TARTALOM
Forradalom és szabadságharc – rövid történet
Forradalmak Európában és Pesten
A Batthyány kormánytól az OHB megalakulásáig
A szabadságharc kezdete
A szabadságharc vége
1. Forradalom és szabadságharc – rövid történet
1848 februárjában forradalom tört ki Párizsban. Ennek hírére Európa jelentős városai is lángba borultak. Március 13-án már Bécsben is kitört a forradalom.
Pozsonyban, az országgyűlésben is felgyorsultak az események. A képviselők azonnal elfogadták és megszavazták azokat a törvényeket, amelyek lehetőséget teremtettek arra, hogy Magyarország független, polgári állam lehessen. Az elfogadott törvényeket Kossuth Lajos vezetésével küldöttség vitte Bécsbe, hogy V. Ferdinánd szentesítse azokat. Közben, március 15-én a pesti ifjúság is az utcára tódult. A fiatal értelmiségiek, Petőfi, Jókai, Vajda, Vasvári Pál vezetésével a Pilvax kávéházból indulva szervezték az eseményeket. Tizenkét pontban fogalmazták meg a követeléseiket, Petőfi pedig megírta a Nemzeti dal című versét. Ezzel a két kézirattal vonultak az ifjak Landerer nyomdájához. Az elkészült röplapokkal szórták tele a várost. Nagygyűlést tartottak a Nemzeti Múzeum előtt, aztán aláírattatták követeléseiket a városi tanács tagjaival. Kiszabadították a börtönből Táncsics Mihályt. A nap a Nemzeti Színházban, a Bánk bán című előadással zárult.
V. Ferdinánd kénytelen volt aláírni a törvényeket, és kinevezni miniszterelnöknek gróf Batthyány Lajost. Az első felelős magyar kormánynak is nevezett testület a 12 pont szellemében látott munkához. Az úgynevezett áprilisi törvények elfogadása nagy jelentőségű volt, de az országban élő nemzetiségekkel – horvátok, románok, szerbek – már nem tudtak megállapodni. Ezt az ellentétet használta ki a bécsi udvar, és a Jellasics bán vezette horvát sereget Magyarország ellen fordította.
A Batthyányi-kormány lemondott, és megalakult Kossuth Lajos vezetésével az Országos Honvédelmi Bizottmány. Kossuth személyesen is segítette a magyar hadsereg szervezését, toborzó körútra indult az alföldi városokba.
1848. szeptember 29-én a Velencei-tó mellett, a pákozdi csatában a magyarok fényes győzelmet arattak. Már a csata hírére Bécsben újra kitört a forradalom. Móga János altábornagy azonban késlekedett a horvátok üldözésével, aki Bécs felé szökött ki az országból.
Közben Bécsben megváltozott a helyzet. Windisch-Grätz herceg leverte a forradalmat, és Schwechatnál Mógát is legyőzte. Maga az uralkodócsalád leváltotta V. Ferdinándot, s az új uralkodó, Ferenc József parancsot adott Magyarország megtámadására. Windisch-Grätz 1848 telén elfoglalta Budát, majd februárban átkelt a Dunán. Kápolnánál is győzött, de a sikerét túlértékelte. A császár kiadta az olmützi alkotmányt, amelyben Magyarországot tartománnyá süllyesztette.
Válaszul megindult az úgynevezett „dicsőséges tavaszi hadjárat”, ami Buda visszafoglalásával végződött. Közben a debreceni Nagytemplomban megtörtént a Habsburgok trónfosztása is. 1849. április 14-én, a Függetlenségi Nyilatkozat elfogadása után Kossuth Lajos lett Magyarország kormányzó-elnöke.
A katonai sikerek azonban hiába folytatódtak Erdélyben is Bem József vezetésével. Ferenc József szorult helyzetében az orosz cárhoz fordult segítségért. Ő 200 ezer katonát küldött hazánk ellen. A hatalmas túlerővel még ugyan szembeszállt az elgyötört magyar honvédség, de Segesvárnál és Temesvárnál is vereséget szenvedett. Végül, 1849. augusztus 13-án, Görgey Artúr a világosi síkon az oroszok előtt letette a fegyvert.
2. Forradalmak Európában és Pesten
Politikai válság és élelmiszerhiány volt az oka annak, hogy 1848 februárjában újra kitört a forradalom Franciaországban. Lajos Fülöp, a „polgárkirály” nem tudott úrrá lenni a helyzeten. A tömeg a trónját elégette, és kikiáltották a köztársaságot. A forradalmi hullám terjedt tovább, és sorra lobbantak lángra Európa jelentős városai.
Itáliában – Milánó, Firenze, Velence, Róma… –, és a szintén széttagolt német területeken, de Prágában, és március 13-án Bécsben is kitört a forradalom. (Nem sokkal később a bécsi udvar Olmütz-be költözött.) Ez utóbbi esemény közvetlen előidézője maga Kossuth Lajos volt, aki a pozsonyi országgyűlésen polgári alkotmányt követelt az osztrák tartományoknak is.
A párizsi forradalom eseményei bátorították és lelkesítették az országgyűlési képviselőket. Az alsótáblán sorra fogadták el azokat a törvényeket, amelyek kimondták a kötelező örökváltságot, a közteherviselést és egy magyar országgyűlésnek felelős kormány felállítását.
A március 13-án kitört bécsi forradalom elsöpörte Metternich kancellárt, s az események rendkívüli módon felgyorsultak. Március 15-én reggel Kossuth vezetésével küldöttség indult Bécsbe, hogy V. Ferdinánd elé terjessze a követeléseket.
Az európai forradalmak, és a gyújtó hangú Kossuth-beszéd hatására a pesti ifjúság is megmozdult. A Pilvax kávéházban gyülekező értelmiségi ifjak 12 pontban foglalták össze követeléseiket, amelyek teljes összhangban voltak a polgári átalakulást és nemzeti függetlenséget célzó, Pozsonyban elfogadott törvényekkel.
A fiatalok, Petőfi, Vasvári, Jókai, Vajda, valamint Vidats János, Irinyi János, Irányi Dániel, Degré Alajos és Bulyovszky Gyula vezetésével március 15-én reggel, a 12 ponttal és Petőfi Nemzeti dal című kéziratával az egyetemi ifjúságot keresték fel. Az orvosi, jogi és mérnöki kar hallgatói lelkesen csatlakoztak a menethez, amely már a Landerer és Heckenast nyomdához vonult. Itt némi tanácstalanság után, Landerer biztatására lefoglaltak egy nyomdagépet, és cenzori engedély nélkül kinyomtatták a 12 pontot és a Nemzeti dalt. Zúgott az utcán minden versszak végén: „Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk!”
A forradalom irányítói délután 3 órára hívtak össze nagygyűlést a Nemzeti Múzeum elé, ahol a szakadó eső ellenére tízezer ember gyűlt össze. Vasvári és Irinyi mondott beszédet, Jókai pedig felolvasta a 12 pontot. (Petőfi itt nem szavalta el a Nemzeti dal, de néhány szót ő is szólt a tömeghez.)
A forradalmi menet ezután a Városházához vonult, ahol a Tanács tagjaival aláíratták a követeléseiket. Érveiknek az utcán várakozó hatalmas tömeg adott nyomatékot.
A budai várban székelő Helytartótanács tagjai sem mertek szembeszállni a sokasággal, s maguk is mindenbe beleegyeztek.
Délután 6 órakor kiszabadították a börtönéből Táncsics Mihályt – eredetileg Stancsicsnak hívták –, akit diadalmenetben vittek Budáról Pestre.
A Nemzeti Színházban a Bánk Bán című előadással zárult a nap, amelyet az épületbe betóduló sokaság szakított félbe. Elénekelték a Himnuszt, a Szózatot, és Egressy Gábor színművész elszavalta a Nemzeti dalt!
3. A Batthyány kormánytól az OHB megalakulásáig
A forradalom nagyszerű eredménnyel végződött! A bécsi udvar kénytelen volt engedni a magyar követeléseknek. Március 17-én kinevezték hazánk első felelős miniszterelnökévé gróf Batthyány Lajost. Ebben a kivételes pillanatban Batthyány grófnak sikerült a kormányában olyan kiemelkedő személyiségeket együtt szerepeltetni, akik a reformkor idején gyakran politikai ellenfelei voltak egymásnak. Íme, az impozáns névsor:
gróf Széchenyi István – közmunka- és közlekedési miniszter
Kossuth Lajos – pénzügyminiszter
báró Eötvös József – vallás- és közoktatásügyi (kultusz) miniszter
Deák Ferenc – igazságügyi miniszter
Szemere Bertalan – belügyminiszter
Mészáros Lázár – hadügyminiszter
Klauzál Gábor – földművelésügyi, ipari és kereskedelmi miniszter
herceg Esterházy Pál – a király személye körüli (külügy) miniszter
A kormány és az utolsó reformországgyűlés hatalmas munkával, mintegy két hét alatt 31 törvényt alkotott és fogadott el. Ezeket az uralkodó április 11-én szentesítette. Ezek az úgynevezett áprilisi törvények rögzítették a tényt, hogy Magyarország alkotmányos királyság lett. Döntöttek az évenkénti országgyűlések megtartásáról, amelynek tagjai ezentúl népképviseleti alapon kerülhettek a parlamentbe. Intézkedtek Magyarország és Erdély egyesítéséről, a közteherviselésről, a jobbágyrendszer felszámolásáról, az úrbéri terhek megszüntetéséről, az ősiség eltörléséről, hitelintézetek felállításáról, a vallási egyenjogúságról, a nemzeti őrseregről és a szabad sajtóról.
A soknemzetiségű Magyarországon mindenki megkapta ugyanazt a polgári jogot, de a törvények nem vették figyelembe a különböző népcsoportok – pl. szerbek, horvátok, románok – önrendelkezési joghoz való ragaszkodását. Ez a helyzet törvényszerűen hozta magával azt a lehetőséget, amit az osztrákok akkor és később is gátlástalanul kihasználtak. Vagyis, ezeket a nemzetiségeket a magyarok ellen fordították.
Időközben sor került az első népképviseleten alapuló országgyűlés megválasztására. (Érdemes elgondolkozni azon a tényen, hogy Petőfi Sándor királyellenes szónoklatai, forradalmi lelkülete hogyan vezetett kudarchoz szülőföldjén, ahol képviselő szeretett volna lenni. Emlékül az akkor írt „Szülőföldemen” című verse marad fenn a kis-kunok és a teljes magyarság örömére.)
Ez az országgyűlés szavazta meg a későbbi szabadságharc pénzügyi alapját jelentő pénzösszeget, ami 200 ezer újonc kiállítására volt elegendő. Amikor a képviselők megajánlották a kért összeget, akkor mondta Kossuth a következő szavakat: „…én leborulok a nemzet nagysága előtt, s csak azt mondom, annyi energiát a kivitelben, mint amennyi hazafiságot tapasztaltam a megajánlásban, s Magyarországot a poklok kapui sem fogják megdönteni!”
1848. szeptember 11-én, amikor Jellasics horvát bán seregével átlépte a Dráva folyót, és Pest-Buda ellen indult, a Batthyány-kormány lemondott. Öt nappal később Kossuth vezetésével megalakult az Országos Honvédelmi Bizottmány (OHB), ami átvette az ország irányítását.
4. A szabadságharc kezdete
Kossuth országjárásba kezdett, és hívó szavára tízezrek álltak be katonának. Mire Jellasics 50 ezer fős serege a Velencei-tóhoz, Pákozd mellé érkezett, még csak 15 ezer fős csapata volt az országnak, de aztán az önkéntesek megjelenésével sikerült a horvátok útját állni. A Móga János altábornagy által irányított magyar sereg szeptember 29-én győzelmet aratott, és Jellasics Bécs felé menekült az országból. A szabadságharc tehát elkezdődött, és a dicsőséget csak fokozta Perczel Mór és Görgey Artúr tábornokok ozorai győzelme (október 7.). Móga azonban késlekedett Jellasics üldözésével, pedig a pákozdi csata hírére október 6-án Bécsben újra forradalom tört ki. Mire a magyar hadvezetés elszánta magát arra, hogy Bécs ellen induljon, ott már megváltozott a helyzet. Windisch-Grätz /vindisgréc/ herceg csapatai vérbe fojtották a forradalmat, és október 30-án a Bécshez közeli Schwechatnál /svehát/ a magyarokat is megverték.
Lemondatták a trónról V. Ferdinándot, és helyébe a 18 éves Ferenc József lépett, aki semmisnek tekintette az áprilisi törvényeket, és azonnal utasítást adott a Magyarország elleni támadásra. Windisch-Grätz decemberben bevonult Magyarországra. Görgey folyamatosan hátrált, Perczel Mór pedig csatát vesztett. Így a Dunántúl és Pest-Buda az osztrákok kezére került.
Az országgyűlés és az OHB Debrecenbe költözött, ami a mínusz 20 fokos telet figyelembe véve maga is nagy teljesítmény volt.
Erdélyben közben a lengyel szabadságharcos hős, Bem József (Józef Bem) tábornok vette át az irányítást. (Itt öntötte híres ágyúit Gábor Áron is.) A korábban az osztrákok és a román felkelők által elfoglalt területeket decemberre visszafoglalta, és megindította a legendás erdélyi hadjáratot. Visszavette Kolozsvárt, győzött a piski csatában, Nagyszebent szintén visszafoglalta. 1849. március 15-én pedig gyakorlatilag kiűzte az ellenséget Erdélyből. (Mindössze Gyulafehérvár és Déva maradt a Habsburgok kezén.)
Miközben az országgyűlés és a kormány Debrecenbe tette át a székhelyét, Görgey észak felé vonult, és 1849. január 5-én kiadta a Váci nyilatkozatot. Ebben felmentette az esküszegés alól a tiszteket, hiszen ők a császárra esküdtek fel. Egyben felajánlott a lehetőségét annak, hogy eldöntsék, melyik oldalon akarnak harcolni. (A seregben sok osztrák származású tiszt is volt)
A téli időszak harci eseményei magyar sikereket hoztak. Perczel Szolnoknál, Klapka György tábornok Tokajnál győzött, Guyon Richárd pedig a Branyiszkói-hágót foglalta el. 1849 februárjában Kápolnánál azonban Windisch-Grätz rátört a gyülekező magyar honvédseregre. Az esetnek két következménye is volt. Egyrészt leváltották a főparancsnokságról a népszerűtlen lengyel tábornokot, Dembinszky Henriket, másrészt pedig Windisch-Grätz elbizakodott lett, s túlértékelve a győzelmét a következő üzenetet küldte Ferenc Józsefnek Olmützbe: „A lázadó csordákat szétvertem…”
Az uralkodó hitelt adott az üzenet igazságtartalmának, és immáron hivatalosan is a Habsburg Birodalom egyik tartományává tette hazánkat. Kiadta az úgynevezett olmützi alkotmányt, amelyben felszámolta az áprilisi törvényeket, és kijelentette, hogy a császár szent és sérthetetlen, így senkinek sem tartozik felelősséggel.
Görgey 
5. A szabadságharc vége
A Habsburgok öröme azonban még korai volt. Ezt a megállapítást nemcsak Bem erdélyi hadjáratának sikere támasztja alá, hanem az az összehangolt támadás is, amelyet „dicsőséges tavaszi hadjárat”-ként ismer a történettudomány. Görgey és Klapka haditerve alapján először március 5-én Szolnoknál Damjanich tábornok serege aratott győzelmet. Aztán jöttek sorba a további diadalok! Április 2-án Hatvannál, április 4-én Tápióbicskénél, április 6-án Isaszegnél, április 10-én Vácott, április 19-én pedig Nagysallónál győztek a magyarok. Az osztrák sereg kimenekült az országból, csak Buda várában hagytak erős helyőrséget. Miközben folytak a fegyveres harcok, Debrecenben sorsdöntő politikai döntés született. 1849. április 14-én, az olmützi alkotmányra válaszul a Nagytemplomban megtartott országgyűlés kimondta a Habsburg-ház trónfosztását. A nemzet tehát a továbbiakban nem ismerte el Ferenc József uralmát. Magyarország kormányzó-elnökévé Kossuth Lajost választották! A Függetlenségi Nyilatkozat elfogadása után újra megalakult a magyar kormány, mégpedig Szemere Bertalan vezetésével.
A magyar sereg folytatta hadműveleteit, és 17 napig tartó ostrom után, május 21-én felszabadította Buda várát is!
Kijelenthető, hogy Magyarország visszaverte a Habsburg támadást, és saját törvényei alapján az önállóság, a függetlenség útjára lépett!
Most azonban a magyarok öröme bizonyult korainak. Ferenc József az orosz cárhoz fordult segítségért, aki Paszkevics herceg vezetésével 200 ezer fős sereget küldött Magyarország ellen. A hatalmas orosz sereg mellett még ott volt Haynau vezetésével a 170 ezres osztrák hadsereg. Velük szembe a teljesen kimerült, mindenestül talán 160 ezer főt számláló magyarok álltak, és reményük mindössze annyi volt, hogy talán külön-külön megverhetik a két sereget. (A nyugati országok ezúttal is, mint korábban és később is annyiszor, behunyták a szemüket, hagyták elvérezni a magyarságot.)
A kormány a főerők gyülekezésére az Arad-Temesvár-Szeged térséget jelölte ki. Görgey közben megütközött Haynauval, de mivel súlyos fejsérülést szenvedett, nem tudta megakadályozni az osztrákok előrenyomulását. (Klapka Komárom várában maradt. Az országgyűlés pedig újra költözött. Ezúttal Szegedre, majd Aradra.)
Bem hosszú ideig képes volt feltartóztatni az oroszokat, de július 31-én Segesvár mellett súlyos vereséget szenvedett. Dembinszky újra hatalmas hadvezetési hibát követett el, és augusztus 9-én a Temesvári csatában a győzelemre álló magyarok lőszerhiány miatt kikaptak. Ezt a vereséget a magyar haderő már nem volt képes kiheverni.
Görgey a verség napján érkezett Aradra. Itt Kossuthtal éles vitát folytatott, melynek eredményeképpen a kormányzó-elnök lemondott, és a katonai-politikai teljhatalmat átadta a józan gondolkodásáról ismert tábornoknak. Görgey – a haditanács döntése alapján – augusztus 13-án, a világosi síkon a cári haderő előtt letette a fegyvert.
A fegyverletétel után még voltak olyan erődök, amelyek továbbra is kitartottak. Pétervárad csak szeptemberben, a Klapka György vezette Komárom pedig csak október 4-én adta meg magát. Ennek feltételéül azt szabták, hogy a védők szabadon elvonulhassanak. (Így menekült meg a halálos ítélettől Jókai Mór is, akinek felesége elérte, hogy felvegyék a várvédők listájára.)