A történelemtudomány
Az emberiség hajnala – az őskor
Az ókor első jelentős államai
Az ókori görögök
Az ókori Róma
A középkor kezdete – a feudalizmus és az arab kultúra világa
A magyarság eredete, az Árpád ház királyai
A történelemtudomány
A történelem egy összegző tudomány, ami az emberiség történetét kutatja.
Az ember eredetét vizsgálva a következő segítő tudományok eredményeit foglalja össze:
- Régészet (archeológia), ami a föld mélyét kutatva hoz felszínre csontokat, használati tárgyakat, valamint épületek maradványait tárja fel.
- Embertan (antropológia), ami az emberi csontokról állapítja meg azok korát, nemét, esetleges betegségeit.
- Nyelvtudomány (grammatika), ami a különböző népek, népcsoportok nyelvével, azok változásaival, azok rokonságával foglalkozik.
- Biológia, azon belül is a genetika tudománya, ami az emberi tulajdonságok öröklődését vizsgálja.
Sok más segítő tudomány létezik még, de azok nem foglalkoznak az eredettel.)
Ahogyan a különböző tudományok újabb megállapításokat, felfedezéseket tesznek, a történelem állásfoglalása is változhat a témában.
A tudósok történelmi korszakokat határoztak meg, mégpedig azért, hogy a magunk féle „időutazók” jobban tudjanak tájékozódni az időben.
ŐSKOR-nak nevezzük tehát azt az időszakot, ami az emberiség kialakulásától az írásbeliség megjelenéséig tart. Ez kb. a Kr. e. IV évezred lehet. Látható, hogy itt még nincsenek pontosan meghatározható dátumok. (Az is nagy kérdés, hogy az írásbeliség megjelenésével az emberiség a fejlődés útjára lépett, avagy inkább kezdte elveszíteni azt a kialakulásánál fogva benne lévő közösségi tudatot, amelyben a hit, a bizalom, az együttérzés, a rend magától értetődő, vagyis evidencia volt. Nagyon sok érv szól az utóbbi megállapítás mellett.)
ÓKOR-nak nevezzük azt az időszakot, ami az írásbeliség megjelenésétől, a Kr.e. IV. évezredtől a Nyugat-Római Birodalom bukásáig, Kr. u. 476-ig tart.
KÖZÉPKOR-nak nevezzük a Nyugat-Római Birodalom bukásától (476-tól), az Amerika felfedezéséig, 1492-ig tartó időszakot.
ÚJKOR, az az időszak, ami Amerika felfedezése (1492) óta napjainkig eltelt.
JELENKOR az, ami napjainkban történik.
Jegyezzük meg, hogy bármelyik korban is élt valamelyik elődünk, ő sohasem gondolta azt, hogy őskori, ókori, netán középkori ember. Ő mindig a jelenkorban élt. Ez a felosztás csak a történelemtudomány szempontjából érdekes és hasznos, a hétköznapi életben értelmetlen.
Az emberiség hajnala – az őskor
Az ember megjelenése a földön egy hatalmas titok! Nem is tudunk róla semmi bizonyosat. Mivel azonban az ember nagyon kíváncsi, találékony, és érdeklődik saját eredete után, több elképzelés is megfogalmazásra került. Ezek közül hárommal érdemes komolyabban foglalkozni.
- Misztikus elképzelés, mely szerint Isten, vagy istenek teremtménye az ember. (Az istenekről szóló történeteket nevezzük mítosznak. A mítoszok összessége a mitológia) Ezt vallják a különböző vallások. (Pl.: kereszténység, iszlám, hinduizmus, buddhizmus, taoizmus, konfucianizmus)
- Természettudományos, vagy más néven evolúciós elképzelés. Megfogalmazója Charles Darwin volt. Ő és követői azt vallják, hogy az ember, lassú fejlődéssel az állatvilágból emelkedett ki.
- Földönkívüli civilizációk közreműködésével jelent meg ember a földön. Ezzel a kérdéssel Eric von Däniken foglalkozik tudományos szinten.
Egyáltalán nem biztos, hogy a három elképzelés közül, nekünk választanunk kell, hiszen akár egyszerre is érvényesek lehetnek.
A történelemtudomány – így mi is – kizárólag a természettudományos elképzeléssel foglalkozunk. (Szögezzük le, hogy az evolúciós fejlődés bizonyítékai ugyancsak csekély számúak és bizonytalanok. Hirdetői ellenben elhallgatják azokat az adatokat és tárgyi bizonyítékokat, amelyek nem támasztják alá elméletüket.)
E szerint biztosnak látszik, hogy több fejlődési állomáson is átment az a lény, amelyik végül homo sapiens sapiensnek, vagyis értelmes embernek nevezhető. Ez az az ősember típus, amelyik a mi közvetlen elődünknek tekinthető. (Jó tudni, hogy hazánkban – a Kárpát-medencében – számtalan koraőskori lelet található. Ezek alapján joggal nevezhetjük ezt a helyet is Dél-Afrikával együtt az emberiség bölcsőjének.)
Bármelyik ősemberfajtát vizsgáljuk, azt látjuk, hogy elsősorban vadászattal, halászattal és gyűjtögetéssel foglalkoztak, miközben meghatározott területen belül vándoroltak.
Hitviláguk azon a döbbenetes élményen alapult, mely szerint érezték a szellemek jelenlétét, és kapcsolatba is tudtak velük lépni. Erre természetesen csak a kiválasztottak voltak képesek.
(A sámánok és a táltosok titkai ma is megfejthetetlenek.)
Az ősember hitvilágához kötődő híres régészeti leletek:
- Barlangfestmények (pl.: Altamira és Lascaux)
- Termékenységi szobrok (pl.: Willendorfi Vénusz)
- Megalitikus (hatalmas kövekből épült) építmények (pl.: Stonehenge)
Az egyén (individuum) nem vált ki a közösségből, azzal egylényegűnek érezte magát.
Az ókori első jelentős államai
A vándorló ősemberhordák a vadak után kutatva folyóvölgyekhez érkeztek. Ezek némelyike olyan ideális földrajzi helyen volt, ahol lehetőség nyílt a végleges letelepedésre. Amikor a hordák, törzsek lélekszáma már egyre nagyobb lett, az addigi tevékenységeikkel nem voltak képesek fenntartani önmagukat. A gyűjtögetést rövidesen felváltotta a földművelés, a vadászatot, pedig az állattartás. A folyóvölgyek apadása, áradása termékennyé tette a talajt. Gondoskodni kellett a gátak és az öntözéshez szükséges csatornák építéséről. Szervezni kellett a munkát az építkezéseken, a földeken. Ezekhez a tevékenységekhez már irányítókra volt szükség. Lassan ki is váltak a vezetők. Személyüket nagy tisztelet övezte, így belőlük lettek a későbbi uralkodók. Feladatuk volt a terület megvédése is. Ehhez pedig hadsereget kellett szervezni.
Ezt az irányító, szervező és védelmi rendszert nevezzük államszervezetnek.
A Nílus folyó mentén jött létre Egyiptom, a fáraók földje, ahol piramisok találhatók. Sokistenhitű vallásuk, magasrendű kultúrájuk volt.
A Tigris és az Eufrátesz folyók között először a titokzatos sumérek hoztak létre birodalmat, majd őket követték az akkádok, aztán az óbabiloni, a hettita, az asszír, az újbabiloni, a perzsa, a makedón és a pártus birodalmak.
Az Indus és a Gangesz vidékén előbb a dravidák, majd az árják alapítottak államot. Ez volt India, ahol az emberek kasztokban éltek, és hittek a lélek újjászületésében. A hindu vallás és a buddhizmus is itt született.
A Hoang-ho és a Jangce folyók környékén Kína alakult ki. Ez a különleges nép önmagát a csillagos éghez hasonlította, államát pedig Mennyei Birodalomnak nevezte. Lao-ce és Konfucius tanításai később vallásként terjedtek el.
A Földközi tenger keleti partvidékén éltek a föníciaiak, a „tenger fuvarosai”, akik kereskedelemmel foglalkoztak, és a zsidók, akiknek monoteista (egyistenhitű) vallása később az európai kultúra szerves része lett.
Jegyezzük meg, hogy azok a népcsoportok, amelyek vándorló (nomád) életet folytattak, az általános vélekedéssel szemben sem tekinthetők elmaradottaknak, barbároknak. (Ezt csak a letelepedettek terjesztették róluk.) Sőt, bizonyos szempontból még nagyobb kihívás volt ugyanazokat a feladatokat mozgás közben megszervezni, ellátni, mint a letelepedett államok esetében. Ezek között a népek között találjuk a magyarok elődeit is, akiket a történetírás szkítáknak, szarmatáknak, szittyáknak, később türköknek, hunoknak, avaroknak nevezett.
Az ókori görögök
A nagy folyók melletti államokkal egy időben Krétán is kialakult egy fejlett kultúra.
A Kr.e. 3000 körüli korai korszakot a tudósok minószi kornak nevezik. Minósz valószínűleg Kréta első királya volt. A híres knósszoszi palota romjait (benne a zegzugos labirintust is, amiről a Minótaurosz legendája című monda szól) megtalálták a régészek. Krétai történelemről és kultúráról főleg mondák alapján vannak ismereteink (pl.: Európé elrablása, Daidalosz és Ikarosz története).
Ez a bikafejjel szimbolizált időszak jelentette az alapot a Kr.e. 2000 körül érkező első görögöknek a saját államaik megszervezéséhez.
Az akháj, az aiol és a ión törzsek városállamokat, vagyis poliszokat hoztak létre, és benépesítették a Balkán-félsziget déli részét, az Égei-tenger szigetvilágát, Kis-Ázsia nyugati partvidékét, sőt Szicília szigetét is. Az első korszakot, legerősebb poliszukról Mükénéi kornak nevezzük. Ekkoriban folyt a legendás trójai háború, amelyről Homérosz két híres műve (Iliász és Odüsszeia) is szól.
A dór törzs érkezése nagy változást hozott. A harcias nép, melynek legerősebb állama Spárta volt, fokozatosan kezdte elfoglalni a görög földet, vagyis Hellászt. A régi városállamok azonban Athén vezetésével szembeszálltak velük. Ez a nagy műveltséggel és kultúrával rendelkező város ezután szinte állandóan hadban állt.
A görögök azonban a háborúkat is felfüggesztették, ha elérkezett az olimpiai játékok ideje, amelyeket Zeusz, a főisten tiszteletére rendeztek. A bajnok nagy tiszteletnek örvendő híresség lett Hellászban.
Ha idegen hatalom támadt rájuk, akkor össze is tudtak fogni egymással. A három perzsa támadást is így védték ki.
Az első alkalommal a tomboló vihar tette tönkre I. Dareiosz perzsa király hajóit.
Másodszor a Miltiadész vezetésével arattak világraszóló győzelmet Marathónnál.
A harmadik perzsa támadásnál szárazföldön és tengeren is nagy csaták voltak. A szárazföldi ütközetre a thermopülai szorosnál került sor, ahol a spártaiak 300 hős katonája mind odaveszett. A tengeri ütközet alkalmával azonban az athéni Themisztoklész csellel legyőzte a szalamiszi öbölben a perzsákat.
A perzsák végleges legyőzése után Athénban nagy változás következett be. A köznép (a démosz) átvette a politikai hatalmat, és ezzel elkezdődött a demokrácia korszaka. Periklész irányítása alatt a városban a művészet és a tudomány jelentős támogatást élvezett.
Az állandó belső háborúskodások miatt Athén és Spárta is legyengült, amit II. Philipposz makedón uralkodó kihasznált, és elkezdte a meghódításukat. Ezt már fia, a kiváló hadvezér Alexandrosz (azaz Nagy Sándor) folytatta, aki meghódította Egyiptomot, a Perzsa Birodalmat és India egy részét is. A hatalmassá vált Makedón Birodalomban a görög nyelvet és műveltséget, mint közvetítő kultúrát próbálta meg elterjeszteni. Ezt a folyamatot nevezzük hellénizmusnak.
A görög kultúra meghatározó lett Európában is, ezért tanuljuk meg részletesebben a történetüket.
Az ókori Róma
Az Itáliai-félsziget közepén fekvő városállam, Róma viszonylag rövid idő alatt a világ – legalábbis a nyugati világ –, legnagyobb birodalma lett. A várost a monda szerint egy anyafarkas által felnevelt ikerpár, Romulus és Remus alapította. Valójában latin népek hozták létre.
Történetüket három részre tagolhatjuk:
A királyság korában az uralkodó az előkelőkre (patríciusok) támaszkodva irányította a várost. (Ők alkották a szenátust.) A köznép (plebejusok) földet műveltek, kézműves mesterségeket űztek és kereskedtek. Első királyuk valóban Romulus volt. Sokistenhitű vallásuk hasonló volt a görög hitvilághoz.
A köztársaság korában a népgyűlés állt az államszervezet élén, de az igazi hatalom a szenátusé volt.
Ekkor már megkezdték a hódításokat. A Földközi tenger körül szinte minden területet megszereztek, s azokat tartományokká (provincia) tették. A legnagyobb háborút az észak-afrikai Pun Birodalommal vívták. (Ennek Hannibál és Scipio összecsapása volt a legemlékezetesebb eseménye.)
A hódítások eredményeképpen hatalmasra duzzadt a rabszolgák száma a birodalomban. Ők fokozatosan átvettek minden munkát a szabad köznéptől, akik már csak katonáskodtak és szórakoztak (véres gladiátorküzdelmekben gyönyörködtek). A rabszolgák többször is fellázadtak. A legnagyobb a Spartacus-féle felkelés volt, amit csak nehezen tudtak leverni.
A zűrzavaros időszakban az egyeduralom visszaállítására tett kísérletet a kor kiváló tudós és hadvezér-politikusa, Julius Caesar. Ő merénylet áldozata lett, de halála után ennek ellenére újra egy kézbe került a hatalom.
A császárság korának első uralkodója Octavianus, más néven Augustus császár volt. Ő hatalmas építkezésekbe kezdett. (Úthálózat, víz- és csatornarendszer, fürdők, stb. építése kötődik a nevéhez)
Az ő korában született meg a birodalom területén (Júdea tartományban) Jézus Krisztus, aki a feltétel nélküli szeretetre és a megbocsátásra tanította az embereket. Őt végül a zsidók nyomására kivégezték. Krisztus követői voltak a keresztények, akiket még 300 évig üldöztek.
A birodalom életében Nagy Constantinus császár uralkodása alatt nagy változások történtek. Előbb kétközpontú lett a birodalom, majd 395-ben ketté is szakadt. (Nyugatrómai Birodalom és Keletrómai Birodalom) Ehhez a belső ellentéteken túl, a kelet felől érkező hatalmas népvándorlás is hozzájárult. A hunok és a germán népek nyomását már nem is tudta elviselni a Nyugatrómai Birodalom, és 476-ban elbukott. Ekkor ért véget az ókor, és innentől számítjuk a középkor kezdetét.
A korai középkor – a feudalizmus és az arab kultúra világa
A Nyugatrómai Birodalom bukása (476) után Európa legjelentősebb állama a Frank Birodalom lett. A feudalizmusnak nevezett társadalmi és gazdasági berendezkedést ők alakították ki. Legjelentősebb uralkodói Kis Pippin és fia, Nagy Károly voltak. A kereszténységet is átvéve a rómaiaktól, olyan társadalmat alakítottak ki, amelyben két alapvető csoport létezett: a földesurak és a jobbágyok. (Később valamennyi európai állam hasonlóan rétegződött.)
A földesurak között hűbéri viszony épült ki. Így alakult ki az egymástól függő főnemesek, középnemesek és kisnemesek hűbéri láncolata, amelynek csúcsán maga az uralkodó állt.
A nagybirtokosok várakban éltek, a földjeiket a jobbágyok művelték meg robotban. Ez azt jelenti, hogy ingyen kellett dolgozniuk a földesúri földeken azért, hogy használatra úgynevezett jobbágytelket kapjanak. (A robot mellett még dézsmával és ajándékkal is tartoztak.)
A nemesi birtokot a legidősebb fiú örökölhette. A második fiú főpapi méltóságot igyekezett szerezni, a többiek pedig lovagok lettek. Ez bizonytalan megélhetést biztosított, de nagy népszerűséget, ismertséget adott. Ha nem volt örökös, akkor a birtok visszakerült a királyhoz.
A IX. századig a jobbágyok mindenből csak annyit tudtak termelni, amennyire nekik, családjuknak, és földesuruknak szüksége volt (önellátó gazdálkodás).
A IX. századtól néhány új eszköz és módszer segítségével már felesleget is tudtak előállítani. Ennek következtében szétvált a földművelés és a kézművesség. Megindult a kereskedelem, mert a többletet el kellett adni. Ez ismét magával hozta a városok megjelenését is. Ezek a helyek gyorsan fejlődtek. Főleg a kézművesek és a kereskedők költöztek ide. (A városlakókat polgároknak nevezzük.) Itt jöttek létre a céhek is.
A városok földesúrtól kedvezményeket kaptak, és saját ügyeiket maguk intézhették (önkormányzat). Adót szedtek a lakóktól, amelynek egy része a földesurat illette, másik részéből a városukat fejleszthették.
A középkorban a politikai hatalom a földesurak és a velük összefonódó főpapság kezében volt. Ebből is látszik, hogy milyen fontos szervezet volt az egyház, amelynek élén Róma püspöke, vagyis a pápa állt.
Az oktatásban, a gyógyításban, a lelkek gondozásában játszottak fontos szerepet a szerzetesek (bencések, ferencesek stb.), akik kolostorokban, illetve monostorokban éltek. Ezek élén az apátok álltak.
Alsópapságnak nevezzük a falvakban, a jobbágyok között élő plébánosokat.
A középkor tudományának, művészetének, műveltségének is a papság volt a birtokosa. Latinul írtak, olvastak, és hatalmas építkezéseket vezettek. Kódexeket írtak és másoltak.
Az építészetben figyelhetők meg azok a stílusjegyek, amelyek a középkor művészetét jellemezték. A X. századtól a román, majd a gótikus, majd a XIV. századtól a reneszánsz stílus terjedt el.
A korai feudalizmussal egy időben keletkezett az Arab-félszigettől Észak-Afrikán át húzódó Arab Birodalom. Vallása az iszlám 622-ben jött létre. Alapítója Mohamed, szent könyve a Korán. Ennek tanítása szerint az egyedüli isten Allah. Templomaikat mecseteknek hívják. Bárhol is éljenek a világban, naponta ötször, Mekka felé fordulva imádkozniuk kell.
Az arabok Európába való betörését Nagy Károly fékezte meg.
A magyarság eredete, az Árpád ház királyai
A magyarság eredete nagyon fontos kérdés, ám sajnálatos módon a mai napig sincs megnyugtatóan megválaszolva. Ennek pedig az az oka, hogy az ősi krónikákkal és a néphagyománnyal szemben egy olyan nagyhatalmi (Habsburg) törekvés is megjelent, ami a teljesen bizonytalan nyelvi összefüggésekre alapozta a múltunkat. Így hát az eredeti, ősi belső-ázsiai, hun-avar magyar hagyomány mellett számon kell tartanunk a finn-ugor kérdést is.
Árpád fejedelem vezetésével történik meg a honfoglalás 895-ben. Ez valójában a magyarság Kárpát-medencébe való érkezését jelenti. (A főerők Árpád vezetésével a Vereckei hágón keresztül jöttek be.) Őseink előbb a Pozsonyi csatában (907) győzték le a német seregeket, majd úgynevezett kalandozó hadjárataikkal tartották rettegésbe egész Európát, sőt Bizáncot is.
A hadjáratok befejezése után Géza fejedelem megkezdte a feudális állam kiépítését és a zsidó-kereszténység felvételét. Német katonákat és papokat hívott az országba. Fiát, Vajkot is megkereszteltette (ő lett a későbbi István király). A munkát fia, I. (Szent) István folytatta, aki legyőzve a régi rend hívét, Koppány vezért, szerezte meg a hatalmat. A pápától kapott koronával 1000-ben koronáztak királlyá. Vármegyéket alapított, püspökségeket, érsekségeket hozott létre, törvénykönyveket alkotott.
István király halála után válságos időszak következett, amelynek I. (Szent) László, majd pedig Könyves Kálmán királyok uralkodása vetett véget. Ők is a feudális keresztény államot építették, erősítették tovább. Újabb törvénykönyveket írtak, és megszerezték az Adriai-tenger vidékét is az országnak. (Ekkor már öt szentje is volt az országnak: István király, Imre herceg, Gellért püspök, valamit András és Benedek szerzetesek.)
Újabb trónviszályok után, III. Béla uralkodása idején hazánk Európa egyik legjelentősebb hatalma lett. Az ő utasítására írta meg Anonymus a magyarság addigi történetét. (Példaképét, I. László királyt ő avattatta szentté.)
III. Béla fia, II. András adta ki az Aranybullát (1222), ami a köznemesség megerősödését eredményezte.
Fia és utója IV. Béla szállt szembe az Európába betörő tatárokkal. Ez a hatalmas pusztítással járó tatárjárás (1241-1242) a lakosság majd felének elvesztésével járt. Az újjáépítés is IV. Béla nevéhez fűződik, akit az utókor második honalapítónak nevezett el.
Az egymással is versengő kiskirályok kora kezdődött el IV. Béla halála után. Ebből a válságból az Árpád-házi királyok idején már nem is került ki az ország. Ráadásul III. András utód nélkül fejezte be földi életé, így vele kihalt az Árpád-ház is (1301).