TARTALOM
1. Magyarország a II. világháborúban – rövid történet
2.Hazánk belépése a háborúba
3. Német nyomás alatt az ország
4. Élet a megszállt Magyarországon – a németek kiűzése
1. Magyarország a II. világháborúban – rövid történet
A kirobbanó háború első éveiben még sikerült kimaradni a harci cselekményekből, de hazánk Lengyelország lerohanásakor – 1939. szeptember 1. után – sikeresen nyitott rést határán, és fogadott be mintegy 100 ezer menekülőt – köztük több ezer zsidót.
Közben, 1940. augusztus 30-án a német és olasz döntőbírák a második bécsi döntés alkalmával visszaadták Magyarországnak Észak-Erdélyt és a Székelyföldet.
A németek támadást indítottak Jugoszlávia ellen. A magyar katonák is átlépték a határt. Elfoglalták a Bácskát, a Muraközt és a baranyai háromszöget. Újabb – mintegy 11 és félezer négyzetkilométernyi – terület került vissza hazánkhoz.
A máig tisztázatlan kassai provokáció alkalmat adott Bárdossy miniszterelnöknek, hogy hadat üzenjen a szovjeteknek. (1941. június 26-án ismeretlen felségjelű repülőgépek bombázták Kassát. A hivatalos álláspont szerint ezek szovjet gépek lehettek.) A szovjetek megtámadása miatt az angolok üzentek hadat hazánknak, majd német és olasz nyomásra Magyarország tette ugyanezt az Egyesült Államok felé.
A német függés egyértelművé vált, így hazánk politikai és diplomáciai mozgástere teljesen beszűkült. Ennek egyik jele volt, hogy sor került a harmadik zsidótörvény elfogadására is.
Német nyomásra 200 ezer katonából és 50 ezer munkaszolgálatosból álló alakulatot vezényeltek a Don-kanyarhoz 1942 nyarán. A Vörös Hadsereg 1943. január 12-én áttörte a doni magyar frontot, és bekövetkező katasztrofális vereség során 120 ezer magyar katona halt hősi halált.
A magyar vezetők nem kockáztathatták meg azonban a háborúból való kilépést, mert az a német megszállást eredményezte volna. Ezért fenntartották a németbarátság látszatát, miközben titkos tárgyalásokba kezdtek az angolokkal és az amerikaiakkal. A megállapodás azonban kitudódott. A német megszállásra 1944. március 19-én került sor. Különösen a mintegy 800 ezer zsidó származású magyar ember helyzete vált teljesen bizonytalanná. Megkezdődött a gettók országos hálózatának kiépítése, majd fokozatosan a teljes zsidóság deportálása. Több mint 400 ezer embert szállítottak a legközelebb eső auschwitzi haláltáborba, ahol a munkaképtelen öregeket és gyerekeket már az érkezés napján gázkamrákban meg is ölték.
Horthy 1944. július 6-án leállíttatta a deportálásokat, október 8-án fegyverszünetet kért a Szovjetuniótól. A kiugrás tervét a németek megtudták, és a kormányzót zsarolni kezdték. Ő aláírta a feltétlen nácibarát nyilaskeresztes vezér, Szálasi Ferenc miniszterelnöki kinevezését, majd lemondott. A nyilasok rémuralma a nemzet történetének egyik legsötétebb korszaka. A zsidók gettósítása, kényszermunkára kötelezése, a nyugati határ felé indított „halálmenetek” szervezése gőzerővel folyt.
Az előrenyomuló Vörös Hadsereg szeptember végén átlépte a magyar határt, 1944. december 24-én körbezárták a fővárost, és megkezdődött Budapest ostroma. Az ostrom idején szétlőtték, szétbombázták az egész várost, a hidakat lerombolták, amikor 1945. február 13-án a harcok véget értek, mindenhol csak a pusztítás nyomai voltak láthatók.
A háborúnak közel 1 millió magyar áldozata volt, köztük több mint 500 ezer zsidó ember. A nemzeti vagyon fele elpusztult.
2. Hazánk belépése a háborúba
A gyalázatos trianoni diktátummal és a revíziós törekvések lesöprésével az antant hatalmak Magyarországot Hitler karjaiba lökték. Ő nem csak szavakban, hanem tettekkel is bizonyította, hogy fogékony a magyar kérdés megoldására. Még a háború kirobbanása előtt jelentős terület és magyar nyelvű lakosság került vissza a hazához Hitlernek köszönhetően. Hatékonynak mutatkozott a gazdasági együttműködés is akkor, amikor a nagyhatalmak tudomást sem vettek Magyarország égető gondjairól.
Ahogy láttuk, a magyar politikai vezetés – aki időt nyer, életet nyer alapon – több olyan intézkedést is tett (például a zsidók egyre durvább kirekesztése a társadalomból), amelytől azt remélte, hogy elég lesz a háborúból való kimaradáshoz. Ez súlyos tévedésnek bizonyult.
Az első években még sikerült kimaradni a harci cselekményekből, de hazánk Lengyelország lerohanásakor – 1939. szeptember 1. után – sikeresen nyitott rést határán, és befogadott mintegy 100 ezer menekülőt –, köztük több ezer zsidót.
Közben 1940. augusztus 30-án a német és olasz döntőbírák a második bécsi döntés értelmében visszaadták hazánknak Észak-Erdélyt és a Székelyföldet, vagyis összesen több mint 43 ezer négyzetkilométert. A német befolyás ezután még nagyobb lett.
Amikor 1941 tavaszán Hitler elhatározta, hogy Jugoszláviát felvonulási terepként használja a Görögország elleni tervezett támadáshoz, hazánk szorult helyzetbe került. Teleki, aki csak néhány hónappal korábban kötött déli szomszédunkkal örökbarátsági szerződést, nem volt hajlandó részt venni a lerohanásában. Inkább az öngyilkosságot választotta. A német támadás megindult, s amikor ennek hatására megszűnt a jugoszláv államiság, április 11-én a magyar katonák is átlépték a határt. Elfoglalták Bácskát, a Muraközt és a baranyai háromszöget. Újabb, mintegy 11 és félezer négyzetkilométernyi terület került vissza hazánkhoz.
A nyugati hatalmak nemhogy nem támogatták a területek visszacsatolását, de egyre gyakrabban küldtek fenyegető diplomáciai üzeneteket a német orientáció miatt hazánknak. Bárdossy László miniszterelnöksége (1941-1942) idején már úgy tűnt, elkerülhetetlen a hadba lépés. Mivel a szomszédos országok – Románia, Szlovákia – csatlakoztak a németek Szovjetunió elleni támadásához, a máig tisztázatlan kassai provokáció alkalmat adott Bárdossynak, hogy hadat üzenjen a szovjeteknek. (1941. június 26-án ismeretlen felségjelű repülőgépek bombázták Kassát. A hivatalos álláspont szerint ezek szovjet gépek lehettek.) Az egyébként gyengén felszerelt és hiányosan kiképzett magyar gyorshadtest azonnal meg is kezdte a felvonulást a győztesen előrenyomuló németek oldalán. Közben azonban az ország diplomáciailag is egyre jobban belesodródott a háborúba. A szovjetek megtámadása miatt az angolok hadat üzentek hazánknak, majd német és olasz nyomásra Magyarország tette ugyanezt az Egyesült Államok felé.
A német függés immáron egyértelművé vált, így hazánk politikai és diplomáciai mozgástere teljesen beszűkült. Ennek egyik jele volt, hogy Bárdossy miniszterelnöksége alatt (1941-ben) sor került a harmadik zsidótörvény elfogadására is. Ez a törvény a házasságkötést szabályozta, és meghatározta a „faji” feltételeket.
Mivel az ország szinte átállt a haditermelésre, és a kormány már a németbarátságot valamint a háborúpártiságot képviselte, a túlzott elköteleződéstől tartó Horthy leváltotta Bárdossyt.
3. Német nyomás alatt az ország
A német nyomás egyre nagyobb lett, Hitler folyamatosan követelőzött, és a magyarok még jelentősebb katonai részvételét várta a vezetőktől. Ennek hatására meg is született a döntés, hogy a frontra küldik a második magyar hadsereget. A 200 ezer katonából és 50 ezer munkaszolgálatosból álló alakulatokat a Don folyó mellé, vagyis a Don-kanyarhoz vezényelték 1942 nyarán. Ekkor már Kállay Miklós volt az új miniszterelnök (1942-1944), akitől Horthy az angolszászokhoz való közeledést várta.
A Don-kanyarnál a tragédia akkor következett be, amikor a vártnál korábban beköszöntött a kegyetlenül hideg idő, s a fegyverek használhatatlanná váltak, az öltözet pedig elégtelennek bizonyult. A Vörös Hadsereg 1943. január 12-én áttörte a doni magyar frontot, és bekövetkezett az a katasztrofális vereség, amelynek során 120 ezer magyar katona halt hősi halált. A visszavonuló németek gyalázatos módon a magyarokat használták pajzsként, hogy magukat védjék.
Közben 1943. november 28. és december 1. között megtartott teheráni értekezleten Roosevelt amerikai elnök és Churchill angol miniszterelnök átengedték a Balkánt és Közép-Európát Sztálinnak. (Így lett Magyarország is közel öt évtizedre az embertelen kommunizmus áldozata. Aljas nagyhatalmi érdekekért tették tönkre generációk életét hazánkban is a már Szolzsenyicin jellemzésével bemutatott gazemberek.)
A doni tragédia után a magyar vezetők előtt is egyértelművé vált, hogy a németek ezt a háborút már nem nyerhetik meg. Nem kockáztathatták meg azonban a háborúból való kilépést, mert az a németek bevonulását, vagyis a megszállást eredményezte volna. Ezért fenntartották a németbarátság látszatát, miközben titkos tárgyalásokba kezdtek az angolokkal és az amerikaiakkal. Ezt a kettős politikát nevezték a kortársak Kállay-kettősnek, vagy „hintapolitikának”. Hitler azonban egyre erőszakosabban követelte Kállay leváltását és a zsidó „kérdés” rendezését, vagyis a deportálásukat a megsemmisítő táborokba. Horthy visszautasította a Führer követeléseit, s a háttérgazdaság működtetésére, valamint a munkaerőhiányra hivatkozva a zsidók védelmére kelt.
Az amerikaiak szicíliai partraszállása után felgyorsultak a titkos tárgyalások, és a magyarok meg is kapták az angol-amerikai előzetes fegyverszüneti feltételeket: feltétel nélküli megadás és hadüzenet a németeknek. Az ország területi egységének biztosításáról szó sem volt. A titkos egyeztetések híre azonban kiszivárgott, és a németek hozzáláttak a már régen fontolgatott megszálláshoz. Hitler 1944. március 18-án meghívta magához Horthyt, és közölte vele, hogy másnap megszállják Magyarországot. Horthy felháborodott tiltakozás után rájött, hogy tehetetlen, és kényszerűen beletörődött ugyan, de a nevét nem adta a megszálláshoz. Hozzájárult a Kállay-kormány leváltásához, és a Hitlert gátlástalanul kiszolgáló berlini nagykövetet, Sztójay Dömét nevezte ki miniszterelnöknek.
Az ellenállás nélküli német megszállásra a Margaréta-terv alapján 1944. március 19-én került sor. Horthy a helyén maradt attól a felelősségérzettől vezérelve, hogy személye valamelyest gátat szabhat a magyarság kifosztásának, pusztításának. Jelenléte a magyar közéletben a folyamatosság látszatát keltette, holott szinte semmilyen befolyása nem volt már a bekövetkező eseményekre.
4. Élet a megszállt Magyarországon – a németek kiűzése
A német megszállás a rettegést hozta el hazánkba. Különösen a mintegy 800 ezer zsidó származású magyar ember helyzete vált teljesen bizonytalanná. Horthy kénytelen volt szabad kezet adni Sztójaynak a zsidó kérdésben, aki azonnal el is rendelte a sárga csillag viselését minden 6 év feletti személy számára. A zsidó ügy elintézésére a németek Adolf Eichmannt küldték Budapestre, aki magyar „munkatársaival” együtt megkezdte a gettók országos hálózatának kiépítését. Eleinte még csak arról volt szó, hogy a német munkaerőhiány pótlására küldenek 100 ezer zsidó embert, majd fokozatosan megkezdődött a teljes zsidóság deportálása. Néhány hónap alatt vasúti marhavagonokban több mint 400 ezer embert szállítottak a földrajzilag legközelebb eső auschwitzi haláltáborba, ahol a munkaképtelen öregeket és gyerekeket már az érkezés napján gázkamrákban meg is ölték.
De amikor az emberi aljasság, gyilkos ösztön megjelenik a világban, mindig megjelenik mellette a jóság, segítőkészség is. Sok-sok igaz ember az életét kockáztatva bújtatta, segítette zsidó honfitársait, példát adva a későbbi korokban élőknek is tisztességről, becsületről.
A német vereségek és a normandiai partraszállás sikerén is felbuzdulva, a hozzá hű katonai erőkre támaszkodva Horthy 1944. július 6-án leállíttatta a deportálásokat. Leváltotta Sztójayt is – Lakatos Géza lett az új miniszterelnök – és Magyarország megmentése érdekében fegyverszünetet kért a Szovjetuniótól. Október 15-én a kormányzó rádióbeszédben jelentette be a fegyverszünetkérés tényét, de a háborúból való kiugrás ügyetlenül előkészített tervét a németek megtudták, és egy fegyveres kommandó megrohamozta a budai várat. Horthy fiát már korábban elfogták, és a kormányzót zsarolni kezdték. Ő még aláírta a feltétlen nácibarát nyilaskeresztes vezér, Szálasi Ferenc miniszterelnöki kinevezését, majd lemondott.
Szálasit ezután a parlamentben „nemzetvezetővé” választották. Ő a társadalom söpredékére, lumpen elemeire támaszkodva szolgáltatta ki az országot a németeknek. A nyilasok rémuralma a nemzet történetének egyik legsötétebb korszaka. A zsidók gettósítása, kényszermunkára kötelezése, a nyugati határ felé indított „halálmenetek” szervezése gőzerővel folyt. Rettegésben tartották az ország lakóit, különösen a fővárosiakat a bekövetkező szovjet ostrom idején. Ekkor lőttek emberi mivoltukból kivetkőzve több ezer zsidót és katonaszökevényt a Dunába. A nyilasok totális mozgósítást rendeltek el, gyerekeket és idősebb férfiakat is behívtak katonának, akiket szintén értelmetlenül dobtak oda a halálnak.
Az előrenyomuló Vörös Hadsereg szeptember végén átlépte a magyar határt, és október elején Debrecen mellett egy jelentős tankcsatára került sor, ahol a németek ismét vereséget szenvedtek. A szovjet csapatok 1944. december 24-én körbezárták a fővárost, és megkezdődött Budapest ostroma. A németek számára ez volt az utolsó lehetőség, hogy megállítsák a Vörös Hadsereget. Az ostrom idején szétlőtték, szétbombázták az egész várost, a hidakat lerombolták. Amikor 1945. február 13-án a harcok véget értek, mindenhol csak a pusztítás nyomai voltak láthatók. Áprilisig még folytak harcok a Dunántúlon, s egy tankcsata is lezajlott a Balaton környékén.
A háborúnak közel 1 millió magyar áldozata volt, köztük több mint 500 ezer zsidó ember. A nemzeti vagyon fele elpusztult. A búvóhelyekről, pincékből előjövő elgyötört, kimerült, éhes emberekre várt az ország újjáépítése, s a traumák után a normális élet megszervezése.