ben Trafalgárnál elszenvedett vereség hiúsította meg. (Az angolok ebben a csatában elveszítették vezérüket, Nelson admirálist, mégis győzni tudtak.) Napóleon ezután a figyelmét kelet felé fordította. Egymás után verte meg az osztrák, porosz, szász, orosz seregeket, de hadjáratot folytatott spanyol és portugál földön is. Ulm, Austerlitz, Jéna, Wagram jelzik Napóleon diadalmenetének útvonalát. 1809-ben betört Magyarországra is, és Győrnél győzelmet aratott.
Napóleon 1812-ben megtámadta Oroszországot. Hatszázezer fős seregével (Grand Armée) szinte akadálytalanul nyomult Moszkva irányába. Az addig csak hátráló ellenfele, Kutuzov tábornok végül megütközött vele. A borogyinói véres csatában Napóleon győzött, és ezután bevonult Moszkvába. A várost azonban kiürítve és felégetve találta. Hiába várta I. Sándor orosz cár békeajánlatát, az nem érkezett meg, így megkezdte a visszavonulást.
Az orosz tél azonban kegyetlennek bizonyult, így a francia katonák, sorra szenvedtek fagyhalált. Ráadásul Kutuzov is folyamatosan támadta őket. (Erről a hadjáratról szól a nagy orosz író, Lev Tolsztoj Háború és Béke című regénye.) A nagy hadseregből alig több mint húszezren érkeztek haza. Napóleon ellenfelei elérkezettnek látták az időt, hogy összefogjanak egymással, és végleg legyőzzék a francia császárt. 1813-ban a porosz, orosz, osztrák haderő Lipcsénél, a „népek csatájában” győzelmet aratott. Napóleont ellenfelei a Földközi tengeri Elba szigetére száműzték, innen azonban rövidesen megszökött, és visszatért Párizsba. Száznapos uralma akkor fejeződött be, amikor a porosz, orosz, osztrák csapatok mellett az angolok is szembefordultak vele. Wellington tábornok haditerve alapján 1815-ben a waterlooi csatában le is győzték. Ezután az atlanti-óceáni Szent Ilona szigetére száműzték, ahol 1821-ben halt meg. Franciaországban újra a Bourbonok /burbonok/ uralkodtak.
Az európai feudális nagyhatalmak – a poroszok, az oroszok, és az osztrákok – 1814 őszén létrehozták Bécsben a Szent Szövetséget, amelynek feladata volt a feudális rend feletti őrködés. A következő évtizedekben ez határozta meg Európa politikáját.
7. Forradalom az iparban – az emberiség felemelkedése vagy végzete?
Az ipari forradalomnak nevezett korszak pontos kezdő dátumát nem lehet meghatározni.
Már volt szó arról, hogy Amerika felfedezése után, az óceán-parti országokban, közülük is először Angliában, különös folyamat indult el. Ez volt az, amit bekerítésnek nevezünk. (Mivel nagy igény mutatkozott Amerikában az angol gyapjúból készült textíliákra, ezért a jobbágyok földjeit elkerítve legelőket hoztak létre. A föld és munka nélkül maradt jobbágyokat pedig az egyre növekvő városokba, azok textil-manufaktúráiba kényszerítették.)
Egy idő múlva már az így előállított áru mennyisége sem volt elég. A termelést mindenáron fokozni kellett – persze nem az igények kielégítése (ez csak az ürügy), hanem az egyre nagyobb haszon reményében. James Watt fejlesztése, az 1769-ben konstruált gőzgép valóban forradalmasította a világ iparát. Mondhatjuk, hogy a XVIII. század végén ezzel indult meg az ipar gépesítése.
Bár a gőzgép még távol volt az elektronikától, a digitális fejlettségtől, de már tömegméretekben tudtak mindenféle hasznos és haszontalan terméket előállítani. Nyilvánvalóan a textiliparban alkalmazták az első gépeket, de a gőzenergiát a közlekedésben, a szállításban is használni kezdték. (Stephenson gőzmozdonya, Fulton gőzhajója is ekkor készült. ) A „fejlődést” a mezőgazdaság sem úszhatta meg. A földeket már gőzzel hajtott gépekkel művelték, és a vegyipar megjelenésével a gyomirtókkal, különböző permetszerekkel fokozták a termelést, és tették tönkre (teszik tönkre azóta is) a termő-réteget, károsítják az emberek egészségét.
Angliában jelentek meg az első gyártelepek, amelyek gőzgépekkel üzemeltek. Az ezek működtetéséhez szükséges kőszén bányászata is megindult, ami az erdők kivágásával együtt elkezdte tönkretenni azt a természetet, ami az emberi élet alapja. Hatalmas gyárkémények ontották a füstöt, ami aztán a városok fölött rekedt. (Ez a szmog.)
A földjeiket elhagyni kényszerülő egykori jobbágyok a gyárakban vállaltak munkát, így munkásokká, azaz proletárokká váltak. Napi 14-16 órában rendkívül egészségtelen körülmények között dolgoztak, és a gyermekmunka is mindennapos volt. Szűk, igénytelen házakban sokszor 8-10-en is laktak. Hamar elveszítették a jobbágykorszakban kialakult kultúrájukat, és személyiségük fokról, fokra deformálódott. A munkásság nagy része durva, erőszakos lumpen elemmé vált, nem beszélve azokról, akiknek még az a lélekölő, monoton munka lehetősége sem adatott meg. Ők tömegesen lettek koldusokká, bűnözőkké.
A gyárak tulajdonosai, a nagykereskedők, a bankárok (ők a nagypolgárok, vagy tőkések, de nevezik kapitalistáknak, burzsoáziának is) abban voltak érdekeltek, hogy az olcsó nyersanyagokat, az olcsó munkaerővel előállított terméket a lehető legdrágább módon adják el. Így keletkezett az a haszon, amit profitnak, sőt extra-profitnak nevezünk. Ennek megszerzéséért bármire képesek voltak (és képesek ma is). Szenvtelenül vették tudomásul a munkások sanyarú körülményeit, de – ahogy később látni fogjuk – háborúkat is minden további nélkül kirobbantottak céljaik eléréséért.
Egy idő után azonban a proletárok öntudatosabb rétege tiltakozni, lázadni kezdett. Előbb gépromboló akciók indultak, majd sztrájkok és munkabeszüntetések következtek. Megalakultak az első szakszervezetek is, amelyek a munkások érdekeiért harcoltak. Még politikai szerveződés is indult, amit szociáldemokrata mozgalomnak nevezünk.
8. Társadalmi csoportok, eszmei irányzatok a polgári államokban
A feudalizmust felváltó polgári államokban, az addigi földesúri-jobbágy viszony teljesen megszűnt. A királyság (monarchia) is eltűnt, vagy csak névleges maradt (alkotmányos monarchia), ahol a törvényhozó hatalmat a parlament gyakorolta. A polgári államok általában köztársaságok. Az országgyűlésbe – ez a parlament másik neve – az azonos nézeteket valló, azonos érdekű emberek csoportjai, vagyis a pártok kerültek be. Rájuk a választójoggal rendelkező emberek szavazhattak, így azok 4-5 évig gyakorolhatták a hatalmat.
A polgári államokban az emberek összességét (társadalom) különböző csoportokba oszthatjuk. Ők mindnyájan adót fizettek, s az állam ebből a bevételből működött. Ebből építettek utakat, hidakat, tartották fenn az iskolákat, kórházakat, rendőrséget, stb.
Lássuk ezeket a társadalmi csoportokat:
A nagypolgárságról, a gyárak tulajdonosairól, bankárokról, nagykereskedőkről már volt szó. Viszonylag kevesen vannak, de náluk hatalmas vagyon halmozódik. Fényűző életet élnek. Valójában ők alkotják az úgynevezett háttérhatalmat.
A középpolgárság soraiban a kisebb vállalkozók, és az állami intézmények vezető rétegei tartoznak.
A kispolgárság tagjai az állami és egyéb vállalkozások alkalmazottai, pl. tisztviselők, pedagógusok, egészségügyi dolgozók.
A jobbágyokból önálló földművelők – magyarul parasztok – lettek. Továbbra is falvakban éltek, ellátták magukat és a városi piacokat is élelmiszerrel.
A munkásságról, azaz proletariátusról is esett már szó. Az ipari technikák fejlődésével ebből a csoportból kezdtek kiemelkedni az úgynevezett szakmunkások. Ők egy speciális terület szakértői lettek, akiket már jobban megbecsültek és megfizettek. A betanított munkások csak egyféle, gépies tevékenységet végeztek, így személyiségük torzulása tovább tartott. A segédmunkások képzése, helyzetük javítása senkinek sem volt érdeke. Lecsúszott, sokszor bűnöző életet éltek.
Az egyház szerepe, jelentősége jóval kisebb lett. A polgári társadalmakban a hit már magánüggyé vált. Sokakat nem is érdekelte saját lelkük, szellemük állapota.
A polgári társadalmakban, a szabad gondolkodás lehetősége sok-sok eszmei irányzatot is létrehozott:
A liberalizmus az egyént, annak szabadságát állítja a központba, és az állam működését is ennek rendeli alá.
A konzervativizmus képviselői ragaszkodnak a hagyományokhoz, védik az állam hatalmát. Miközben a forradalmi változásokkal szembehelyezkednek, a lassú, megfontolt fejlődést támogatják.
A nacionalizmus a nemzeti érzést, a hazaszeretetet fogalmazza meg, amelyet a közös nyelv, a közös történelmi tudat és hagyomány határoz meg. Azt a szélsőséges nézetet, ami a saját hazát a többi nemzet elé helyezi, sovinizmusnak nevezzük,
A szocializmus eszméje a gyáripari munkások körében terjedt el a leginkább. Forradalmi lelkületű, közösségi politikájuk célja a politikai hatalom megszerzése. Ennek szélsőséges, kizárólagosságra törekvő változata a kommunizmus. Ez a felfogás Marx és Engels tanain alapul.
A világ nagy részén ma is ez a polgári modell létezik!