HAZÁNK A HABSBURG URALOM ALATT

1. Hazánk, mint Habsburg tartomány – rövid történet
2. A kéttáblás parlament, és a Pragmatica Sanctio
3. Mária Terézia felvilágosult abszolutizmusa
4. II. József, a kalapos király
5. A Szent Korona
5. A polgárosodás kezdete Magyarországon

1. Hazánk, mint Habsburg tartomány – rövid történet

A 150 évig tartó török uralom és a Rákóczi szabadságharc után az ország teljesen kimerült. A lakosság egy része elpusztult. A magyarok nem tudták kivívni a szabadságukat II. Rákóczi Ferenc vezetésével, de a sok háborúskodás után végre nyugalomra volt szüksége az országnak.

III. Károly (1711-1740) Habsburg császár lett a magyar király. Ő főleg német jobbágyokat telepített le az országba.

A nemesség számára kedvező döntés volt a kéttáblás parlament összehívása.

Az alsótáblán a közép- és kisnemesek, valamint a városok képviselői vettek részt.

A felsőtáblán a főnemesek és a főpapok tárgyaltak.

A meghozott törvényeket a király szentesítette (aláírta). Két fontos törvény is elfogadásra került:

A Pragmatica Santcio /pragmatika szanció/ a Habsburgok nőági örökösödését biztosította.

Sikerült felállítani egy állandó hadsereget is.

III. Károlyt lánya, Mária Terézia követte a trónon (1740-1780), aki felvilágosult szellemben uralkodott. Kapcsolatban állt a francia felvilágosodás neves alakjaival. Egy idő múlva már nem hívta össze a parlamentet. Fontos rendeleteket hozott az oktatásról, az úrbéri viszonyokról, az egészségügyről és a vámokról.

Fia, II. József (1780-1790) folytatta anyja politikáját, és a felvilágosult abszolutizmus módszerével irányította a birodalmat és benne Magyarországot.

Több ezer intézkedést tett, amelyek közül kiemelkedett a türelmi-, a jobbágy-, a nyelvrendelet. Élete végén belátta, hogy akarata ellenére nem tudja népét boldoggá tenni, ezért a halálos ágyán szinte minden intézkedését visszavonta.

II. Lipót korai halála után az új király I. Ferenc (1792-1835) minden eszközzel igyekezett megakadályozni, hogy a birodalomban elterjedjenek a francia forradalom eszméi. Ennek ellenére két titkos társaság is létrejött Martinovics Ignác vezetésével.

A Reformátorok Társasága a fennálló feudalizmust akarta átalakítani, a Szabadság és Egyenlőség Társaság pedig francia mintára polgári társadalmat szeretett volna megvalósítani. A vezetőket elfogták és kivégezték.

Ebben az időben folytak a Napóleoni háborúk, amelyben az osztrák birodalom tartományaként a magyarok is részt vettek. A magyar nemesek a győri vereség ellenére is kitartottak a Habsburgok mellett. Ennek az volt az elsődleges oka, hogy a hadseregnek nagyon jó pénzért tudták eladni a mezőgazdasági termékeiket. A háború tehát nem volt ellenükre, s amikor befejeződött, az nagy veszteséget jelentett nekik.

2. A kéttáblás parlament, és a Pragmatica Sanctio

A több mint 150 évig tartó török uralom, az állandó háborúskodás, majd pedig a Rákóczi szabadságharc küzdelmei a végletekig gyengítették a magyarságot. A lakosság jelentős része elpusztult. Bár a szabadságot, a függetlenséget nem sikerült kivívni, mégis békére és stabilitásra volt végre szükség. Az 1711-ben trónra lépő III. Károly (1711-1740, Habsburg császárként VI. Károly), biztosítani tudta a nyugalmat, és olyan folyamatokat indított el, amelyek az alávetettség idején is kedvezőek voltak. Mindenekelőtt szorgalmazta, hogy a túlnépesedett német területekről parasztok költözzenek Magyarországra. Ők voltak a svábok. Érkeztek szerb (rác) jobbágyok a déli vidékekről, szlovákok (tótok) északról, és jöttek román földről is. Ezeknek a betelepülőknek egy része megtartotta identitását (származásából fakadó öntudatát, önazonosságát), de a legtöbben házasságkötések révén beolvadtak (asszimilálódtak) a magyarságba. (Sok-sok családnév utal ma is az eredeti származásra.)

III. Károly összehívta a kéttáblás parlamentet Pozsonyba, s a magyar nemesség úgy érezhette, van beleszólása az ország ügyeibe.

Az országgyűlésnek ezt a két részből álló formáját még a szétszakítottság idején – 1608-ban – hozták létre a Királyi Magyarországon.

Az alsótáblán a megyei követválasztó üléseken a legtöbb szavazatot kapó kis- és középnemesek, valamint a szabad királyi városok képviselői vehettek részt.

A felsőtáblára a főnemesek és főpapok kaptak meghívást az uralkodótól.

A benyújtott törvényjavaslat az alsóházi elfogadás után került – felírat formájában – a felsőház elé. Ha ott is elfogadták, a király még mindig visszaadhatta újratárgyalásra, vagy megtagadhatta a szentesítést. Ugyanis a meghozott törvények csak a király aláírásával (szentesítés) léphettek érvénybe.   

III. Károly mindenáron biztosítani akarta hatalma, pontosabban a Habsburg dinasztia (család) hosszú távú stabilitását. Egyetlen fiának halála után azon fáradozott, hogy legidősebb lánya, Mária Terézia trónra lépését elfogadtassa a birodalom tartományaival, és persze Európa feudális hatalmaival.

A Pragmatica Sanctio néven ismert törvényjavaslatot maga terjesztette a magyar parlament elé. Ebben a birodalom nőági örökösödését kívánta elérni. Erőfeszítése sikerrel járt. Sőt, a békére és nyugalomra vágyó magyar nemesség gyakorlatilag beleegyezett a Habsburgok örökös uralmába is.

A másik fontos törvény az állandó hadsereg felállításáról szólt. Ez nagyon sok pénzbe került. A magyar nemesség – bár továbbra is elutasította, hogy adózzon –, a törvényt elfogadta.

III. Károly újjászervezte a bíráskodási rendszert, létrehozta a magyar királyi helytartótanácsot, és kiadta az úgynevezett Carolina Resolutio-t /karolina rezolúció/ amelyben korlátozta a protestánsok vallásgyakorlását.

3. Mária Terézia felvilágosult abszolutizmusa

A fiatal, művelt uralkodó, Mária Terézia (1740-1780) trónra lépése nem ment simán. Kirobbant az osztrák örökösödési háború, ugyanis a porosz uralkodó nem ismerte el a nőági utódlást. A magyar nemesek azonban 30 ezer katonával siettek Mária Terézia segítségére, megmentve hatalmát. (Vitam et sanguinem – /vitám et szángvinem/ életünket és vérünket – felkiáltással szavazták meg a kért támogatást.)
Az uralkodónő ezután – talán hálából – a legkiválóbb magyar nemesekből szervezte meg testőrségét. Őket a legmagasabb szintű német és francia nyelvű képzésben részesítette. Létrehozta számukra a Terezianum-ot. (Az egyik testőr – a költő Bessenyei György – tudatosította társaiban az elnémetesedés veszélyét. Elhatározta, hogy csak magyar nyelven ír. Kijelentette. „Minden nemzet a maga nyelvén lett tudós, de idegenen sohasem!”)

Mária Terézia komolyan érdeklődött a felvilágosodás eszméi iránt. Levelezésben áll Voltaire-rel is. Uralkodásának azonban egyetlen célja volt, mégpedig a Habsburg Birodalom erősítése, hatalmának növelése. Minden rendelkezése ezt szolgálta. Előfordult, hogy intézkedései kedvezőek voltak a magyarság számára is, de ez nem volt elsődleges szempont. Egységes birodalomban gondolkozott, s ebben Magyarországnak csak a mezőgazdaságban (agrárium) volt jelentős szerepe. Mi voltunk a birodalom éléskamrája. 1765-től többé nem hívta össze a parlamentet. Rendeletekkel kormányzott. Ez az úgynevezett abszolutisztikus forma nála felvilágosult szellemiséggel párosult. Ezt tükrözik legfontosabb rendeletei:

• A kettős vámrendelet, amellyel a birodalmon belüli kereskedelmet pártolta, míg a külsőt magas vámmal sújtotta.
• Az úrbéri rendelet (úrbéri pátens), amelyben szabályozta a jobbágyok adóterheit. (104 nap gyalog, vagy 52 nap igás robotban határozta meg a kötelezettségeket.)
• Ratio Educationis /ráció edikációnisz/ (Az ésszerű nevelésről) szóló rendeletében egységes tanügyet létrehozva, kötelezővé tette a 7-13 éves gyermekek iskolai képzését.
• Egészségügyi rendeletében kimondta, hogy minden megyének, városnak diplomás orvost, és településenként bábaasszonyt (szülésznő) kell alkalmaznia.

Mária Terézia felvilágosult abszolutizmusát fia, II. József is gyakorolta, rendeleteivel mélyen beleavatkozva az emberek életébe.

4. II. József, a kalapos király

A negyvenévesen trónra lépő II. József (1780-1790) folytatta anyja munkáját. Ő már meg sem koronáztatta magát sem a magyar, sem pedig a cseh koronával. Így kívánta kikerülni a nemesek befolyását, hogy nélkülük kormányozhasson. (Innen ered a kalapos király elnevezés.) A magyar szent koronát ekkor a bécsi kincstárba vitték, ahol bizonyíthatóan átalakították. Bizonyos képeket kicseréltek, ezzel elérve azt, hogy később a tudósok tévesen határozzák meg korát.

Az ésszerű gondolkodás híveként minden dologra úgy tekintett, van-e abból az államnak haszna. Több mint 6 ezer rendeletet adott ki, amelyeket szinte lehetetlen volt bevezetni, pláne betartani. (Takarékossági szempontból például tiltotta a koporsós temetkezést, és egyebek mellett a divatot is korlátozta.)

Az egyházzal trónra lépését követően azonnal szembekerült. Állami kézbe akarta venni a papképzést, korlátozta a pápai bullák kihirdetését, és feloszlatta azokat a szerzetesrendeket, amelyek – szerinte – nem voltak hasznosak. Csak a gyógyítással és oktatással foglalkozókat ismerte el. Az egyetlen magyar alapítású rend, a pálos is a „jozefinista” politika áldozata lett.  

Türelmi rendeletével a protestánsok és a görögkeleti egyház befolyását erősítette. Lehetőséget adott ezek szabad vallásgyakorlására. A nem katolikusok ezután akár állami hivatalt is vállalhattak. Jelentősen könnyítette a zsidóság életét is.

Jobbágyrendeletével lehetővé tette a jobbágyok szabad költözködését. Mesterséget tanulhattak, és szerzett javaik fölött szabadon rendelkezhettek. Megtiltotta a testi fenyítésüket, és a „jobbágy” szót is betiltotta.

Nyelvrendeletet alkotott, amelynek értelmében az egységes birodalmi közigazgatás és oktatás hivatalos nyelve a német lett.

Területi rendezésének értelme is a központi hatalom erősítése volt. Megszüntette a vármegyék önkormányzatát. Az országot tíz kerületre osztotta fel.

A népesség összeírására is sor került. Ennek hátterében az adózás rendjének megváltoztatása állt. A nemesek megadóztatását is tervbe vette.

Jelentősen könnyített a cenzúra – előzetes könyvvizsgálat – rendszerén, így fellendült a könyvkiadás, és sok sajtótermék (újság) jelent meg.

Bár intézkedései logikusak, ésszerűek voltak, de nem vették figyelembe a birodalmat alkotó nemzetek, nemzetiségek és az emberek érzékenységét, hagyományait, szokásait. Így természetes, hogy ellenszenv és gyűlölet vette körül az uralkodót. II. József belátva tévedését, a halálos ágyán egyetlen intézkedéssel visszavonta valamennyi rendeletét. (A türelmi és a jobbágyrendelet kivételével.)

5. A Szent Korona

A feudális magyar állam megalapítása, István megkoronázásának tárgyalásakor már említést tettünk a Szent Koronáról. Talán meglepő, hogy csak most, II. József uralkodása kapcsán került elő újra ez a téma. Ennek két oka is van. Egyrészt a korona történetének tárgyalásakor már ismerős nevekkel, eseményekkel találkozhatunk, másrészt pedig – ahogy azt már említettük – éppen II. József az, aki – miután kijelentette, hogy nem hajlandó megkoronáztatni magát –, a szent ereklyét a bécsi kincstárba vitette, ahol azt titokban „átprogramozták”, azaz több képet kicserélve meghamisították. 

A korona története – egész népünk és nyelvünk történetéhez hasonlóan – vitatott, és ugyancsak megosztja a tudományos élet szereplőit. 

A középkorban és az újkorban is, éppen II. József koráig a Szent Koronát István királyhoz kötötték, benne az államiság jelképét tisztelték. A mindenkori uralkodók törvényességének egyik alapfeltétele volt, hogy a Szent Koronával történjen a beiktatás. (A másik feltétel az volt, hogy a koronázást kizárólag az esztergomi érsek végezhette, sőt, az is kitétel volt, hogy a ceremóniára lehetőleg Fehérváron kerüljön sor.) 

A koronát egységes egésznek tartották, és az úgynevezett sámánkoronák analógiájára beavató koronának tekintették. (Csak egyszer, a koronázás alkalmával tehették az uralkodó fejére, aztán elzárták, és koronaőrök vigyázták.)

A modern koronakutatás később több olyan megállapítást tett, ami ellentmond a hagyományok által őrzött felfogásnak. Persze ezek egy részét már a hamisítás is befolyásolta. Sokan állítják például azt, hogy a Szent Korona két különálló részből, az alsó görög, és a felső latin koronából áll, amit III. Béla idején egyesítettek. (Eszerint Ő lehetett az első uralkodó, akit ezzel koronáztak meg.) 

Az ereklyét megvizsgáló ötvösök szerint azonban szó sincs arról, hogy két különböző koronát egyesítettek volna, azt egy műhelyben, egy időben építették meg. Még azt is kijelentik egyesek, hogy akár avar – talán hun – mesterek kezétől származhat. (Még az a régóta elfogadott tény is megkérdőjeleződik, hogy a koronát II. Szilveszter pápa küldte Istvánnak.)

Az azonban bizonyos, hogy már Károly Róbertet is meg kellett koronázni harmadszor, mert a magyarok számára csak a Szent Korona jelenléte volt elfogadható. I. Ulászlót például nem is tudták megkoronázni, mert az első Habsburg király (Albert) felesége egyszerűen ellopatta a Szent Koronát utószülött fia, a későbbi V. László számára. (Több része megsérült, és valószínűleg a kereszt is ekkor ferdült el.) Maga Mátyás király csak sok-sok aranyforintért tudta visszavásárolni a Habsburgoktól a koronát, amellyel uralma teljében is szükségesnek érezte megkoronáztatni magát 1464-ben. I. Ferdinánd megkoronázása (1527) után már a Habsburgok kezén volt, II. József idején pedig olyan változtatásokat hajtottak végre rajta, ami rendkívüli módon megnehezíti a tényszerű koronakutatást. 

A Szent Korona a II. világháború után az Amerikai Egyesült Államokba került, s onnan 1978-ban jutott vissza hazánkba. Ma a Parlament kupolatermében látható.

Fontos az úgynevezett Szent Korona tan létezéséről szólni, aminek lényege, hogy a megszemélyesített korona – Őfelsége a Szent Korona – viselője az Ő nevében hordozza a valóságos hatalmat, ami egyben az államhatalom szimbóluma. Sőt! A Szent Korona viselője, mint valóságos apostol vétójoggal rendelkezett a pápaválasztás alkalmával.

A Szent Korona mellett a következő koronázási ékszereket tartjuk számon: a palást, a jogar, az országalma és a kard.

6. A polgárosodás kezdete Magyarországon

II. József halálakor már kirobbant a francia forradalom, miközben Magyarországon változások sora következett be. A központosító és német szellemiségű intézkedések éppen ellenkező hatást váltottak ki. Fellángolt a nemzeti érzés, és mindenki igyekezett magyarul beszélni, a régi hagyományokat feléleszteni. Elkezdődött a nyelvújító mozgalom Kazinczy Ferenc irányításával. (Sokan támadják ma is ezt a törekvést, amit azzal magyaráznak, hogy nyelvünk belső logikáját, tartását is megtörte.)

Az új uralkodó II. Lipót (1790-1792) fényes ünnepségen koronáztatta meg magát, és összehívta a rendi országgyűlést.

Lipót korai halála után fia, I. Ferenc (1792-1835) lett az uralkodó, aki visszatért az abszolutisztikus uralkodásához. A franciaországi események ekkorra már eldurvultak, és 1793 elején kivégezték a királyi párt. (Marie Antoinette Ferenc nagynénje volt.) Az uralkodó szigorú megfigyelés alatt tartotta azokat, akikről azt feltételezte, hogy a forradalom eszméjével szimpatizálnak. Igyekezett csírájában elfojtani minden felvilágosodáshoz köthető kezdeményezést. Ennek ellenére két titkos szervezett is létrejött Magyarországon. Mindkettő élén egy ellentmondásos, nyughatatlan természetű ember, Martinovics Ignác állt. Ő korábban ferences szerzetes volt, és II. Lipót titkosrendőrségében is ténykedett besúgóként.

A titkos társaság résztvevőit magyar jakobinusoknak nevezték, akik egyáltalán nem hasonlítottak az erőszakos, embertelen francia forradalmárokra.

A Reformátorok Társasága főleg nemesekből állt, akik az alkotmányos monarchia hívei voltak.

A Szabadság és Egyenlőség Társaságát polgárok alkották, akik a nemesi kiváltságok megszüntetését és a köztársaság megvalósítását szerették volna elérni.

Mindkét szervezkedést gyorsan felszámolták, s ebben jelentős szerepet játszott a készségesen mindent bevalló Martinovics. A vezetőket – Hajnóczy Józsefet, Szentmarjay Ferencet, Laczkovics Jánost, Sigray /zigrai/ Jakabot és persze Martinovicsot – 1795-ben a budai vár alatt, a mai Vérmezőn lefejezték. Később ugyanerre a sorsra jutott két fiatal jogász, Őz Pál és Szolárcsik Sándor is. (Többen, köztük Kazinczy és a költő Batsányi János börtönben raboskodtak)

A franciaországi események elfajulása és a magyar reformerek kivégzése elrettentette a magyar nemességet és értelmiséget a forradalom eszméjétől, és a reformok bevezetését sem szorgalmazták. Ennek az is oka volt, hogy féltették a kiváltságaikat, s hogy Ausztria hadban állt Napóleonnal. Ez a háború pedig nagyon jól jövedelmezett a magyar nemességnek.

A hadsereg élelmezése miatt minden mezőgazdasági terméket el tudtak adni. A különleges haszon még a jogok csorbulását is elviselhetővé tette számukra.

Amikor Napóleon 1809-ben magyar földre lépett, kiáltványban fordult az ország népéhez, biztatva, hogy szakadjanak el a Habsburgoktól. A nemesség azonban ezúttal is Bécset választotta. A franciák elleni harcokban kiemelkedett Simonyi József ezredes (Simonyi óbester). A győri csatában azonban, köszönhetően az osztrák hadvezetés hibájának, a magyarok vereséget szenvedtek.