A VILÁG A KÉT NAGY HÁBORÚ KÖZÖTT

TARTALOM

1. Milyen volt a világ a két nagy háború között? – rövid történet
2. A győztes antanthatalmak békerendszere, Európa átszabása
3. A Szovjetunió megalakulása, az első kommunista állam működése
4. Forrongó kelet, modernizálódó nyugat
5. A nagy gazdasági világválság és a győztesek megoldásai
6. A fasizmus és a náci mozgalom
7. Úton az újabb világháború felé, avagy a Nagy Háború folytatása

1. Milyen volt a világ a két nagy háború között? – rövid történet

Az I. világháborút lezáró konferenciát Párizs melletti versailles-i /verszáj/ palotában tartották meg. Az 1919 januárjában kezdődő értekezletre a vesztes országokat és a bolsevik Oroszországot nem hívták meg. A döntés valójában a francia Clemenceau /klemanszó/, az angol Lloyd George és az amerikai Wilson kezében volt.

A nagyhatalmak átrajzolták Európa térképét. Németországot megfosztották amúgy is kevés gyarmatától, és a háborús károk okozása miatt hatalmas jóvátétel fizetésére kötelezték.

Az Osztrák-Magyar Monarchia teljesen megsemmisült. Területéből hét ország alakult, illetve kapott jelentős részeket. Létrejött Csehszlovákia, az Erdéllyel, Partiummal /párcium/, megnövelt Románia, és a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, amelyet 1929-től Jugoszláviának hívtak. A három államot együttesen szokták kis-antantnak nevezni.

Újra létrehozták Lengyelországot, a cári Oroszország helyén pedig létrejött 1922 végén a kommunista berendezkedésű Szovjetunió Lenin vezetésével.

Lenin halála után Sztálin szörnyű személyi kultuszt vezetett be. Aki csak a legkisebb mértékben megkérdőjelezte csalhatatlanságát, az rövidesen elpusztult, vagy kényszermunkatáborba, úgynevezett Gulagra került.

Eközben a világháború által meggyötört Európa igyekezett lábra állni. Amerika azonban lépéselőnybe került. Ugrásszerűen megnőtt az ipari termelés, és vele együtt a fogyasztás is. Mindenki szórakozni, vásárolni akart. Ez az amerikai életforma aztán az egész világon elterjedt. Az 1920-as évek végére azonban kiderült, hogy a fogyasztás nem tudja követni a termelés tempóját. 1929.október 24-én, a fekete csütörtökön a New York-i tőzsdén kitört a pánik. Vállalatok tízezrei, emberek milliói mentek tönkre.

A válság végigsöpört az egész világon. Ez az úgynevezett nagy gazdasági világválság 1929 és 1933 között tombolt. Amerikában Franklin D. Roosevelt elnök kidolgozta az úgynevezett New Deal irányvonalat, így az USA kilábalt a bajból

Az I. világháború nagy vesztese Németország. Szinte törvényszerű volt a fasizmus talaján álló tekintélyelvű rendszer kialakulása. Ezt a náci párt vezetőjeként hozta létre Adolf Hitler, aki demokratikus keretek között vette át a hatalmat 1933-ban. Politikai ellenfeleivel leszámolt, majd diktátor, Führer (vezér /fűrer/) lett. A teljesen tudománytalan fajelmélet hangoztatása mellett megvádolta a zsidóságot azzal is, hogy nagyravágyásuk okozta a világháborús szörnyűségeket.

A nyugati hatalmak Hitlert kelet felé akarták terelni, és végső soron a kommunista Szovjetunió elleni háborúra késztetni. Számításukat keresztülhúzva, az egész világ megdöbbenésére 1939. augusztus 23-án Németország és a Szovjetunió megnemtámadási szerződést kötött egymással. Egy héttel később kitört a II. világháború.

2. A győztes antanthatalmak békerendszere, Európa átszabása

A Nagy Háború óriási veszteségei minden hadviselő felet megviseltek. A győztes antant országok azonban politikai és gazdasági értelemben egyre erősebbekké, míg a vesztes központi hatalmak gyengébbekké váltak. Oroszország bolsevik (kommunista) befolyás alá került, ezért a többi európai ország megszakított vele minden kapcsolatot. Az Amerikai Egyesült Államok belépése a háborúba döntő esemény volt, de egyelőre az USA nem folyt bele különösebben az európai politikába. Igaz, Wilson elnök meghirdette 14 pontból álló béketervét, de Európa ura továbbra is Anglia és Franciaország maradt.

Az I. világháborút lezáró konferenciát Párizs melletti versailles-i palotában tartották meg. Az 1919 januárjában kezdődő értekezletre a vesztes országokat és a bolsevik Oroszországot nem hívták meg. A veszteseknek majd csak az eléjük tárt diktátum aláírására volt lehetőségük. Bár 27 ország képviselői tanácskoztak, a döntés valójában a francia Clemenceau, az angol Lloyd George és az amerikai Wilson kezében volt. A nagyhatalmak kizárólag saját és a világ gazdaságát irányító erők érdekeit tartották szemük előtt, amikor átrajzolták Európa térképét.

Németországot megfosztották amúgy is kevés gyarmatától, elcsatolták Nyugat-Poroszországot, Elzász-Lotaringiát. (Ebben a kérdésben 15 év eltelte után egy népszavazást helyeztek kilátásba, addig a terület francia kézen maradt.) A Rajna folyó vidékét fegyvermentes övezetté nyilvánították, és előírták, hogy mindössze 100 ezer fős hadsereget tarthat fenn. Megtiltották az Ausztriával való egyesülést (anschluss /anslussz/), és a háborús károk okozása miatt hatalmas jóvátétel fizetésére kötelezték.

Az Osztrák-Magyar Monarchia teljesen megsemmisült. Területéből hét ország alakult, illetve kapott jelentős részeket. Az antant döntőbírái támogatták a nemzetiségek önállósodási törekvéseit. Így jött létre Csehszlovákia, az Erdéllyel, Partiummal, Bukovinával, Besszarábiával megnövelt Románia, és a sok-sok vallási, politikai ellentéttel terhelt Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, amelyet 1929-től Jugoszláviának hívtak. A három államot együttesen szokták kis-antantnak nevezni.

A kevés pozitív irányú változás közé sorolható a lengyel állami önállóság újbóli megteremtése, amelyet még 1795-ben a porosz-orosz-osztrák nagyhatalmi akarat szüntetett meg. Ennek kapcsán játszódott le 1920-21-ben a lengyel és szovjet-orosz háború, ahol a bolsevik állam újabb területeket veszített. A Lengyel Köztársaság létrejöttében és kormányzásában elévülhetetlen érdemeket szerzett Pilsudski /pilszucki/ marsall, aki 1936-ig, haláláig államelnök volt.

Európa északi részén az úgynevezett balti államok (Litvánia, Lettország, Észtország), valamint Finnország és Izland is elnyerte önállóságát. Írország Angliával szemben vívta ki függetlenségét.

A cári Oroszország helyén pedig létrejött 1922 végén a kommunista berendezkedésű Szovjetunió.

3. A Szovjetunió megalakulása, az első kommunista állam működése

Oroszországban 1918-ban a bolsevikok (kommunisták) kezébe került a hatalom, de az általuk gyakorolt proletárdiktatúra csak a nincsteleneknek volt szimpatikus. Az antant erők pénzügyi támogatásával véres polgárháború robbant ki az országban 1918 és 1922 között. A vörösök (bolsevikok) és a fehérek (a cári, illetve a polgári erők hívei) váltakozó sikerrel vívták pusztító harcaikat. Lenin parancsára még 1918 nyarán kivégezték II. Miklós cárt és egész családját. A bolsevikok a hadikommunizmusnak nevezett rendszert működtették. A parasztoktól erőszakkal begyűjtötték az utolsó szem gabonát is, az iparban előírták a napi 10-12 órás munkaidőt, és bevezették a jegyrendszert.

A Vörös Hadsereg 1921-re felülkerekedett a harcokban, de az ország ekkor már romokban hevert, az emberek éheztek. Lenin ekkor új gazdaságpolitikát vezette be, az úgynevezett NEP-et. Megengedte, hogy a parasztok termékeik egy részét eladhassák, és továbbra is hozzájárult ahhoz, hogy külföldiek pénzt fektessenek be az országba. Ebben az évben így is 5 millió ember halt éhen!

A bolsevikok győzelme után, 1922. december 31-én négy tagállam – Oroszország, Ukrajna, Kaukázusontúli Szovjet Köztársaság, Belorusszia – részvételével megalakult az egypárti, azaz pártállami diktatúraként működő Szovjetunió.

Lenin 1924-ben bekövetkezett halála után az addigi főtitkár, a grúz származású Sztálin (Joszif Visszarionovics Dzsugasvili) szörnyű személyi kultuszt vezetett be. Aki csak a legkisebb mértékben megkérdőjelezte csalhatatlanságát, az rövidesen elpusztult, vagy kényszermunkatáborba, úgynevezett Gulagra került. A földi pokolnak is tekinthető Gulag táborokban emberek millióit alázták meg, pusztították el, miközben hamis vádak alapján, koncepciós perek ezrei során börtönözték be vagy végezték ki azokat, akik a diktátor útjában voltak. Szolzsenyicin, a Nobel díjas orosz író adott először hírt a világnak a Gulag létezéséről. Ő így jellemezte a kommunistákat:

„A kommunistánál kártékonyabb és veszélyesebb embertípust még nem produkált a történelem. Cinizmusuk, szemtelenségük, hataloméhségük, gátlástalanságuk, rombolási hajlamuk, kultúra- és szellemellenességük elképzelhetetlen minden más, normális, azaz nem kommunista ember számára. A kommunista nem ismeri a szégyent, az emberi méltóságot, és fogalma sincs arról, amit a keresztény etika így nevez: lelkiismeret. A kommunista eltorzult lélek! Egészséges szellemű európai ember nem lehet kommunista! Nincs olyan vastag bőrt igénylő hazugság, amit egy kommunista szemrebbenés nélkül ki ne mondana, ha azt a mozgalom érdeke vagy az elvtársak személyes boldogulása így kívánja.”

Sztálin teljesen függetlenítette Szovjetuniót a világ többi államától. A gazdaság fejlesztését a nehézipar kiépítésével kezdte. Az iparosítás folyamatát központi tervutasítás alapján végezték. Az ötéves tervek mellett munkaversenyekkel próbálták a mennyiségi növekedést elérni. Közben a parasztokat erőszakkal fosztották meg a földjeiktől, és kolhozokba (termelőszövetkezetek) és szovhozokba (állami gazdaságok) kényszerítették őket. A tehetősebb parasztokat kuláknak minősítették és üldözték. Bár a mezőgazdasági termelés csökkent, de több ezer nagyvállalat jött létre, és mindenkinek volt munkahelye.

Ez az emelkedés azokra az évekre esett, amikor a nyugati világban éppen a gazdasági válság tette tönkre emberek millióinak életét. Így terjedhetett el a világban az a téveszme, hogy a kommunizmusnak lehetnek pozitív hatásai az emberiségre.

4. Forrongó kelet, modernizálódó nyugat

Az ókor történetét felelevenítve emlékezhetünk arra, hogy milyen nagy kultúrák jöttek létre, és virágoztak évezredeken át a világ keleti felében. India, Kína, és a közel-keletnek nevezett térség államai akkor kezdtek el hanyatlani, amikor az amerikai kontinens felfedezése után a mohó nyugat gyarmatosítani kezdett. Modern technikai vívmányaikkal visszaélve hódítottak az angolok, hollandok, franciák, portugálok, spanyolok, akiket semmi más nem érdekelt, csak a pénzben mérhető lehető legnagyobb haszon (profit).

Indiát a „brit korona legszebb gyémántjának” nevezték, s az angolok csúnyán kihasználták az első világháború idején is. Pandzsáb tartományból azonban egy elégedetlenségi mozgalom indult el, amelynek élére Mahátma Gandhi állt, aki az erőszakmentes harc híve volt. Bár őt megölték, az angol gyarmatbirodalom alapjaiban rendült meg.

Kínát az angolok az 1839-ben indított kegyetlen és aljas ópiumháborúkkal teljesen szétzilálták. Ezután felszínre kerültek a belső ellentétek is, amelyek eredményeképpen 1911-ben megszűnt a császárság, s Kína köztársaság lett. A belső ellentétek azonban csak fokozódtak ezután. Először a polgári irányzatot képviselő Csang-Kaj-sek, majd 1949-re a Mao Ce-tung vezette kommunisták kezébe került a hatalom.

A közel-keletnek nevezett területen, a zsidók által az ókorban létrehozott Izraelt a Római Birodalom idején – Hadrianus császársága alatt – megszüntették, lakói szétszóródtak (zsidó diaszpóra), s még a terület nevét is megváltoztatták (Palesztina). Az önálló zsidó állam létrehozásának gondolata a budapesti születésű Herzl Tivadartól származik. Követői, a cionisták újra össze akarták gyűjteni a zsidóságot Izrael földjén. A régi-új állam 1948-ban létre is jött, máig újabb konfliktusokat gerjesztve a térségben.

Eközben a világháború által meggyötört Európa igyekezett lábra állni. Amerika azonban lépéselőnybe került, hiszen a területén nem voltak pusztító háborús események, miközben a békekötés után neki járó adósságokat, jóvátételeket kíméletlenül behajtotta. Hamar rájöttek arra is, hogy a gyors ütemben fejlesztett haditechnikai eszközök némi átalakítással a civil életben is remekül alkalmazhatók. Ennek a felismerésnek köszönhetően az USA-ban ugrásszerűen megnőtt az ipari termelés, és vele együtt a fogyasztás is. Az autógyártás mellett szárnyalt a repülőgépipar, az elektronika, a villamosenergia-termelés, fellendült az olajkitermelés. Mindenki szórakozni, vásárolni akart. Ez az amerikai életforma aztán az egész világon elterjedt, de az emberiség ma már érzékeli ennek minden kellemes és tragikus következményét.

A két világháború közötti időszakban az autóforgalom növekedése mellett rendszeresek lettek a légi járatok. Megjelent a hangosfilm, és ezzel új tömegkultúra született. Elterjedt a rádiózás. A televízió őse a telehort kikísérletezése a magyar Mihály Dénes, a színes változat pedig Goldmark C. Péter nevéhez fűződik.

Az egészségügyben is fontos áttörés történt Fleming találmányának, a penicillinnek, és a magyar Kabay János által előállított morfiumnak, mint gyógyszer alapanyagnak az elterjedésével. Az építészetben a sok vitát kiváltó Bauhaus mozgalom indult el, ami a funkciót helyezi előtérbe a díszítéssel, az esztétikummal szemben.

Amerikában, és fokozatosan Nyugat-Európában is a fogyasztói társadalom eszménye jelenik meg, ami végső soron kulturális hanyatláshoz, és a jólétet középpontba állító civilizáció elterjedéséhez vezet.

5. A nagy gazdasági világválság és a győztesek megoldásai

A jóléti társadalom létrehozása, a termelés és fogyasztás kölcsönös fokozásával járt. Egyre több és több pénz (tőke) kellett ahhoz, hogy egyre modernebb technikával állíthassák elő a mind több és több árut. (Persze, az óriási profit reményében!)

A gyártók (ipari tőke), az eladók (kereskedelmi tőke) és a hitelezők (banktőke) képviselőinek személyes érdekből történő együttműködése hozta létre az úgynevezett fináncoligarchiát. Ők személyükben és vállalataikon (cégeiken) keresztül gátlástalanul, a vevők érdekeinek figyelembe vétele nélkül irányították és irányítják ma is a világ gazdasági életét. (Ma már a média, sőt a politika világa is az ő befolyásuk alatt áll.)

A termelés növeléséhez, az áruházláncok kiépítéséhez szükséges pénz egy részét az egyszerű emberektől szerezték be, mégpedig úgy, hogy részvényeket bocsátottak ki. Ez úgy működött, hogy a gyáros a tulajdonának közel felét eladta, mégpedig kis értékű részvényeket kibocsátva. Így sok-sok ember fektette szerény megtakarítását részvényekbe abban a reményben, hogy majd a gyár nyereséges működése után ő is kap részesedést. (A gyárral kapcsolatos minden döntés, mint többségi részvényesnek, továbbra is az eredeti tulajdonosnak a kezében maradt.) Ezeket a részvényeket el lehetett adni, meg lehetett venni. (A részvényekkel való kereskedés helyszíne ma is a tőzsde.) Az értékük úgy nőtt, vagy csökkent, ahogy a gyárban előállított termékek eladása változott.  

Amerikában a világháború után addig elképzelhetetlen méreteket öltött a termelés és a fogyasztás. A jólét növelése lett a cél, a szórakozás a mindennapok része volt. A részvényeket adták, vették, pezsgett az üzleti élet. Az 1920-as évek végére azonban kiderült, hogy a fogyasztás nem tudja követni a termelés tempóját. Ez a részvények árának csökkenésével, üzemek bezárásával, munkások elbocsátásával járt. Már mindenki csak eladni akarta a részvényeit, vevő azonban nem akadt

1929. október 24-én, a fekete csütörtökön a New York-i tőzsdén kitört a pánik. Vállalatok tízezrei, emberek milliói mentek tönkre. Az emberek közel fele munkanélküli lett, és rengetegen elveszítették megtakarításaikat. (Sokan lettek öngyilkosok.) A válság végigsöpört az egész világon, hiszen Amerika közvetlen kereskedelmi kapcsolatban állt főleg az európai országokkal. (Ahogyan arról már volt szó, egyedül a Szovjetunió nem érezte a negatív hatást, mert vele nem kereskedtek a magukat demokratikusnak mondó hatalmak. Igaz, ott meg a sztálini diktatúra még az alapellátást sem tudta kellőképpen megszervezni, emberek milliói éheztek.) Ez, az úgynevezett nagy gazdasági világválság 1929 és 1933 között tombolt.

Amerikában a válság mélypontján választották elnökké Franklin D. Rooseveltet, aki munkatársaival együtt kidolgozta az úgynevezett New Deal irányvonalat. A hatalmas állami tartalékokat felhasználva közmunkaprogramokat szerveztek. Ezzel valójában két dolgot is megoldottak:

• Hatalmas erőműveket, víz, gáz, csatornarendszereket, hidakat, utakat építettek, ezzel soha nem látott mértékben növelték az USA közműellátottságát (infrastruktúra).

• A munkanélküliséget jelentősen tudták csökkenteni, ameddig vissza nem állt a termelés a többi üzemben és gyárban.

Az amerikai utat járták be azok az európai országok – Anglia, Franciaország – akik jelentős gyarmatbirodalommal rendelkeztek. A többiek más útra kényszerültek.

6. A fasizmus és a náci mozgalom

Az európai győztes államok közül Anglia kénytelen volt függetlenséget adni korábbi gyarmatai egy részének – Kanada, Ausztrália, Új-Zéland, Dél-afrikai Unió, Írország – bár ezek továbbra is tagjai maradtak a Brit Nemzetközösségnek. Franciaországban kényszertakarékosságot vezettek be. (Ezekben az országokban sikerült a gazdasági háttérhatalom által mozgatott demokratikus politikai rendszert elfogadtatni.)

Olaszországban egy tekintélyuralmon alapuló, az állam fontosságát hangoztató, katonai szellemiségű berendezkedés jött létre. Ez a fasizmus, ami alapvetően az ókori uralkodási formákat és a középkori monarchiákat (királyságok) idézte fel azzal a különbséggel, hogy a nemzeti kötődés (nacionalizmus) erősödése – sőt, időnként ennek túlhangsúlyozása (sovinizmus) is – megjelent. Olaszországban Benito Mussolini /musszolini/, a vezér (duce, /dúcse/) vezetésével 1922-től épül ki a fasiszta rendszer, ami nagyhatalmi vágyakat is megpróbált újjáéleszteni. Ez lett volna a Római Birodalom feltámasztása.

A háború nagy vesztese, anyagi, lelki és szellemi értelemben is Németország volt.

A német embereket a személyes veszteségeken túl nyomasztotta a bűnös nemzet titulus, és a hatalmas jóvátétel fizetésének terhe. A weimari kormány tehetetlennek bizonyult a traumák, illetve a gazdasági válság következményeinek kezelésében. Szinte törvényszerű volt a fasizmus talaján álló tekintélyelvű rendszer kialakulása, amelynek talán legfontosabb feladata a német nép önbecsülésének visszaállítása volt. Ennek felelt meg a szuggesztív szónok, remek szervező, és a németségnek nagyhatalmi távlatot mutató Adolf Hitler.

Hitler az NSDAP (Német Nemzetiszocialista Munkáspárt) – röviden a náci párt – élén már 1923-ban megpróbálta erőszakkal átvenni a hatalmat. Ez az úgynevezett „müncheni sörpuccs” még kudarcba fulladt, és Hitler börtönbe került. Itt írta meg a Mein Kampf (harcom /májn kámf/) című könyvét, majd szabadulása után erős tömegpártot szervezett. Demokratikus keretek között vette át a hatalmat 1933-ban. Politikai ellenfeleivel leszámolt, majd pedig egyesítette a miniszterelnöki (kancellár) és az államfői hatalmat, így a német nép nagy részének bizalmát élvezve diktátor, Führer (vezér /fűrer/) lett.

Hitler a saját pártjában is leszámolt azokkal, akik nem támogatták feltétel nélkül (hosszú kések éjszakája), megszervezte az államrendőrségét (Gestapo), és létrehozta a biztonsági szolgálatot az SD-t és a „védosztagot”, az SS-t.

Hitler kezdetben sikert sikerre halmozott. Kihasználta a német nép szorgalmát, fegyelmezettségét, szakértelmét, és nagy építkezésekbe kezdett. Miközben Németországban megszűnt a munkanélküliség, az életszínvonal emelkedett, a közművesítettség egyre nőtt, a termelés főleg a hadiipar szolgálatába állt. Ebben – a nagy haszon reményében – társra talált a német, és a háttérhatalmat alkotó zsidó nagytőkében is.

Népszavazáson visszaszerezte a versailles-i békében elveszített Elzász-Lotaringiát, 1936-ban Berlinben nagy sikerrel rendeztek olimpiát, és 1938-ban a tekintélyesnek mondott amerikai lap, a Time magazin Hitlert az év emberévé választotta.

Döbbenetes, hogy a zsidó nagytőke annak ellenére sem hátrált ki mögüle, hogy nyilvánvalóvá tette elméletét a német nép magasabbrendűségéről, a zsidóság kártékonyságáról (antiszemitizmus). A teljesen tudománytalan és botrányos fajelmélet hangoztatása mellett megvádolta a zsidóságot azzal is, hogy mohósága, nagyravágyása okozta a gyarmatosításokkal kezdődő, és a világháborúba torkolló szörnyűségeket.

7. Úton az újabb világháború felé, avagy a Nagy Háború folytatása

Hitler gátlástalanul folytathatta politikai manővereit. A nyugati nagyhatalmak asszisztálása mellett vonult be 1938. március 13-án Ausztriába, ahol virágesővel fogadták. Végrehajtotta az addig tiltott anschlusst, és a két ország egyesült.

1938. szeptember 29-én Münchenben fogadta Mussolinit, valamint az angol és a francia miniszterelnököt, Chamberlaint és Daladier-t /dalagyié/. Itt gyakorlatilag feldarabolták Csehszlovákiát, s Hitler rövidesen be is vonult Prágába. (1939. március 14-én megalakult a soviniszta Tiso /tiszo/ vezetésével az önálló Szlovákia, és a német fennhatóság alatt lévő Cseh-Morva Protektorátus is.) A nyugati hatalmak engedékenysége mögött az a terv és vágy állt, hogy Hitlert kelet felé tereljék, és végső soron a kommunista Szovjetunió elleni háborúra késztessék. Ez a verzió éppúgy érdeke volt az angoloknak és franciáknak, mint a háttérhatalomként működő pénzügyi-üzleti köröknek.

Németország egyelőre még csak politikai eszközökkel, de már haladt nagy terve a harmadik német birodalom megteremtése felé. Ez jól összeilleszthető volt a Mussolini féle, Észak-Afrikát is magába foglaló nagyhatalmi álommal, így a két diktátor már 1936 októberében szövetséget kötött egymással. Létrejött a Berlin-Róma tengely. (Mussolini már 1935-ben megtámadta Etiópiát.)

Ennek a korszaknak érdekes és tanulságos közjátéka volt a spanyol polgárháború, amelyben a fasiszta és a kommunista erők feszültek egymásnak 1936 és 1939 között. A választásokon győztes, kommunista befolyás alatt álló baloldaliak nyílt támadást intéztek a hagyományosan mélyen vallásos spanyol nép egyháza, templomai ellen. Papok ezreit gyilkolták meg, szent helyeket romboltak le, halottakat gyaláztak meg. A jobboldali konzervatív erők – élükön Franco /frankó/ tábornokkal – ellenállást indítottak, ami végül fegyveres belső polgárháborúba torkollott. Hitler és Mussolini Franco, Sztálin pedig a kommunisták oldalán avatkozott be a harci eseményekbe, de a nyugati hatalmak önkéntesei is megjelentek a baloldali erőket támogatva. A 600 ezer ember életét követelő vérontás Franco győzelmével ért véget, akinek sikerült elérnie, hogy Spanyolország ezek után már kimaradjon a készülő világháborúból. Haláláig, 1975-ig volt hatalmon, s bár diktátorként kormányozott, megakadályozta, hogy a kommunizmus elterjedjen az országban.

A nyugati hatalmak számításait keresztülhúzva, az egész világ megdöbbenésére 1939. augusztus 23-án Németország és a Szovjetunió megnemtámadási szerződést kötött egymással. A külügyminiszterek nevével fémjelzett megállapodás – Molotov-Ribbentrop paktum – titkos záradéka tartalmazta Lengyelország közös lerohanását és felosztását, a balti államok (Finnország, Észtország, Lettország, Litvánia), valamint a Romániához tartozó Besszarábia szovjet megszállásának lehetőségét.

A szovjet-német megállapodás után egy héttel kitört a II. világháború, ami valójában a Nagy Háború folytatása volt. Az alapvető ok ugyanis egyáltalán nem változott. A világ gyarmatbirodalmának újrafelosztása most a német területi egység helyreállításával és a szovjet-kommunista befolyási övezetek bővítésével egészült ki. Egyértelmű, hogy igaza volt annak a francia tisztnek, Ferdinánd Foch-nak, aki a versailles-i béke megkötése után így szólt: „Ez nem béke, csak fegyverszünet 20 évre.”  Pár hónapot tévedett.