AZ ELSŐ VILÁGHÁBORÚ (1914-1918) – KOMMUNIZMUS OROSZORSZÁGBAN

1. A korszak rövid története
2.A háború kirobbanásának oka és ürügye
3. Állóháború és pusztító gépek
4. Az Osztrák-Magyar Monarchia részvétele a Nagy Háborúban
5. Oroszország a kommunizmus útjára lép
6. A háború vége

1. A korszak rövid története

Az Osztrák-Magyar Monarchia által megszállt Bosznia-Hercegovina fővárosába, Szarajevóba látogatott Ferenc Ferdinánd trónörökös és felesége 1914. június 28-án. Nyitott autóval hajtott át a város főutcáján, amikor egy szerb diák, mindkettőjüket megölte.

Az Osztrák-Magyar Monarchia egy hónappal a merénylet után, 1914. július 28-án hadat üzent Szerbiának. A Szerbek mögött álló Oroszország néhány nappal később már mozgósítást rendelt el, és augusztus 6-ig a két szemben álló szövetségesi rendszer, az antant és a központi hatalmak tagjai kölcsönös hadüzenetek elküldésével visszavonhatatlanná tették a háború kirobbanását.

A németeknek már kész haditervük volt. Az úgynevezett Schlieffen-terv /sliffen/ kétfrontos harcra készült – nyugati és keleti irányban – és villámháborúban gondolkozott. Az események azonban másképpen alakultak. A villámháborús terv hamar összeomlott. A német hadigépezet Franciaország megtámadásakor a Marne /márn/ folyónál megtorpant, s a franciák – angol támogatással – sikeresen szorították vissza a támadókat. A hadviselő felek ekkor beásták magukat a több száz kilométeres szakaszon kiépített lövészárokrendszerbe. A nyugati front mozdulatlanná vált.

Keleten 1914 szeptemberében a lengyelországi Mazuri-tavaknál ugyan nagy német győzelem született, de Galíciában az oroszok győzedelmeskedtek a Monarchia csapatai fölött. Az orosz cár katonái elérték a Kárpátok vonalát, és ott is állóháború alakult ki.

1915-ben Olaszországot átállt az antanthoz. A déli hadszíntéren a Monarchia csapatai nehéz helyzetbe kerültek, ennek ellenére sikerült elfoglalni Szerbiát, Albániát és Montenegrót.

A háború második szakasza (1916-18) még pusztítóbbá vált. Általánossá vált a géppuska, az aknavető használata. Vadászrepülők, tankok, messzehordó lövegek, tengeralattjárók és róluk kilőtt torpedók okoztak hatalmas károkat. A németek harci gázt is bevetettek.

1917-ben Oroszországban jelentős belpolitikai változás következett be. Amikor kiderült, hogy Németország esélyei rohamosan csökkennek a háború megnyerését illetően, a németek úgy döntöttek, hogy az emigrációban élő kommunista Lenint titokban visszajuttatják Oroszországba, és megpróbálják vele az orosz cárt térdre kényszeríteni, hogy az kilépjen a háborúból.  

A háborúban kimerült, éhező orosz emberek fogékonyak voltak Lenin hamis ígéreteire, a növekvő elégedetlenség miatt állandóvá váltak a tüntetések, így II. Miklós lemondásra kényszerült. Az új polgári kormány nem tudta megoldani a helyzetet, a puccsal hatalomra kerülő kommunisták pedig szinte mindent államosítottak, üldözték a vallást, és a parasztok sem kaptak földet. Egy szűk pártvezetőség kezében volt minden hatalom, az előnyöket is csak ők élvezték.

1917 áprilisában az Egyesült Államok hadat üzent Németországnak. Az angol, francia, amerikai haderő elsöpörte az ellenállást tanúsító német védelmi vonalakat.

1918 novemberében lemondott II. Vilmos német császár, és IV. Károly osztrák császár, magyar király és mindkét hatalom aláírta a fegyverletételi egyezményt.

Véget ért a Nagy Háború (1914-1918), amit a köznyelv már I. világháborúnak nevez, s amelyben 64 millió katonát mozgósítottak, akik közül közel 9 millióan estek el a csatatereken.

2. A háború kirobbanásának oka és ürügye

Az 1913-ban kirobbanó balkáni háború valójában már a nagyhatalmak erőpróbája volt. A Nagy Háború kirobbanása elkerülhetetlen volt, már csak az ürügy hiányzott. Mielőtt azonban erre kitérnénk, jó, ha még egyszer tisztázzuk, hogy mi is volt a valóságos ok:

Amerika „újrafelfedezése” után, az 1500-as években Anglia, Franciaország, Hollandia az Újvilággal történő kereskedelem révén óriási fejlődésnek indult, és hatalmas ipari fejlesztésekbe fogott. Ezek az országok voltak az első gyarmatosítók. Ez azt jeleni, hogy katonailag hódítottak meg olyan területeket, ahol az ipari termeléshez szinte korlátlan mennyiségében állt rendelkezésre az olcsó alapanyag és munkaerő. Az eladott áruk után így hatalmas haszon (profit, extraprofit) keletkezett. A saját országukban ezt a hasznot egy idő után már nem tudták produkálni, mert a munkások géprombolásokkal, sztrájkokkal, tüntetésekkel, elérték munkakörülményeik javítását, ami a profit csökkenését hozta magával.

Az első gyarmatosítók, az angolok, franciák, hollandok, portugálok, spanyolok voltak. Ők szinte minden olyan technikailag elmaradott ázsiai, afrikai és dél-amerikai országot elfoglaltak akol érvényesíteni tudták az érdekeiket. A XIX. század második felében újonnan alakult európai birodalmak (Olasz Királyság, Német Császárság, Osztrák-Magyar Monarchia) ezekről lemaradtak, ezért a gyarmatok újrafelosztását akarták kikényszeríteni. Mivel a régi gyarmatosítók erről hallani sem akartak, így egy világméretű háború kirobbanása került napirendre.

Látjuk tehát a valódi okot: a végtelen mohóságon alapuló haszonszerzés vágyát. Most nézzük meg a Nagy Háború kitörésének ürügyét, a casus bellit (kázusz belli):

Az Osztrák-Magyar Monarchia által már korábban megszállt Bosznia-Hercegovina fővárosába, Szarajevóba látogatott Ferenc Ferdinánd trónörökös és felesége 1914. június 28-án. A szerb határhoz közel lebonyolított, provokációnak is tekinthető hadgyakorlat megtekintése volt a célja. Nyitott autóval hajtott át a város főutcáján, amikor egy szerb diák, Gavrilo Princip több pisztolylövéssel mindkettőjüket megölte.

Németország bíztatása elégséges volt ahhoz, hogy Ferenc József osztrák császár elmondhassa legendás mondatát: „Mindent megfontoltam, mindent meggondoltam…”, és a Monarchia egy hónappal a merénylet után, 1914. július 28-án hadat üzenjen Szerbiának.  

A Szerbek mögött álló Oroszország néhány nappal később már mozgósítást rendelt el, és augusztus 6-ig a két szemben álló szövetségesi rendszer, az antant és a központi hatalmak tagjai kölcsönös hadüzenetek elküldésével visszavonhatatlanná tették a háború kirobbanását.

Közben a nyugati nagyhatalmak gazdasági életében hatalmas változás következett be. A XVI. században létrejövő, szabad vállalkozásokon alapuló termelést, vagyis a szabadversenyes kapitalizmust a monopolkapitalizmus kezdte felváltani. Ez azt jelenti, hogy az erősebb vállalkozások meg akarnak szabadulni a versenytársaiktól. Első lépésként olyan sok pénzt (tőkét) igénylő fejlesztésekbe kezdenek, amelyet a kisebbek nem tudnak követni, így azok tönkremennek, vagy éppen beolvadnak a nagyobb vállalkozásokba. Később ezek a nagyvállalkozások szövetkeznek egymással, és egyezségeik értelmében kizárólag ők maradnak meg a piacon, immár versenytársak nélkül. Ezek a monopolhelyzetbe került óriásvállalatok maguk kezdik el a nagyhatalmakat nyomás alá helyezni a gyarmatosítás ügyében (is). A háború(k) kirobbanása mögött tehát ezután ők állnak.

3. Állóháború és pusztító gépek

A németek már kész haditervvel várták a háború kirobbanását. Az úgynevezett Schlieffen-terv /sliffen/ kétfrontos harcra készült – nyugati és keleti irányban – és villámháborúban gondolkozott. A gyorsaságra azért volt szükség, mert a háború elhúzódásának esetében az antant szövetség tagjai mozgósítani tudták volna a gyarmatbirodalmuk által biztosított tartalékaikat. II. Vilmos német császár – bízva főparancsnokában (Hindenburg) és vezérkari főnökében (Moltke tábornok) –, magabiztosan fogalmazhatott a frontra induló katonák búcsúztatásakor: „Mire a falevelek lehullanak, győztes katonáim itthon lesznek!”

Az események azonban másképpen alakultak. A villámháborús terv hamar összeomlott.

A német hadigépezet Franciaország megtámadásakor a Marne folyónál megtorpant, s a franciák és angol csapatok sikeresen szorították vissza a támadókat. A hadviselő felek ekkor beásták magukat a több száz kilométeres szakaszon kiépített lövészárokrendszerbe. A nyugati front mozdulatlanná vált. Miközben a harci cselekmények folyamatosak voltak, senki sem ért el komoly áttörést.

Keleten 1914 szeptemberében a lengyelországi Mazuri-tavaknál ugyan nagy német győzelem született, de Galíciában az oroszok győzedelmeskedtek a Monarchia csapatai fölött. Az orosz cár katonái elérték a Kárpátok vonalát, és ott is állóháború alakult ki.

Bár a hadműveletek fő helyszíne Európa volt, de a távol-keleten (Japán) és Afrikában (Anglia) is voltak véres harcok. A frontokon – a háború végéig, 1918-ig – több mint 60 millió katona nézett egymással szembe. A hadviselő felek ugyanis besorozták a 18 és 50 év közötti férfiakat. A hatalmas ellenséges tömegnél csak az egyre pusztítóbb fegyverek használata volt félelmetesebb.

Törökország 1914 októberében, Bulgária pedig egy évvel később a központi hatalmak oldalán ugyan hadba lépett, de ez a szövetségesi rendszer 1915. május 23-án elveszítette Olaszországot. Ők ugyanis ekkor átálltak az antanthoz. A déli hadszíntéren a Monarchia csapatai nehéz helyzetbe kerültek, ennek ellenére sikerült elfoglalni Szerbiát, Albániát és Montenegrót.

Keleten, Gorlicénél a németek áttörték az orosz frontot, és visszavették Kelet-Poroszországot. A központi hatalmak elfoglalták a Baltikum egy részét is, de amikor Görögország az antant oldalán belépett a háborúba, a Balkánon újabb öldöklés kezdődött.

A háború második szakasza (1916-18) még pusztítóbbá vált. A felek döntésre akarták vinni az „ügyet”, ezért bevetettek minden olyan hadigépezetet, amellyel emberek millióit voltak képesek megölni. Általánossá vált a géppuska, az aknavető használata. A folyamatos tűzharc, a pergőtűz tönkretette az évek óta sáros, vizes árkokban élő katonák idegrendszerét. Csak a hírhedt verduni /verdön/ csatában, 1916 februárjától tíz hónapon át, közel 1 millió ember pusztult el (verduni vérszivattyú).

Vadászrepülők, tankok, messzehordó lövegek, tengeralattjárók, és róluk kilőtt torpedók okoztak hatalmas károkat. A németek harcigázt is bevetettek, ami szinte már leírhatatlanná tette az embertelenséget.

4. Az Osztrák-Magyar Monarchia részvétele a Nagy Háborúban

A szarajevói merénylet (Ferenc Ferdinánd és feleségének megölése) után az osztrákok egyértelműen Szerbia megtámadását sürgették. Az úgynevezett Koronatanácsban egyedül a magyar miniszterelnök, gróf Tisza István ellenezte ezt a lépést. (Később a politikai ellenfelei Őt tartották a legfőbb felelősnek a háború kirobbanását illetően, holott másodszor is csak azzal a kitétellel adta be a derekát, hogy Magyarországnak még győzelem esetén sincs területi követelése Szerbia felé.) Úgy gondolta, hogy a balkáni kérdést tárgyalásos úton kell rendezni az oroszokkal, ráadásul a románok bizonytalansága, illetve megbízhatatlansága is nyugtalanította.

A Monarchia csapatai – amelynek fele magyar katona volt – 1915 őszén foglalták el Szerbiát, akkor, amikor a bolgárok is beléptek a háborúba. A magyar katonákra a legnagyobb megpróbáltatás a keleti fronton várt. A gorlicei áttörés után sikerült a németek segítségével majd 400 kilométerrel beljebb tolni a frontvonalat, de rövidesen megindult az ellentámadás, az úgynevezett Bruszilov-offenzíva. Ez azonban már nem lehetett sikeres, ugyanis időközben Oroszországban olyan belpolitikai változás ment végbe, ami a keleti front megszűnéséhez vezetett, az emberiség történetében pedig óriási – máig tartó – traumát okozott. (Erről a következő leckében részletesebben tanulunk.)

A magyar katonák az olasz fronton is tízezrével pusztultak. Az Alpok meredek lejtőin is állóháború alakult ki. Doberdónál, a Piave és az Isonzó folyók mentén rengeteg ember veszítette életét.

A Monarchia az Adriai tengeren is csatát vívott az antanttal. Az otrantói áttörés főhőse Horthy Miklós volt, aki később nagyon fontos szerepet játszott hazánk történetében.

1916-ban az antant titkos megállapodást kötött Romániával. A magyarok elleni támadás fejében odaígérték nekik Erdélyt, a Bánátot és Bukovinát. (Tudjuk, hogy Trianonban sajnos mindent oda is adtak a későbbi győztes antant hatalmak.) A 70 ezer fős, túlerőben lévő román sereget a magyarok megállították, és a németek segítségével kiszorították, sőt, 1916. december 6-án még Bukarestet, a román fővárost is elfoglalták.  

Közben, 1916 novemberében, 86 éves korában meghalt Ferenc József (1848-1916) osztrák császár, magyar király. Az utód, IV. Károly (1916-1918) azzal szembesült, hogy a Monarchia erőforrásai jórészt kimerültek. Nemcsak a frontokon harcolók, de már a hátországban élők ellátása is akadozni kezdett. Az emberek békevágya egyre erősödött. A „vörös grófnak” nevezett Károlyi Mihály ellenzéki párt alapítását határozta el, és békekötést, demokratikus jogokat követelt. A király lemondatta gróf Tisza Istvánt a miniszterelnöki posztról, mert az elhatárolódott a választójog kiterjesztésétől.

A Monarchiában élő különböző nemzetiségek már nem érték be az önkormányzatiság ígéretével, teljes önállósodásra törekedtek. Ez már nem csak a Monarchia, hanem a történelmi Magyarország szétesésének rémképét is előrevetítette.

5. Oroszország a kommunizmus útjára lép

Ahogyan az előzőekben már volt róla szó, 1917-ben Oroszországban olyan belpolitikai változás következett be, ami 1918 márciusában (breszt-litovszki béke) a keleti hadszíntér megszűnéséhez vezetett, és ami az egész emberiséget érintő traumát idézett elő.

A kialakult helyzet megértéséhez egészen 1848-ig kell visszamennünk, amikor is két német társadalomtudós, Karl Marx és Friedrich Engels /fridrik engelsz/ kiadták a Kommunista Kiáltványt. Ebben és a későbbi műveikben jól látták meg a kizsákmányolásra, embertelenségre épülő szabadversenyes kapitalizmus szörnyűségeit, de a javasolt megoldásaikkal csak tetézték volna ezeket a szörnyűségeket. A proletárdiktatúra erőszakkal történő bevezetésének, a magántulajdon eltörlésének, az államosításnak a hangoztatása a gyökértelen, arcukat veszített, tanulatlan, nincstelen emberek körében tette népszerűvé a kommunista eszmét. A nyugati kapitalista (polgári) országokban el is szigetelték, megfigyelés alatt tartották, vagy éppen börtönbe zárták a képviselőiket. Így volt ez Németországban is – pontosabban Svájcban –, ahol egy orosz marxistát, bizonyos Vlagyimir Iljics Uljanovot tartottak megfigyelés alatt, aki a kommunista mozgalomban a Lenin nevet viselte.

Amikor kiderült, hogy Németország esélyei rohamosan csökkennek a háború megnyerését illetően, a németek úgy döntöttek, hogy a „kommunista vírust” kiengedik, és megpróbálják vele Oroszországot térdre kényszeríteni, hogy azok kilépni kényszerüljenek a háborúból. Lepecsételt vagonban, titokban Lenint Pétervárra (Petrográd, ma Szentpétervár) utaztatták, ahol addigra már pattanásig feszültek az indulatok.

A háborúban kimerült, éhező orosz emberek fogékonyak voltak Lenin hamis ígéreteire, a növekvő elégedetlenség miatt állandóvá váltak a tüntetések, de követeléseknek II. Miklós cár semmiben sem engedett. (A cári udvar politikáját jelentős mértékben befolyásolta egy különleges személyiség, egy látnoknak tartott szerzetes, Raszputyin.)

A tömeg 1917. február 23-án Pétervár utcáira vonult. Ez a forradalmi megmozdulás erőszakba torkollt, amelynek eredményeként március 2-án lemondásra kényszerült II. Miklós. Megszűnt a cári rendszer, helyette egy Ideiglenes Kormány alakult, (Kerenszkíj vezetésével) ami polgári viszonyokat szeretett volna teremteni. Ennek azonban igazi bázisa (tömege) nem volt, így egyre nagyobb befolyást szereztek a gyárakban, üzemekben megalakuló munkás- és katonatanácsok, vagyis ahogy oroszul mondják, a szovjetek. Kettős hatalom alakult ki!

Ebben a helyzetbe vette át 1917 áprilisában az események irányítását Lenin. A szovjetekben a többséget (bolsevikok, ahogy oroszul a kommunistákat nevezik) maga mellé állította, a kisebbséget (mensevikek) később üldözni kezdte. Úgynevezett áprilisi téziseiben békét, földosztást, kenyeret ígért, így a katonákat, matrózokat is megnyerte.

1917. október 25-én Lenin és társa Trockij irányításával puccsot hajtottak végre, szinte harc nélkül foglalták el a bolsevikok a stratégiai helyeket – állomások, posták, telefonközpontok, hidak… – végül az Ideiglenes Kormány székhelyét, a Téli Palotát is. Létrehozták az új kormányt, amit Népbiztosok Tanácsának neveztek. Megszervezték a Vörös Hadsereget, a munkásmilíciákat, népbíróságokat. Az iparban szinte mindent államosítottak, üldözték a vallást, és a parasztok sem kaptak földet. Az új főváros Moszkva lett. Egy szűk pártvezetőség kezében volt minden hatalom, az előnyöket is csak ők élvezték.

1917 decemberében nemzetgyűlési választásokat tartottak, ahol Lenin pártja csúfos vereséget szenvedett. A kommunisták gátlástalanságát jelzi, hogy ekkor bevezették a nyílt diktatúrát, s ettől kezdve Oroszországban a XX. század végéig ez a szörnyű rendszer működött.

6. A háború vége

1917 nyarán az orosz Ideiglenes Kormány még az antantnak tett ígéretnek megfelelően általános támadást indított a keleti fronton, ami hamar összeomlott. Ez a tény is hozzájárult a bolsevikok hatalomátvételéhez, akik ezután béketárgyalást kezdtek a németekkel. Lenin utasítást adott az szovjet-orosz tárgyalóknak, hogy bármilyen megalázó feltételekkel is, de egyezzenek meg. A breszt-litovszki békében – 1918. március 3. – Szovjet-Oroszország mintegy egymillió négyzetkilométernyi területről mondott le. Úgy tűnt, hogy bejött a németek számítása, akik a bolsevik-kommunista vírust szabadjára engedték. (Utóbb azonban kiderült, hogy az egész emberiség fizette meg ennek árát.)

A németek által indított korlátlan tengeralattjáró-háború következményeként 1917 áprilisában az Egyesült Államok hadat üzent Németországnak. A németek ugyanis minden áron meg akarták akadályozni, hogy az Atlanti-óceánon a háborús övezetbe Amerika felől fegyver- és élelmiszerszállítmány érkezzen az antant erőkhöz. (Már 1915-ben elsüllyesztették a Lusitania nevű amerikai utasszállító luxus gőzhajót, amelyről később kiderült, hogy valóban nagy mennyiségű lőszert és fegyvert szállított.)

A németek az orosz frontról átszállított csapataikkal, és a tartalék haderő bevetésével nyugaton, a Somme /zom/ folyónál offenzívát (támadás) indítottak az antant haderő ellen. Az ellentámadás végül 1918 augusztusára teljes német összeomlást hozott. Az angol, francia, amerikai haderő hatszáz tankjával, 2 ezer repülőgépével elsöpörte az ellenállást tanúsító német védelmi vonalakat.

II. Vilmos német császár 1918. november 9-én lemondott, és 11-én Németország aláírta a fegyverszüneti egyezményt, és alakulatai letették a fegyvert.

Az Osztrák-Magyar Monarchia hadereje az olasz fronton őrlődött fel véglegesen, és még a németek előtt, 1918. november 3-án aláírták a fegyverszünetet.

Véget ért a Nagy Háború, amit a köznyelv már I. világháborúnak nevez, s amiről azóta kiderült, hogy csak első felvonása volt egy feloldhatatlannak látszó hatalmas érdekkonfliktusnak, ami a világ kapitalista módon berendezkedő hatalmai között húzódik még napjainkban is.

A háború óriási áldozatokkal járt! A halottak, eltűntek, súlyos sebesültek száma szinte megbecsülhetetlen. A legtöbb országban összeomlott a gazdaság, az egészségügyi hálózat, a közlekedés, az élelmiszerellátás, és az életben maradt katonák az átélt szörnyűségek lelki terheit cipelték.

Az antant 38 millió katonát vetett be, s ebből 5 millióan elestek a harctereken. A központi hatalmak részéről 26 millióan vettek részt a hadműveletekben, de 3 és félmillióan már nem térhettek vissza családjukhoz, szeretteikhez.

Rövidesen elkezdődött a romeltakarítás, és az újjáépítés. Hamar kiderült azonban, hogy ebből is csak az a szűk gazdasági érdekcsoport húzott hasznot, amelyik számára maga a háború is nagyszerűen jövedelmező üzlet volt.