TARTALOM
1. A korszak rövid áttekintése
2. A középkori világkép és művészet
3. Nagy földrajzi felfedezések
4. Ősi amerikai – indián – kultúrák
5. A felfedezések hatása – a gyarmatosítás
6. Reformáció és ellenreformáció
7. Az első polgári államok – Hollandia és Anglia
8. A „Napkirály” Franciaországa és Nagy Péter Oroszországa
1. A korszak rövid áttekintése
Amíg Magyarországon Mátyás király halála (1490) után belső viszályok és a török elleni harcok dúltak, addig a világ történelme hatalmas fordulatot vett. Először is gyökeresen megváltozott az a világkép, amelyet évszázadokon keresztül az egyház tartott fenn, és foglalt törvénybe. Kiváló tudósok – Kopernikusz, Galilei, Kepler, Newton – munkássága nyomán bebizonyosodott, hogy a világegyetem középpontjában nem a Föld áll, s nem körülötte a forog a Nap és a többi bolygó. (Ez volt a geocentrikus világkép.) Elfogadást nyert az a nézet, mely szerint a Nap körül keringenek a bolygók. (Ez a heliocentrikus világkép.) Az is egyértelművé vált, hogy a Föld gömb alakú.
E csillagászati felfedezések nyomán indultak új tengeri útvonalak keresésére az Atlanti-óceán partján fekvő országok (Spanyolország és Portugália) hajósai. Erre azért is szükség volt, mert a híres „Selyemút” már török ellenőrzés alatt volt. Diaz elérte Afrika legdélebbi pontját (Jóreménység fok), Vasco da Gama pedig Afrika megkerülésével el is jutott Indiába. Kolumbusz Kristóf más útvonalon, nyugat felé hajózva szeretett volna eljutni oda. Azt gondolta, hogy meg is találta Indiát, de Amerigo Vespucci jóvoltából később kiderült, hogy egy addig nem ismert kontinenst felfedezett fel. Ez volt Amerika.
Az amerikai kontinens őslakóit Kolumbusz nyomán indiánoknak nevezzük. Északon vadászó törzsek éltek (apacsok, dakoták, csejenek, stb.). Közép-Amerikában a XV. század körül élte fénykorát az Azték és a Maja Birodalom. Dél-Amerikában az Inka Birodalom hozott létre fejlett kultúrát. Ezeket verték szét, pusztították el azok az európai bevándorlók, akiknek a szeme előtt csak az arany és a hatalmas földterületek megszerzése lebegett.
A felfedezések tönkretették az indián kultúrákat, de alaposan megváltoztatták Európa életét is. Emberek tíz- és százezrei tódultak az Újvilágba a jobb élet reményében. Gazdasági verseny alakult ki, melynek nyomán a céhek felbomlottak, és átadták a helyüket a munkamegosztáson alapuló manufaktúráknak. Nagy mennyiségű árut kellett előállítani, hogy kereskedni tudjanak az Újvilággal. A földesurak és az egyház fokozatosan háttérbe szorultak, a vezető szerep a manufaktúra- és a hajótulajdonosoké, valamint a bankároké lett. A hirtelen meggazdagodó városi polgárok mindent elkövettek, hogy a pénzhatalom mellé a politikai uralmat is megszerezzék.
Az ő törekvéseiket támogatta a reformáció is, ami a valóban hitelét vesztett egyház megújítását szerette volna elérni. Elindítója Luther Márton volt (1517. október 31.), nagyhatású képviselője pedig Kálvin János. Az egyház ezután kettészakadt. A Róma központú katolikus ág mellett létrejöttek az úgynevezett protestáns egyházak. Ezek további felekezetekre tagolódtak: evangélikusok, reformátusok, unitáriusok, baptisták, metodisták, adventisták, stb.
A polgárság először Hollandiában (1609), és Angliában (1649) ragadta magához a politikai hatalmat. Ezek az országok is élenjártak az újonnan megismert kontinensek népeinek kifosztásában, leigázásában. A területeket katonailag is elfoglalták, és országukhoz (anyaország) csatolták. Ez volt a gyarmatosítás.
Eközben Franciaországban az arisztokráciának egy ideig még sikerült megőriznie a hatalmát. Ez elsősorban XIV. Lajosnak (Napkirály) volt köszönhető, bár a gyarmatosításból ők is alaposan kivették a részüket.
Oroszország Nagy Péter cár uralkodása alatt próbált meg felzárkózni a nyugat-európai színvonalhoz.
2. A középkori világkép és művészet
Amikor a Vatikán központú egyház már a feudális Európa hatalmi centruma lett, a főpapság határozta meg azt a világképet, amit mindenkinek el kellett fogadnia. Az egyház nemcsak vallási kérdésekben, hanem a természettudományok területén is megfellebbezhetetlen álláspontot képviselt. Aki ezekkel az egyházi dogmákkal szembefordult, az bíróság (inkvizíció) elé került, s a büntetése börtön vagy máglyahalál volt. Ha valaki az egyházi törvényeknek ellentmondott, azt eretnekké nyilvánították, és kitagadták az egyházból. Az ilyen embert büntetlenül meg lehetett ölni.
A középkori egyház törvényben, vagyis dogmában rögzítette azt is, hogy a világegyetem központja a lapos és korong alakú Föld – a Nap, a Hold és a csillagok pedig körülötte keringenek. Ez volt a geocentrikus világkép.
Akadtak azonban olyan tudománnyal foglalkozó matematikusok, csillagászok, fizikusok, akik egy másik világkép hirdetői voltak. Közülük először a lengyel Nikolausz Kopernikusz (1473-1543) fogalmazta meg az úgynevezett heliocentrikus világképet. Azt állította, hogy a Nap áll a világegyetem központjában.
Majd száz évvel később a bolygók és csillagok mozgásrendszerét vizsgáló itáliai Galileo Galilei (1564-1642) továbbfejlesztette Kopernikusz rendszerét, és megállapította, hogy a Föld a többi bolygóval együtt a Nap körül kering. (Ez az évszakok váltakozásnak az oka.) Azt is bizonyította, hogy közben a Föld forog a saját tengelye körül is. (Így váltakoznak a nappalok és az éjszakák.) Ezekért a megállapításaiért az egyház perbe fogta, és a római inkvizíció elé állították. Hogy mentse az életét, visszavonta ugyan a tanításait, de azok már ettől függetlenül hatni kezdtek.
Galilei kortársa volt Johannes Kepler, aki arra is rájött, hogy a bolygók nem kör, hanem ellipszis alakú pályán mozognak. A Holdnak a Földre gyakorolt gravitációs hatásával is foglalkozott. Az úgynevezett Kepler-törvények ma is a csillagászat alapvető tételei közé tartoznak.
A fizika fejedelme címet érdemelte ki Isaac Newton, aki a csillagászat, és általában a fizika tudományának alapvető kérdéseiben tett korszakos megállapításokat, és fogalmazott meg törvényeket. Ő már a Kepler utáni generáció tagja volt.
A tudomány és a művészet még ebben az időszakban sem vált teljesen ketté. Több kiváló képzőművész alkotott jelentős dolgokat a tudomány területén is. Közülük is kiemelkedik a reneszánsz időszakának – XV-XVI. század – két kiválósága: Leonardo da Vinci (1452-1519) és Michelangelo Buonarotti (1475-1564). Igazi polihisztorok voltak, akiknek munkássága, művészeti hatása óriási volt.
Az ellenreformációnak nevezett vallási törekvés hívta életre a barokk stílust, amit az építészetben és a zenében is az érzelmek hullámzását kifejező díszítőelemek tobzódása jellemzett. Olyan géniuszok alkottak csodálatos zeneműveket ebben a stílusban, mint Johann Sebastian Bach (1685-1750), George Friedrich Händel és Antonio Vivaldi.
3. Nagy földrajzi felfedezések
A geocentrikus világkép helyébe lépő új, „Napközpontú” elméleteknek, és annak a megállapításnak, hogy a Föld gömb alakú, akkor lett nagy jelentősége, amikor az európai államok új, tengeri utakat kezdtek keresni India irányába. Az addigi szárazföldi kereskedelmi útvonalat ugyanis megszállta és ellenőrzése alá vonta a terjeszkedő oszmán-török birodalom. (A „Selyemút” tehát járhatatlanná vált, a török pedig Bizáncot is elfoglalta 1453-ban, és a Balkán-félsziget felől, Magyarországon át, Európa belseje felé törekedett.) Nyilvánvalóvá vált, hogy az új útvonalaknak az Atlanti-óceán partvidékéről kell kiindulniuk.
A portugál herceg, Tengerész Henrik ösztönzésére és támogatásával indultak el az első hajók Afrika partjai mentén déli irányban. Újszerű térképeket és navigációs eszközöket használva 1488-ban Diaz el is jutott a kontinens legdélebbi pontjára, a Jóreménység fokához.
A spanyol királyi pár (Aragóniai) Ferdinánd és (Kasztíliai) Izabella azonban egy merész terv kipróbáláshoz járult hozzá, amikor egy genovai hajósnak, Kolumbusz Kristófnak az elképzelését támogatta. (Ez a királyi pár egyesítette Spanyolországot, és ők űzték ki Európából az arabokat is 1492-ben.)
Kolumbusz három hajójával (Santa Maria, Pinta, Nina – karavelláknak nevezték, ezeket az új típusú hajókat) nyugati irányba hajózott, és 1492 őszén, több mint két viszontagságos hónap után kikötött a közép-amerikai szigetek egyikén. (Ma San Salvador.) Meg volt győződve, hogy felfedezte az Indiába vezető új útvonalat, bizonyítva ezzel azt is, hogy bizony a Föld az gömb alakú. A bennszülötteket indiánoknak nevezte el, s az utat még háromszor megtette, de sohasem tudta meg, hogy eddig ismeretlen kontinensre érkezett. (Az biztos, hogy már a X. században a vikingek jártak ott, de akkor annak a világ rendjére nem volt hatása, Sőt, vannak olyan felvetések, hogy már az ókori egyiptomiak is eljutottak erre a földre.) A kontinens leírása és azonosítása már egy firenzei földrajztudós, Amerigo Vespucci nevéhez fűződik. Róla nevezték el az „Újvilágot” Amerikának.
A portugálok, félve attól, hogy lemaradnak a spanyolok mögött az Indiába vezető út felfedezésével, újabb hajót indítottak Afrika partjai mentén. Ezúttal Vasco de Gama már meg is kerülte Afrikát, és valóban eljutott Indiába (1498).
Azt, hogy a Föld gömb alakú, valójában majd csak Fernando Magellán útja bizonyította be. Ő a spanyolországi Sevillából /szevijja/ indult öt hajójával 1519-ben. A tragikusan nehéz utazás közben Magellán is meghalt, s végül 1522-ben egyetlen hajó, a Viktória futott csak be Sevillába a Földet megkerülve. Ezt a teljesítményt majd néhány évtized múlva (1577-1580) egy rendkívül ellentmondásos személy, Francis Drake ismételte meg. Rabszolga-kereskedő kalózból lett az angolok által ünnepelt hadvezér, aki legyőzte a spanyolok rettegett hajóhadát, a Nagy Armadát.
4. Ősi amerikai – indián – kultúrák
Kolumbusz téves megnevezése után ma már minden amerikai őslakót indiánnak nevezünk. A történetírás szerint az első emberek Ázsiából érkezhettek úgy 40.000, de legkésőbb 12.000 éve. A Szibériát és Alaszkát összekötő Bering-szoros lehetett az érkezés útvonala. Ők népesíthették be a kontinenst a következő időszakban. A felfedezők, illetve fosztogató gyilkosok megérkezése utáni indián kultúrákról van pontosabb képe a történetírásnak.
A kontinens északi részén főleg vadászattal foglalkozó harcias törzsek telepedtek meg. Az apacsok, a dakoták, a csejenek, a komancsok, vagy a sziú indiánok történeteiről szól Cooper Nagy Indiánkönyve és Karl May több regénye is.
Közép-Amerikában a Maja civilizáció alakult ki, amelynek eredete a Kr.e. 1.000 környékére tehető. Matematikai és csillagászati ismereteik lenyűgözőek voltak, és városaikat is a csillagképek alapján alakították ki. Fejlett írásuk, monumentális építészetük, művészetük volt. Hatalmuk csúcsára a X. század környékén értek, amikor a Yucatán-félszigetre /jukatán/ összpontosultak központjai: Chichén Itzá, /csicsen itcá/ Mayapán, Uxmal. Később egymással is összetűzésbe kerültek, s amikor a spanyol hódítók megérkeztek, kultúrájuk már hanyatlásnak indult.
Szintén közép-amerikai civilizáció volt az Azték Birodalom. A mai Mexikó területén helyezkedett el. Fénykorát a XIII-XVI. században élte. Központja, Tenocstitlán, /tenohtitlán/ a nappiramisok városa volt, de a mai napig rejtély övezi ősi vallási központját, Teotihuacant. /teotihuakan/ Véres emberáldozatokat bemutató vallási szertartásaik értelme és jelentése is titokzatos. Pusztulásukat a kíméletlen hódító, Cortes végezte be.
Dél-Amerika legismertebb indián civilizációja az Inka Birodalom volt. A Cuzco völgyben /kuszkó/, a Titicaca /titikaka/ tó mellett alakult ki, és a XIII.-XVI. században élte fénykorát. Titokzatos romvárost vizsgálnak mai napig a régészek, amit az őslakók Machu Picchu-nak /macsu-picsu/ neveztek. Az inkák teraszos földművelést folytattak, és olyan növényeket termeltek, amelyek később aztán Európába kerülve az ottani étkezés alapját képezték. Ilyen volt például a bab, a burgonya, a paprika, a paradicsom, a kukorica, a hagyma. Ők is az európai telepesek áldozatai lettek.
Az ismert nagy indián civilizációknak nyilvánvalóan voltak jelentős elődei is. Ezek közül említést érdemel az olmékok kultúrája, amelyről egyelőre keveset lehet tudni.
Már a mítoszok és legendák körébe tartozik az Atlantisz története, amelyről először az ókorban Platon tett említést. (Ez nemcsak az indiánok, hanem az első ókori civilizációk kialakulásáról is rejtélyes, titokzatos képet rajzol.)
Kolumbusz útja után özönleni kezdtek az európai, főleg a spanyol és portugál hódítók az Újvilágba. A legendás aranyvárost, Eldorádót keresték, és minden újdonságra úgy tekintettek, mint kereskedelmi haszonnal kecsegtető árura. Kegyetlenül pusztítani kezdték az őslakosságot, és lépésről lépésre szorították őket a kontinens belseje felé.
5. A felfedezések hatása – a gyarmatosítás
Az emberiség történetében hatalmas fordulópontot jelentett Amerika felfedezése, illetve az addig ismeretlen földrajzi helyek fellelése. Mind az európai, mind a világ más tájain élő emberek számára gyökeres változást hozott ez az időszak.Európából emberek tíz-, majd százezrei özönlöttek az új kontinensre. A kereskedelem, ami addig kizárólag a Földközi-tengeren bonyolódott áttevődött az Atlanti-óceánra.
Korábban az itáliai városok húzták a legnagyobb hasznot a tengeri kereskedelemből. Itt (Róma, Firenze, Nápoly, Velence, Genova stb.) már megindult a polgárosodási folyamat is, és megjelentek a bankárok, nagykereskedők, manufaktúratulajdonosok. Itt fejlődhetett ki a reneszánsz, és az a humanista gondolkodás, amit a Krisztusközpontúság helyett immár az emberközpontúság jellemzett
A felfedezések után azonban az itáliai polgárosodás megtorpant, ellenben azokban az országokban, amelyek az Atlanti-óceán partján fekszenek (Anglia, Franciaország, Hollandia) hatalmas sebességgel indult meg. (Portugáliában és Spanyolországban kicsit másképp alakult a helyzet.) Ezekben az országokban szűntek meg a leggyorsabban a céhek, és helyettük úgynevezett manufaktúrák jöttek létre. Ezek még mindig a kézművességen alapultak, de már a munkamegosztás jellemezte őket. Ennek egyedüli célja a hatékonyabb termelés volt. A céhek egykori békés, szolidaritáson alapuló együttműködését immár felváltotta a könyörtelen verseny.
Eleinte az Amerikába irányuló kereskedelem a spanyolok, az Indiába menő pedig a portugálok kezében volt. Később a tengermelléki országok elszánt háborúkat vívtak az óceáni kereskedelem irányításáért és az új területek birtoklásáért. Az Európából induló hajók tehát nemcsak árut szállítottak, hanem katonákat is. Ők voltak azok, akik Észak- és Dél-Amerika, valamint Afrika és Ázsia különböző területeit erőszakkal elfoglalták, és saját anyaországuk részévé tették. Ez a folyamat volt a gyarmatosítás.
Katonai erővel megszerzett területeken bőséges nyersanyag, nemesfémkincs, és ingyen munkaerő állt a rendelkezésre. A gyarmatosító országok nemcsak újabb területeket raboltak ki, foglaltak és pusztítottak el, hanem egymással is ádáz harcot vívtak a legjobbnak vélt területekért. Míg az angolok, hollandok és franciák Észak-Amerikában szereztek gyarmatokat, addig a spanyolok és a portugálok közép- és dél-amerikai, nyugat-afrikai és délkelet-ázsiai területeken foglaltak.
Az észak-amerikai területeken egyre több szabadbirtok jött létre, amelyen farmer és monokultúrás gazdálkodást folytattak a bevándorló telepesek Amikor kiderült, hogy a szabadsághoz szokott őslakos indiánok képtelenek rabságban élni és földműves munkát végezni – ráadásul az Európából behurcolt betegségek is erősen pusztították őket –, akkor a telepesek újabb aljas módszerekhez nyúltak. Afrika partvidékeiről elrabolt négereket szállítottak hajókkal Amerikába, ahol rabszolgaként dolgoztatták őket.
6. Reformáció és ellenreformáció
A XVI. század valóban óriási változásokat hozott az emberiség történetében. Az egykor még csak szerény, kézműves városi lakosság, elképzelhetetlenül gazdag polgársággá duzzadt. Ahogy láttuk, ezt elsősorban a tengeri kereskedelem hatalmas fellendülése okozta, és az Atlanti-óceán partján fekvő nyugat-európai országokban következett be. A polgárok gazdagodását vizsgálva természetesen nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt a körülményt sem, hogy az újonnan felfedezett területek és népek kíméletlen kirablása és pusztítása mekkora mértékben járult hozzá itt a vagyonok felhalmozódásához. (Meg kell jegyezni, hogy a közép- és a kelet-európai országok nem részesültek ezekből az „előnyökből”, igaz, a gyarmatosítás bűnei sem terhelik őket.) Ezekkel a változásokkal egy időben (és részben ezek hatására) a középkori egyház helyzete is megrendült. Nemcsak az évezredes világképe omlott össze, de a felső papság egy részének közönséges, botrányos és visszataszító életvitele is megosztotta az embereket.
Emlékszünk még: a földesurak gyakran második fiuk számára vásárolták az egyházi méltóságokat. Közülük sokan világi módon éltek tovább az egyház kötelékében is, annak javait herdálva. A legnagyobb felháborodást végül az váltotta ki, hogy az egyház úgynevezett búcsúcédulákat bocsátott ki a Szent Péter székesegyház építésére. Aki ilyet vásárolt, annak a bűnei megbocsáttattak! Ezt a botrányt már az egyházszervezet szerzetesei és az alsópapság tagjai sem tudták elviselni.
A reformációnak, megújításnak nevezett folyamat akkor indult el, amikor egy Ágoston-rendi szerzetes, Luther Márton 1517. október 31-én (ez a reformáció napja) a wittenbergi vártemplom kapujára kitűzte 95 pontból álló tételsorát. Bár a hasonló hitviták gyakoriak voltak ezekben az időkben, most mégis robbanásnak feleltek meg Luther gondolatai. A pápa kiátkozással felelt a felvetésekre, de Luthert a szász választófejedelem, Bölcs Frigyes befogadta Wartburg várába. A reformáció elindítója ezután védelem alatt állt, de kikerült az események fősodrából. (Érdemes Husz János száz évvel korábbi törekvéseit és sorsát felidézni. (Luther Wartburg várában fordította németre a Bibliát. Ezzel mintát adott a többi nemzetnek ahhoz, hogy saját anyanyelvükön olvassák a Szentírást. Magyarra 1590-ben Károli Gáspár fordította. Ez a vizsolyi Biblia.)
Ezután a reformáció folyamatának vezéralakja egy francia jogász és teológus, Jean Calvin, /zsán kálvin/ azaz Kálvin János lett. Ő hazájából menekülve a svájci Genfben telepedett le (genfi pápának is nevezik), és hozzálátott a polgári erkölcsöt megalapozó, az egyházi rendszert megújító munkásságához. Fő műve, az Institúció, vagyis a Keresztény vallás rendszere. Ennek fontosabb elemei: Soli Deo Gloria (Egyedül Istené a dicsőség) és a predestinatio /predesztináció/ (eleve elrendelés). (Tanításait olyannyira komolyan vette, hogy ezek szellemében végeztette ki Szervét Mihályt, aki tagadta a Szentháromságot.)
A katolikus egyház a tridenti zsinaton (1545-1563) próbálta a helyzetét megerősíteni és a hitet megújítani. Az ellenreformációnak nevezett folyamat elindítója Loyolai Ignác volt, aki megalapította a jezsuita rendet. A „cuius regio, eius religio” /kujusz régió, ejusz relígió/ (Akié a föld, azé a vallás) elvének mentén megpróbálták visszatéríteni az „eltévelyedetteket”.
A keresztény egyház azonban tovább már nem volt egyben tartható. Bár a Krisztusi tanítás lényege továbbra is megmaradt, a katolikusság mellett kialakultak az úgynevezett protestáns egyházak is: evangélikusok (Luther követői), reformátusok (kálvinisták), unitáriusok (Jellemzően magyar irányzat, Dávid Ferenc nevéhez kötődik.), baptisták, adventisták.
Luther Márton 
Kálvin János 
7. Az első polgári államok – Hollandia és Anglia
A világon először, 1609-ben a németalföldi (vagyis a holland) polgárok vették kezükbe a politikai irányítást. A folyamatot gyorsította, hogy a nemesség nagy része felismerte az átalakulás fontosságát, és persze benne a saját hasznát is. Az ő küzdelmükben sajátságosan keveredett a protestantizmus térnyeréséért és a függetlenségért folytatott harc. A spanyol koronától való elszakadás után hatalmas gyorsasággal erősítették meg pozícióikat. Óriási gazdasági fellendülés következett be, és jelentős gyarmatbirodalmat sikerült kiépíteni. Később az angolok mögött háttérbe szorultak, de jelentőségük megmaradt. Klasszikus értelemben azonban az angol polgári államot tekinthetjük a tőkés (kapitalista vagy burzsoá) berendezkedés prototípusának. A szabad vállalkozásokon alapuló termelés egyetlen és mindenáron elérendő célja a pénzügyi haszon, vagyis a profit. A vállalkozások tulajdonosai, a polgárok egymással is kíméletlen versenyt vívnak céljuk eléréséért.
Angliában a társadalom alapvetően feudális szerkezetét azzal kezdték szétverni, hogy a jobbágyokat elzavarták a földjeikről, és azok helyén birkákat legeltettek. (Ezt nevezik bekerítésnek.) Az Újvilágba ugyanis a textil lett a legkeresettebb árucikk, amelynek alapja a birkák gyapjúja volt. A hontalanná vált földművesek nem tehettek mást, mint hogy a városokba tódultak, s a textil- és egyéb más gyárakban vállaltak munkát. Új, eddig nem létező társadalmi csoport jött tehát létre: a munkásság vagy más néven a proletáriátus.
Angliában a vallásháborúk idején érdekes fejlemények történtek. VIII. Henrik (1509-1547) szembefordult a pápával, és elszakadva Rómától létrehozta az anglikán egyházat. (Ennek a királynak hat felesége volt, akik közül kettőt kivégeztetett.) Az új egyház feje a király lett, központja pedig Canterbury. Henriket lánya, I. Erzsébet követte a trónon, aki protestánssá tette az anglikán egyházat. Ő az unokatestvérével, a trón jogos örökösével, a skót és katolikus Stuart Máriával bánt el kegyetlenül. Húsz évig börtönben tartotta, majd kivégeztette.
Erzsébet után Stuart Mária fia, I. Jakab, majd unokája, I. Károly lett a király. Ekkorra azonban a polgárok annyira megerősödtek, hogy jóval nagyobb volt a jövedelmük, mint a földesuraknak. Ellentmondást nem tűrően követelték a politikai hatalmat. 1642-ben ki is robbant az angol polgárháború (illetve forradalom). A királlyal szemben álló parlamenti ellenzék élén Cromwell Olivér állt. 1649-ben I. Károlyt kivégezték, és Anglia köztársaság lett. Sikerült Írországot és Skóciát is magukhoz csatolni, bár Nagy-Britannia hivatalosan csak 1707-ben alakult meg.
Cromwell halála után, 1690-tól újra visszaállították a királyságot. III. Vilmos (Orániai) elfogadta azt a jognyilatkozatot, mely szerint Angliában a király ugyan uralkodik, de érdemi döntéseket nem hoz, vagyis nem kormányoz. Ahhoz csak a parlamentnek van joga. Ezt nevezzük alkotmányos királyságnak. Ez az állapot máig fenn áll a szigetországban.
8. A „Napkirály” Franciaországa és Nagy Péter Oroszországa
A XVII. század közepétől, öt éves korától több mint hetven éven át, ült Franciaország trónján a legendás „Napkirály”, vagyis XIV. Lajos. Richelieu (risöliő) és Mazarin bíborosok központosított állameszményét teljesítette be a mindenáron hírnévre és dicsőségre vágyó uralkodó. Magát a Naphoz hasonlította, és azt akarta, hogy fénye beragyogja egész birodalmát. Bár valójában sohasem mondta a neki tulajdonított mondatott – „Az állam én vagyok!” – de abszolutisztikus hatalma, amelybe senkinek sem volt beleszólása, ezt támasztotta alá. A híres versailles-i palota felépítése, folyamatos bővítése, alakítása élete egyik legnagyobb vállalkozása volt. Teljes személyzetével – mintegy 25.000 fővel – költözött be, és elérte azt, hogy a nemesség tagjai is kövessék. Így azoknak nem volt lehetőségük önálló politizálást folytatni, hiszen lefoglalta őket az állandó udvari lakomákból, színházi előadásokból, fényűző estélyekből álló életforma. XIV. Lajos előírta azokat a szabályokat is, amelyek szerint a királyi udvarban élniük és viselkedniük kellett. Ezek összességét hívjuk etikettnek.
A nemesek tehát sem politikával, sem pedig kereskedelemmel nem foglalkoztak. A királytól kegydíjakat, évjáradékokat kaptak, és élvezték a pazar életmódot. A gazdaság és az államszervezés ügyeivel a polgárok foglalatoskodtak, természetesen a király egyértelmű utasításai alapján.
Jelentős, 150.000 fős hadsereg áll az uralkodó rendelkezésére, amelynek segítségével jelentős háborúkat folytatott. Európában a Habsburgokkal küzdött a spanyol trón örökléséért. (Ekkor, a spanyol örökösödési háború idején támogatta Rákóczi Ferenc szabadságharcát is, amelyet a magyar fejedelem az osztrákok ellen vívott.) XIV. Lajos gyarmatosító törekvései is sikerrel jártak, hiszen Észak-Amerikából jelentős területeket sikerült megszereznie.
Szintén különleges személyiségnek számít a XVII-XVIII. század fordulóján uralkodó orosz cár, Nagy Péter is. Ő elhatározta, hogy országát felemeli a nyugat-európai országok szintjére. Megtörte az orosz főnemesség, a bojárok ellenállását, és kegyetlenül leszámolt az ellene lázadókkal. Hogy célját elérje, népes küldöttség élén, de álruhában Hollandiába ment, ahol hajóácsként dolgozott. Aztán kitanulta az ágyúöntés mesterségét, majd Londonban a tengeri navigálás tudományát. Hazaérve létrehozta az orosz tengeri flottát, és a Balti-tenger feletti uralomért nagy csatákat vívott a svédekkel. Erőfeszítéseit végül siker koronázta.
Nagy Péter a Napkirály versailles-i palotájának mintájára kezdte el építeni a Néva folyó mocsaras torkolatvidékén hatalmas palotáját. Ezzel megvetette Szentpétervár alapjait. Halálakor egy jelentős európai nagyhatalmat hagyott maga után, bár a hőn óhajtott polgárosodási folyamat mégsem indult el. Oroszország lakóinak 90%-a továbbra is jobbágy (muzsik) volt.