A MAGYARSÁG EREDETE, AZ ÁRPÁD HÁZ KIRÁLYAI

TARTALOM

1. A magyar nép eredete és története az Árpád-házi uralkodók idején
2. A magyar nép eredetének kérdése
3. Eredet, vándorlás és letelepedés
4. A magyarok hitvilága
5. A kalandozások kora
6. A feudális-keresztény állam alapítása – István király uralkodása
7. Válságos időszak – Orseolo Pétertől Szent Lászlóig
8. Szent László és Könyves Kálmán uralkodása
9. Trónviszályok után III. Béla a király
10. Apa és fia harca – II. András és IV. Béla
11. Tatárjárás, második honalapítás és az Árpád-ház kihalása
12. Játék az évszámokkal

1. A magyar nép eredete és története az Árpád-házi uralkodók idején

A magyarság eredete nagyon fontos kérdés, ám sajnálatos módon a mai napig sincs megnyugtatóan megválaszolva. Az eredeti, ősi belső-ázsiai, hun-avar magyar hagyomány mellett számon kell tartanunk a finn-ugor kérdést is.

Árpád fejedelem vezetésével történik meg a honfoglalás 895-ben. Ez valójában a magyarság Kárpát-medencébe való érkezését jelenti. (A főerők a Vereckei hágón keresztül jöttek be.) Őseink előbb a Pozsonyi csatában (907) győzték le a német seregeket, majd úgynevezett kalandozó hadjárataikkal tartották rettegésbe egész Európát, sőt Bizáncot is.

A hadjáratok befejezése után Géza fejedelem megkezdte a feudális állam kiépítését és a zsidó-kereszténység felvételét. Német katonákat és papokat hívott az országba. Fiát, Vajkot is megkereszteltette (ő lett a későbbi István király). A munkát fia, I. (Szent) István folytatta, aki legyőzve a régi rend hívét, Koppány vezért, szerezte meg a hatalmat. A pápától kapott koronával 1000-ben koronáztak királlyá. Vármegyéket alapított, püspökségeket, érsekségeket hozott létre, törvénykönyveket alkotott.

István király halála után válságos időszak következett, amelynek I. (Szent) László, majd pedig Könyves Kálmán királyok uralkodása vetett véget. Ők is a feudális keresztény államot építették, erősítették tovább. Újabb törvénykönyveket írtak, és megszerezték az Adriai-tenger vidékét is az országnak. (Ekkor már öt szentje is volt az országnak: István király, Imre herceg, Gellért püspök, valamit András és Benedek szerzetesek.)

Újabb trónviszályok után, III. Béla uralkodása idején hazánk Európa egyik legjelentősebb hatalma lett. Az ő utasítására írta meg Anonymus a magyarság addigi történetét. (Példaképét, I. László királyt ő avattatta szentté.)

III. Béla fia, II. András adta ki az Aranybullát (1222), ami a köznemesség megerősödését eredményezte.

Fia és utója IV. Béla szállt szembe az Európába betörő tatárokkal. Ez a hatalmas pusztítással járó tatárjárás (1241-1242) a lakosság majd felének elvesztésével járt. Az újjáépítés is IV. Béla nevéhez fűződik, akit az utókor második honalapítónak nevezett el.

Az egymással is versengő kiskirályok kora kezdődött el IV. Béla halála után. Ebből a válságból az Árpád-házi királyok idején már nem is került ki az ország. Ráadásul III. András utód nélkül fejezte be földi életé, így vele kihalt az Árpád-ház is (1301).

2. A magyar nép eredetének kérdése

A magyar nép eredetének kérdése nagyon bonyolult. Úgy tűnik, hogy több variációt is meg kell vizsgálnunk, és még akkor sem biztos, hogy közelebb jutottunk a helyes válaszhoz. Pedig, nekünk, magyaroknak egyáltalán nem mindegy, hogy honnan származik ma is egyedülálló nyelvünk, magas szintű kultúránk. Ha bátor, nagy tudású, harcos nép volt az ősünk, akkor az nekünk ma is tartást, büszkeséget adhat. Ha azonban a felmenőink között pusztán halászó, gyűjtögető, kevésbé jelentős népeket találunk, akkor ez a tartás hiányozni fog belőlünk. Ez tehát a tétje az őstörténetünk tisztázásának.

Nagyon sokan foglalkoztak és foglalkoznak a magyarság eredetének kérdésével. Vannak írásos emlékek is, mint például az a Gesta Hungarorum (Magyarok Cselekedetei) című krónika, amit III. Béla királyunk jegyzője, Anonymus (névtelen) írt a XII. század végén, vagy Kézai Simon hasonló című gesztája (krónika) majd száz évvel később. Még kínai, arab, mongol, görög és bizánci feljegyzések is vannak őstörténetünkről. Aztán ne feledkezzünk el Julianus barátról, aki IV. Béla udvarából ment az őshaza felkutatására, vagy az ezernyolcszázas évek elején Belső-Ázsia felé induló Körösi Csoma Sándorról sem, akit szintén népünk eredete izgatott. Az ő nyomában haladt a nemrég elhunyt Kiszely István antropológus professzor. Nagyon sokat köszönhetünk László Gyula régész professzornak, aki a kettős honfoglalás elméletét dolgozta ki. (Ő festőművész is volt. „Ötven rajz a honfoglalókról” című sorozata hiteles képet ad a korszak ruházatáról, fegyverzetéről.) Meglepő, de figyelemreméltó elméletet vall Pap Gábor művészettörténész is.

Természetesen ott vannak az eredetmondák is, amelyeket az egyszerű emberek szájról, szájra hagyományoztak évszázadokon át az egymást követő generációkra. Ezekbe persze mindig keveredett valamiféle mesés elem is, de a mély, a lényeges üzenet mindig változatlan maradt.

Tehát, nagyon sokféle elképzelés és elmélet létezik a magyarság eredetével kapcsolatosan. Ezek közül három tarthat számot figyelemre:

A finnugor eredetelmélet, amit ma Magyarországon hivatalosan a tudomány elismer. Igaz, ez már egyre inkább csak a nyelv kérdésében alátámasztható. Mégis foglalkoznunk kell vele, már csak azért is, hogy megtudjuk, miképpen próbálják meg a nagyhatalmak egy másik nép jelentőségét kisebbíteni. Bizonyítékok találhatók ugyanis arra, hogy a magyarok felett uralkodó Habsburgok (osztrákok) azért „találták ki” nekünk ezt az elméletet, hogy könnyebben elbírjanak velünk, mint alattvalókkal. S hogy ez miért maradhatott fenn máig? Azért, mert a Habsburgok után következő elnyomó hatalmaknak is jól jött a magyarok jelentőségének kisebbítése.

A belső-ázsiai eredetelmélet, ami a szkíta-türk-hun-avar-magyar rokonság nyomát kutatja.
A kárpát-medencei őshaza elmélet, ami nemcsak a vándorlás végének, hanem kiindulópontjának is a mai hazánkat tartja.

3. Eredet, vándorlás és letelepedés

A hivatalos álláspont, mely szerint a magyarok finnugor népcsaládból származnak, mára tarthatatlanná vált. A tudósok is már csak nyelvrokonságról beszélnek.

Eszerint őseink több ezer évvel ezelőtt az Ural hegység keleti lábánál éltek. Vándorlásuk során az Ural nyugati oldalára érkeztek (Ez Baskíria, amit Julianus barát útja óta Magna Hungáriának neveztek.). A finnek észak felé vándoroltak, az ugorok pedig három részre szakadtak (vogul, osztják, magyar). Ezután a magyarok Levédiába érkeztek, ahol a Kazár Birodalom fennhatósága alatt éltek. Innen kiszakadva a magyar törzsek Etelközbe (ez a kifejezés folyóközt jelent, s talán a Dnyeper, Duna vidékét jelöli) vonultak, ahol törzsszövetséget kötöttek egymással (vérszerződés). Fejedelemnek, a legnagyobb törzs (Megyer) vezérét, Álmost választották.

A szövetséget kötő törzsek: Megyer, Nyék, Kér, Keszi, Jenő, Tarján, Kürt-Gyarmat. A törzsi vezérek nevei: Álmos, Előd, Ond, Kond (Kend), Tas, Huba, Töhötöm (Tétény)

A magyarok származásáról szóló második elképzelést sokkal jobban alátámasztják az eredetmondák, a régészeti, az embertani és a néprajzi adatok. Eszerint az őshaza Belső-Ázsiában volt, a mai Kína és Mongólia határvidékén. (Újgúriában, a jogurok földjén ma is olyan népesség él, amelynek kultúrája és embertani jegyei alapvető hasonlóságot mutatnak a mai magyarságéval. Kőrösi Csoma Sándor ezt a helyet határozta meg saját úti céljául, amikor az őshazát kereste.) Innen indultak el a magyar törzsek, és valójában az ő érkezésük már a honfoglalás volt. Magyarországon a XIX. század közepéig azt tanították, hogy „a magyarság három hullámban jött be a Kárpát-medencébe: 361-ben, mint hunok, 568-ban, mint avarok és 895. május 10-én, mint Árpád népe”. Tehát a hun, avar, magyar rokonság egyértelmű, mint ahogyan az is, hogy mindezek a népek a nagy keleti sztyeppén (egybefüggő eurázsiai füves puszta) szkíta néven voltak ismertek.

A honfoglaló törzsek valóban a Baskíria, Levédia útvonalon érkeztek Etelközbe, a vérszerződés helyszínére. Az is igaz, hogy korábban hosszú ideig éltek szomszédságban a finnugor népekkel, de hogy rokonságban lettek volna, annak semmi alapja nincs.

A harmadik elképzelés eléggé új keletű és merész is. Abból indul ki, hogy a Kárpát-medence, ahol élünk, nem egyszerűen az úti célja volt ennek a nagykultúrájú népnek, hanem az őshazája is. Mivel legeltető állattartással foglalkoztak, ezért a nagy összefüggő eurázsiai füves pusztákon vándoroltak. Ha a térképre pillantunk, láthatjuk is, hogy ez a terület valóban létezik a Kárpát-medencétől, a Kaukázus és a Kaszpi-tenger vidékén át, égészen a Turáni alföldig, vagyis Kína határáig. E két végpont között éltek a rendkívül harcias és nagykultúrájú népek, amelyeket szkítáknak, szarmatáknak, szittyáknak, türköknek, hunoknak, avaroknak, magyaroknak nevezték, attól függően, hogy mikor és melyik nép hol találkozott velük.

A honfoglalás eszerint hon-visszafoglalás.

Amit azonban mi a magyarok honfoglalásának nevezünk, az 895-ben következett be. Ekkor már Álmos fia, Árpád állt a törzsszövetség élén. Körülbelül 400.000 magyar több szakaszban telepedett le a Kárpát-medencében. A főerők Árpád fejedelem vezetésével a Vereckei szoroson át érkeztek. (Gyönyörű panoráma kép készült erről az eseményről. Ezt a Feszty-körképet Ópusztaszeren csodálhatjuk meg. A fehér ló mondája pedig a területfoglalásról szól.)

4. A magyarok hitvilága

Nagyon fontos megértenünk, hogy a Kárpát-medencébe érkező népcsoport nem volt barbár. Sőt ősi írásbeliségen, a rovásíráson alapuló hatalmas műveltséget, csodálatos hitvilágot hozott magával. (A ma oly büszke nyugat-európai népek tőlük vettek át olyan civilizációs kellékeket, mint például az alsónadrág, vagy a zakó.) A kereszténység felvételekor azonban ezt a hitvilágot pogányságnak minősítve mindent elpusztítottak. Megsemmisítették az összes rovásírásos emléket, és megpróbálták eltüntetni az ősi hitvilág nyomait. Pedig az szintén az egyistenhiten és a szentháromságon alapult (Az ősi szokásokat keresztény ünnepekkel „fedték” el.)

Na, de nézzük meg, mi is volt az alapja ennek a hitvilágnak. A magyar monda és mesevilág ad ma csak eligazítás, így az egész rendszert átlátni már nehéz. Ami azonban tudható és látható, az gyönyörű és megrázó.

A hitvilág alapja egy hatalmas fa! A világfa, az égígérő fa. Ez három részre tagolódik:

A föld alatt lévő rész, az ALVILÁG, ahol a kígyók, gyíkok, békák szimbolizálják (jelentik) a rontó szellemeket.

A föld fölötti rész, a fa törzse az EVILÁG, ahol anyagi mivoltában él az ember. Teszi a dolgát, családot alapít, gondoskodik az övéiről. Itt van közöttük az a különleges, megjelölt személy is, aki képes arra, hogy a harmadik, a feljebbvaló világgal is kapcsolatba lépjen. Ő a táltos. (Sámánnak is szokták nevezni. Bár valóban a sámánok nagy családjába tartozik, azért van néhány különbség: táltosnak születni kell, a sámánságot tanulják. A táltos nem használ semmilyen „szert”, hogy révületbe esve találkozhasson a „fenti világgal”.) Táltos – vagy sámán – jelnek tartották azt, ha valaki foggal, vagy 11 újjal született.

A fa teteje – 7 (vagy 9) ágú korona – a TÚLVILÁG. Ez a jó szellemek világa. A fák agai között van a Nap és a Hold. A Nap a teremtőerő, vagyis a férfi, a Hold pedig a termékenység, vagyis a női szimbólum. A fa tetején madár ül, ami a lelkeket hordozza. (Ez a sólyommadár jelenik meg, mint hírhozó, amikor a magyar uralkodócsalád, az Árpád-ház őse, Álmos születik.) A sólyommadár – kerecsensólyom –, mint turul ősi jelképe nagymúltú nemzetünknek.

Fontos szerepet kap az ősi hitvilágban a csodaszarvas is. Ez az égi eredetű állat vezeti el Hunort és Magort a magyarok egyik fontos szálláshelyére. Hunor és Magor a bibliai Nimród fiai. (Nimród apja Kám, ő pedig Noé fia volt.) A magyar krónikák tehát a magyarság bibliai eredetét is számon tartották.

Fontos még megjegyezni azt is, hogy a honfoglalás idején, a keletről érkezett elődeink már a kereszténység hívei voltak. (Ennek elemei az ősi hitvilágban is megtalálhatók.) Ez azonban nem az a kereszténység volt, ami addigra Európában már elterjedt. Európában az úgynevezett zsidó-kereszténység üldözte, és meg is semmisítette a keleti irányzatot. (Kis Pippin tehát a zsidó-keresztény állam megalapítását hajtotta végre, Szent István király is ezt vette át a Német-Római Császárságtól.)

Ének a Csodaszarvasról – Szörényi Levente és Jankovics Marcell filmje

5. A kalandozások kora

Amikor a magyarok a Kárpát-medencébe érkeztek, már jól működő államszervezetük volt. Ez természetesen nem a frank típusú feudális alapokon nyugvó változat volt, hanem egy nomád jellegű, a törzsi, nemzetségi hierarchián alapuló rendszer, melynek a „magja” a család.

Még a letelepedés után is sokáig használták a jurtát, ami különösen a vándorlások idején volt rendkívül hasznos. Aztán elkezdtek félig földbe süllyesztett házakat építeni, és a legeltető állattartás mellett már intenzíven műveltek földet. Bár alapvetően önellátásra rendezkedtek be, de azért tartottak kereskedelmi kapcsolatot a keleti világgal is.

Úgy tűnt, hogy a magyarok érkezése felborítja Európában azt a kialakuló rendet, amelyet az éppen formálódó nagy német birodalom határozott meg. Igaz, eleinte még éppen ők hívták segítségül – zsold és zsákmány fejében – a magyarokat hadjárataikba. Később azonban már éppen tőlük féltették hatalmukat. Ezért a németek, hatalmas, 100.000 fős sereget zúdítottak a magyarokra, akik alig 30.000 fős sereggel szálltak szembe velük. A gyors, kíméletlen harcmodorral és a visszacsapó íjjal a német nehézlovasság nem tudott mit kezdeni, így 907-ben, a Pozsonyi csatában a magyarok hatalmas győzelmet arattak. Nagy árat fizettek ezért, hiszen Árpád (és több fia is) meghalt a küzdelemben. Őt életben maradt fia, Zolta követte a fejedelmi trónon. Az új fejedelem idején is folytatódtak azok a hadjáratok, amelyeket az utókor kalandozásoknak nevezett el. Őseink végigszáguldozták a német földet, eljutottak Franciaországba, Itáliába, Hispániába, kelet felé pedig Bizáncba. (Ezekről a hadjáratokról számol be a Sankt Gallen-i kaland és a Botond-monda is.)

A gazdag zsákmánnyal hazatérő magyarok rettegésben tartották egész Európát. (Létezik egy érdekesnek tűnő magyarázat ezekre a hadjáratokra, legalábbis ezek egy részére. Persze ez csak akkor nyerhet értelmet, ha elfogadjuk a hármas, hun-avar-magyar honfoglalás elméletét. Eszerint a kalandozások igazi oka az volt, hogy a magyarok visszaszerezzék azokat a kincseket, amelyeket éppen ezek az európai népek zsákmányoltak a hun és az avar birodalom szétesése után.)

Azt biztos, hogy 933-ban Merseburgnál, majd 955-ben Augsburg melletti Lech mezőn vereséget szenvedtek a magyarok a német lovasságtól. (A Lehel monda erről az eseményről szól.) Az új fejedelem, Taksony ezért nyugatra már egyáltalán nem indított hadjáratot. Fia, Géza (Gyeücsa) pedig be is fejezte ezeket a hadműveleteket. Ő már a németekkel való megegyezésre törekedett. Jól látta, hogy Európában a zsidó-keresztény vallás és a hozzá kapcsolódó feudális berendezkedés rendkívül megerősödött. Elhatározta, hogy a magyarságot is bekapcsolja ebbe a rendszerbe. Békét kötött I. Ottó német császárral, és hittérítő papokat kért tőle. (A családi szálakat, házasságokat is úgy szőtte, alakította, hogy azok már politikai szövetségeket is jelentettek.) A bencés szerzetesek segítségével megalapította 966-ban Szent Márton hegyén az első apátságot. (Ez lett a Pannonhalmi Apátság.)

Az ősi magyar hitvilág és a hozzá kapcsolódó társadalmi rend azonban nagyon erős volt, így Gézának erőszakos módszerekhez kellett folyamodni. A feszültség akkor tört a felszínre, amikor Géza váratlanul meghalt. Az ősi jog szerint Árpád családjának legidősebb tagját, vagyis Koppány vezért illette volna a fejedelmi cím. Géza azonban végrendeletében – nyugati mintára – a fiára, Vajkra (István) hagyta azt. (Ő addigra mát feleségül vette a bajor, vagyis német herceg lányát, Gizellát, és maga is megkeresztelkedvén az István nevet vette fel.) Bár 997-ben István keresztény szertartás szerint fejedelemmé ütötték, Koppány nem fogadta el a „trónbitorlást”, és megtámadta Veszprém várát. István német zsoldosok, Hont és Pázmány vezérek segítségével aratott győzelmet. Koppányt testét felnégyeltette, és a négy legnagyobb vár tetejére kitűzette.

6. A feudális, keresztény állam alapítása – István király uralkodása

Koppány legyőzése után István megszilárdította a helyzetét. Királyi koronát kért és kapott II. Szilveszter pápától, amit 1000. december 25-én Asztrik apát tett a fejére. (Ez valószínűleg nem a magyarság kiemelkedő ereklyéje, a szent korona volt.) Szintén a németekre támaszkodva leverte az erdélyi Gyula és a Maros-vidéki Ajtony seregeit, akik nem ismerték el a hatalmát. Mind Koppány, mind pedig Gyula korábban már keresztény hitre tért. A feszültség fő forrása nem elsősorban az volt, hogy egyikük sem a judeo-kereszténységet vette fel, hanem az, hogy a Duna mentén kettészakadhatott volna az ország, ha Géza, majd István nem lép közbe. István a győzelmei után nagy erővel látott munkához:

A pápa az egyházszervezésben is szabad kezet adott a fiatal uralkodónak, aki ezután püspökséget – Veszprém, Győr, Pécs, Vác, Eger, Bihar, Gyulafehérvár, Csanád – alapított, amelyek közül Esztergom és Kalocsa érseki rangot kapott. (Később még létrejött a Nyitrai és a Zágrábi püspökség is.)

A Géza által megszervezett Pannonhalmi Apátság alapítólevelét 1002-ben már István adta ki. A bencések megalapították még a pécsváradi, a bakonybéli, a marosvári és a zalavári apátságot is. (Még görögkeleti kolostor is létrejött a Veszprém-völgyben.)

István két törvénykönyvet is kiadott. Ezekben szabályozta a feudális-keresztény rend kiépítését. Előírta például, hogy minden tíz falu közösen építsen templomot. Vasárnap pedig kötelező volt a templomba járás.

Az egyházi szervezet kiépítésével, és az erőszakos térítéssel párhuzamosan folyt a feudális állam megszervezése is.

A királyi tanács tagjai István vezetésével irányították az országot. A király után rangban a nádorispán következett, majd a főbíró, a főtárnok (ő volt a kincstár vezetője, akit később tárnokmesternek is neveztek), fővadász, főlovász, főtálnok, és főbocsár. Mellettük még az esztergomi és a kalocsai érsek és néhány püspök is a tanács tagja volt.

István megszüntette a törzsi-nemzetségi alapon szerveződő államot, helyette 45 vármegyét, hozott létre. Ezek élén az ispán állt. Az ő feladata volt a bíráskodás, a katonai vezetés, a munkák szervezése, az adók beszedése és a vásárok felügyelete.

A királyi székhely Esztergomból Székesfehérvárra került át. (Ennek oka a jeruzsálemi zarándokút megnyitása volt.)

István gondoskodni kívánt az utódlásról is. Egyetlen fia, Imre herceg nevelését Gellért püspökre bízta. Intelmek című könyvében pedig a kormányzáshoz szükséges bölcs gondolatokat gyűjtötte össze számára. Imre azonban egy vadászaton tragikus körülmények között meghalt. Mivel a régi szokások, az ősi hitvilág még mindig erősen élt a magyarságban, István semmiképpen sem akarta utódjául megnevezni unokatestvérét Vazult (Vászoly). Őt is a kereszténység ellenségének tartotta, ezért elfogatta, bebörtönözte és megvakíttatta. Fiai (Levente, András és Béla) külföldre menekültek.

István, halála előtt Magyarországot Szűz Mária oltalmába ajánlotta. A trónra pedig egyik nővérének és a keresztény velencei uralkodónak (dózse) fiát, Orseolo Pétert jelölte. István 1038. augusztus 15-én bekövetkezett halála után Péter lett az ország királya.

7. Válságos időszak – Orseolo Pétertől Szent Lászlóig

István halála után tehát Orseolo Péter lépett a trónra (1038-1041). Hamar szembekerült a magyar előkelőkkel. Durva, erőszakos viselkedése miatt rendkívül népszerűtlen volt. (Még Gizellát, az özvegy királynét is képes volt őrizet alatt tartatni.)

A főurak és az egyházi vezetők részvételével szerveződő összeesküvés mozdította el a trónról. István másik lánytestvérének a férje, Aba Sámuel, a korábbi nádorispán lett a király (1041-1044). (Ő az egyetlen Árpád házinak nevezett uralkodó, aki nem állt vérségi kapcsolatban a honalapítóval.) Nagyon nehéz helyzetben volt, hiszen, egyesek István törvényeinek következetes betartását, mások pedig éppen a régi magyar szokások tiszteletét várták tőle. Ráadásul III. Henrik német-római császár is betört az országba, hogy visszahelyezze Pétert a hatalomba. A ménfői csatában legyőzte Aba Sámuelt, és a király ismét Orseolo Péter lett (1044-1046). Ő gyakorlatilag hazaárulást követett el, amikor hűbéresküt tett a német uralkodónak. (Ezt még Istvánnak is sikerült elkerülni, amikor a koronát kérte.)

Péter semmit sem tanult a korábbi időszakból, és az ellentétek tovább nőttek. 1046-ban ismét lázadás tört ki, aminek keresztényellenes éle is volt. Élére a békési ispán, Vata állt. (Ennek a felkelésnek esett áldozatául Gellért püspök és maga Péter is.)

A felkelők Vazul fiait hívták haza, és közülük Andrást trónra is emelték. I. András (1046-1060) mindenki nagy megdöbbenésére azonnal leverte a pogány felkelést. (Tisztázzuk, hogy a pogány kifejezés nem azt jelenti, hogy Istentagadó. A zsidó-keresztény papság ragasztotta ezt a bélyeget mindenkire, aki nem azt a vallást követte. Az Istentagadókra az ateista kifejezést kell használni.)

András mindenben István politikáját kívánta folytatni. III. Henrikkel azonban nem tudott egyezségre jutni, mivel a hűbériségről hallani sem akart. Henrik kétszer is támadást indított az ország ellen. Előbb 1051-ben a Vértes hegy lábánál mért rá nagy vereséget a magyar sereg, majd egy évvel később a pozsonyi Duna kikötőben horgonyzó német hajókat süllyesztették el bátor magyar vitézek (1052). (A legenda szerint a menekülő német katonák szétdobált vértjeiről, vagyis páncélingjeiről kapta a hegység a nevét. A Zotmundnak is nevezett vitézről Vörösmarty Mihály írt szép verset Búvár Kund címmel.)

Az egyházszervező munkájának egyik fontos eredménye a Tihanyi Apátság alapítólevele, ami ugyan latin nyelvű, mégis található benne 58 magyar szó. Ez az első magyar nyelvemlékünk. (Halála után I. Andrást Tihanyban helyezték végső nyugalomra.)

Koronázása után I. Andrást mindenben támogatta öccse Béla herceg, hiszen ő volt a trón várományosa. Amikor azonban Andrásnak megszületett Salamon nevű fia, már őt tekintette utódjának. Ez ellentétet szült a testvérek között. (A korona és kard című monda erről az ellentétről szól.)

A kirobbanó háborúskodás a herceg győzelmét hozta, aki I. Béla néven lett király (1060-1063). Ő sem uralkodhatott békében, hiszen Vata fia, János robbantott ki felkelést 1061-ben, majd 1063-ban ismét támadtak a németek. I. Béla merénylet áldozata lett. (Egy monda szerint a dömösi palota trónszékének tetőszerkezete szakadt rá.) A király Salamon lett (1063-1074). Neki azonban I. Béla fiaival, Lamperttel, Gézával és Lászlóval kellett háborúznia. Közülük először I. Géza léphetett trónra (1074-1077), majd László lett a király. Vele a keresztény Magyarország egyik kiemelkedő korszakához érkezett el.

8. Szent László és Könyves Kálmán uralkodása

A hatalmas termetű lovagkirály valóban több fejjel magasodott ki kortársai közül. Ez a megállapítás államférfiúi képességeire is igaz volt. I. (Szent) László (1077-1095) már az országba betörő besenyők elleni harcokban is kitüntette magát. Példaképe István király volt, akinek munkáját nagy szigorral és hozzáértéssel folytatta. Három törvénykönyvet adott ki, amelyekben a magántulajdon erős védelme került rögzítésre. A „vérrel írt” törvények kíméletlenül büntették a tolvajokat, rablókat, gyilkosokat.

A legkisebb bűnnek sem kegyelmezett. Jól mutatja ezt az a törvénye, amelyben kinyilvánította, hogy aki egy tyúk értékénél többet érő dolgot tulajdonít el, annak halnia kell. Az európai politikában nem a német-római császár, hanem a pápa mellé állt. De nem lett az ő hűbérese sem, mégpedig azzal az indokkal, hogy elődje, István király nem az egyházalapító Szent Péter, hanem Szűz Mária oltalmába ajánlotta az országot. Ezek után már könnyebben érthető, hogy miként sikerült elérnie, hogy 1083-ban szentté avattassa István királyt, Imre herceget, Gellért püspököt, valamint két remeteszerzetest, Andrást és Benedeket.

Létrehozta a zágrábi püspökséget, és számos templomot alapított. Az ő nevéhez kötődik a szentjobbi apátság is, ahová István király díszes ereklyetartóba helyezett jobb kezét helyezték, amelyet a szentté avatás szertartása alkalmával választottak le. (Ez a Szent Jobb ma a Budapesten a Szent István Bazilikában látható.) Megkezdte az Adriai-tenger vidékének a meghódítását is. (Ezt majd utóda, Könyves Kálmán fejezi be.)

Hatalmas politikai sikereket aratott tehát, de eközben gazdasági intézkedései is erősítették az országot.

Utóda Könyves Kálmán (1095-1116) szintén nagyformátumú uralkodó volt. Igaz, eredetileg papnak készült, és fivére, Álmos herceg volt a trón várományosa. Európa egyik legműveltebb uralkodójának életén kitörölhetetlen folt az, hogy trónkövetelő bátyját és annak 5 éves, Béla nevű gyermekét megvakíttatta.

Kiadott egy 84 cikkelyből álló törvénykönyvet, ami a kor jogi mesterműve volt. Tudta, hogy nagy szükség van az országban a rendre, de a félelmet enyhítendő, kissé lazított a szigorú szabályokon.

Folytatta a tengermellék meghódítását. 1102-től egészen 1920-ig – a trianoni tragédiáig – Horvátország a Magyar Szent Korona országa lett. (A Szent Korona Tanról később részletesebben is tanulunk.)

Kálmán idején indult meg az Orbán pápa által meghirdetett keresztes háború is. Kálmán felügyeletével vonulhattak át a keresztesek az országon. (Ezzel nemcsak az ország politikai befolyása nőtt, de sikerült a néhol hordaként viselkedő, fosztogató szerencsevadászokat is ellenőrzés alatt tartani.)

9. Trónviszályok után III. Béla a király

Kálmánt fia, II. István követte a trónon (1116-1131). Ezután pedig Álmos megvakított fia, II. Béla (Vak Béla) néven lett az ország királya (1131-1141). Az ő uralkodása főleg bosszúállással telt. Álmos herceg fia 23 évesen került a trónra. Aradra hívott össze egy nemesi gyűlést 1131-ben, uralkodása kezdetén. Ekkor az emberei 68 egykor Kálmán-párti főurat fogtak el és végeztek ki. Az uralkodásban fontos társa volt felesége, Ilona királyné.

Az uralkodás tartalmi része ezután sem lett elsődleges szempont. A hatalom megszerzésére és a külpolitikai szempontokra koncentráltak a különböző politikai erők.

II. Béla után legidősebb fia II. Géza (1141-1162) lett a király, majd pedig annak fia III. István (1162-1172). (Az ő keresztapja volt VII. Lajos francia király, aki éppen akkor vonult át keresztes seregével az országon, amikor született.) A király uralkodását egy különleges epizód is megzavarta: apjának, II. Gézának a testvérei a király halála után elérték, hogy ellenkirályként őket is megkoronázzák. Előbb II. László (1162-1263), majd pedig IV. István (1263-1265) próbálta érvényesíteni az akaratát, de végül III. István legyőzte őket.

A magyarság történetében ezután ismét egy kiemelkedő korszak következett. III. Béla (1172-1196) lett az uralkodó, akinek a példaképe éppen I. (Szent) László volt. Az is ő volt, aki elérte a pápánál 1192-ben I. László szentté avatását. Uralkodása idején az ország a Német-Római Császárság és a Bizánci Császárság után a legnagyobb nemzeti jövedelemmel rendelkező állam volt Európában.

Béla Manuel császár udvarában nevelkedett Bizáncban. „Az aranyváros hercege”, ahogyan nevezték, sokáig kijelölt trónörökös volt, majd bátyja halála után hazatért Magyarországra. Itt felállította a királyi kancelláriát, és elrendelte, hogy az elé kerülő ügyeket foglalják írásba. Valójában ekkor kezdődött meg hazánkban az írásbeliség elterjedése. Ebből az időből maradt fenn az egyik legkorábbi magyar nyelvű szöveg, a Halotti beszéd.

III. Béla uralkodását – annak ellenére, hogy részt vett néhány hadjáratban – a békés építkezés jellemezte. Újjáépíttette az esztergomi királyi palotát, megalapította Egres, Pásztó, Pilis, Zirc és Szentgotthárd apátságait. Az ő udvarában élt és dolgozott az – a magát P. Mesternek nevező – jegyző, akit az utókor homályos kiléte miatt Anonymusnak (névtelen) nevezett el. Valószínűleg a király utasítására írta meg, illetve a korábbi krónikák alapján foglalta össze azt a bizonyos Gesta Hungarorum-ot (Magyarok Krónikája), ami ma is eligazítás nyújt őseink korai történetét illetően.

Halála után Székesfehérváron temették el. Sírja a csodával határos módon megmaradt, és az 1848-as régészeti feltárás alkalmával azonosításra is került. (A székesfehérvári királyi temető, sajnos a török dúlás idején megsemmisült. Sok azonosítatlan csontot őriznek most is, de biztonsággal megmondani, hogy mely uralkodók földi maradványai lehetnek ott, teljesen lehetetlen.) A hatalmas termetű III. Béla és felesége Anna, antiochiai hercegnő maradványait a budavári Mátyás templomba vitték.

III. Bélát idősebbik fia Imre követte a trónon (1196-1204). Ő többször összecsapott öccsével, Andrással, de aztán végül kibékültek. Amikor Imre 4 éves fiát III. Lászlót megkoronázták (1204-1205), a gyámja András volt.

10. Apa és fia harca – II. András és IV. Béla

A gyermekkirály, III. László halála után végül Imre király öccse II. András néven lépett a trónra (1205-1235).

Az uralkodására rányomta bélyegét felesége, Gertrúd és haszonleső rokonságának gátlástalan, magyarellenes magatartása. Ennek eredményeként a főurak egy csoportja merényletet hajtott végre a királyné ellen. (Ezt a történetet írta meg Bánk bán című drámájában Katona József, amelyből később Erkel Ferenc készített gyönyörű operát.) Gondot jelentett az is, hogy már korábban beengedte az országba a Német Lovagrendet, amelyet később sereggel kellett kiűzni. II. András, apjának végakarata szerint bekapcsolódott a keresztes háborúkba, s így hosszú ideig volt távol hazájától.

Még nagyobb baj volt az, hogy túlságosan bőkezűen osztogatott olyan területeket, amelyek a királyi várszervezet részei voltak. Egész vármegyéket adományozott el, ami a királyi hatalom megrendüléséhez vezetett. Ezzel egyidejűleg a középbirtokosok is egyre kiszolgáltatottabbakká váltak. Az általános elégedetlenkedés oda vezetett, hogy II. András 1222-ben kiadta az úgynevezett Aranybullát. (Nevét a királyi oklevél aranypecsétjéről kapta.) Ebben a király törvénybe foglalta a középbirtokosság jogait. Fontos lépés volt ez Magyarországon a köznemesség megerősödése szempontjából. (Az Aranybullát később többször is meg kellett erősíteni, ki kellett egészíteni.)

Apja politikájával nem értett egyet fia, Béla herceg sem. A gyengekezű, sokszor meggondolatlan uralkodóval szemben nagyapjának, III. Bélának a példáját szerette volna követni. Ez az ellentét apa és a fia között időnként ellenségeskedésbe is átcsapott. (Béla testvére – a későbbi Szent Erzsébet – gyakran próbált békítőként fellépni közöttük.)

Amikor végül a herceg IV. Béla néven trónra került (1235-1270), szigorú és tekintélyközpontú kormányzás kezdődött. Jelentős földbirtokokat vett vissza a főuraktól, ami hatalmas konfliktusokat (ellentét) okozott. Csak tovább fokozta a feszültséget az, hogy IV. Béla befogadta az országba a tatárok elől menekülő kunokat. A nomád, állattartó belső-ázsiai nép nagyon sok kárt okozott a földesúri birtokokon. Nyájaik rendszeresen letarolták a termést. Közben hír érkezett arról is, hogy a hatalmas mongol-tatár sereg már közeledik az ország felé. A nemesség egy része meg volt győződve, hogy a kunok valójában a tatárok előőrsei. Az ellentétek kibékíthetetlenekké váltak, s végül a feldühödött magyarok felkoncolták a kun vezért, Kötönyt. Tették ezt akkor, amikor éppen a legnagyobb szükség lett volna a sztyeppei harcmodort jól ismerő testvér-népre, akik ezt követően rabolva, fosztogatva elhagyták az országot.

Még II. András idején indult útnak egy domonkos rendi szerzetesekből álló csoport azzal a feladattal, hogy kutassák fel a vándorlások során leszakadozó magyarok szálláshelyeit. Ottó, majd Julianus barát nemcsak arról hozott hírt, hogy megtalálták a vélt őshaza területét (Magna Hungária), hanem arról is, hogy hatalmas mongol-tatár sereg közeledik Magyarország felé. A tatárok elsöpörték a baskíriai területen talált magyarokat, így azokat IV. Béla már nem tudta a Kárpát-medencébe telepíteni.

(Újabb kutatások szerint nehezen elképzelhető, hogy a magyar nyelvet is alig ismerő szerzetesek az őshaza keresésének céljával indultak kelet felé. Valószínűbbnek látszik, hogy annak a politikának voltak a követei, amelynek célja a tatárok keresztény hitre való térítése volt. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy útjukról egy sokkal részletesebb beszámolót juttattak el a pápához, mint a magyar királyhoz. Ez a beszámoló máig titkos.)

11. Tatárjárás, második honalapítás és az Árpád-ház kihalása

Ázsia belsejében a XII. század végén Dzsingisz kán vezetésével egy hatalmas mongol-tatár birodalom jött létre. Ezt később Arany Hordának is nevezték, ami magába foglalta Kína, Oroszország, Perzsia hatalmas részeit, és egészen Kelet-Európáig húzódott. A világtörténelem legnagyobb összefüggő birodalmát hozták létre Dzsingisz kán és utódai. Ennek a terjeszkedő politikának estek áldozatul a Volga folyó mellett élő magyarok is.

Dzsingisz kán unokájának, Batu kánnak a vezetésével 1241-ben már Magyarországot kezdték ostromolni.
Béla nagyon nehéz helyzetbe került. A főnemesek nagy része a vesztét kívánta, és nem volt hajlandó harcba szállni. A kunok elvesztése is fájó volt. A király mindent megtett, de sem a pápától, sem pedig a német-római császártól nem kapott segítséget. A tatárok a Vereckei hágón át törtek be az országba, majd Pestig nyomultak előre. Innen a Sajó folyóig hátráltak, és felsorakoztak az itt gyülekező magyar sereg ellen. 1241. április 10-én nem tudtak átkelni a folyó egyetlen hídján, de éjszaka megtalálták a gázlót, így a magyarok harapófogóba kerültek Muhi falu mellett. A gyilkos tatár nyílzápor döntötte el a küzdelmet. IV. Bélát hős testőrei menekítették ki a csata helyszínéről, és Dalmáciába vitték. (Trau várában élt visszatéréséig. Ebben az időben született meg Margit nevű lánya, akit később szintén szentté avattak.)

A tatárok módszeresen pusztították a magyar falvakat, de az erős falú várakat és magaslatokra emelt kolostorokat nem tudták bevenni. Így is a lakosságnak majd a fele elpusztult. Szerencsére 1242 tavaszán a tatárok váratlanul elhagyták az országot. (Meghalt Ögödej főkán, és a trónutódlás kérdésében Batu kán is érdekelt volt.)

Az országba visszaérkező IV. Béla gyökeresen változtatott addigi politikáján. Már maga adományozott földbirtokokat a nemeseknek, de azt ahhoz a feltételhez kötötte, hogy a magaslatokra várakat emeljenek, és megfelelő számú páncélost állítsanak ki. Maga hozzákezdett a budai és a visegrádi vár felépítéséhez. Pótolni kellett az elpusztult lakosságot is. Újra behívta az országba a kunokat, akikkel együtt érkeztek a jászok is. Ők az alföldi területekre telepedtek le. A lakatlan vidékekre szászokat, románokat, szerbeket és egyéb szláv népeket hívott. Egymás után épültek a román stílusú templomok, apátságok. Jelentős városok jöttek létre (Buda, Sopron, Eperjes, Pozsony). Arany és ezüstbányákat kezdtek feltárni, ami a pénzgazdálkodás elterjedését hozta magával.

A pusztító tatárjárás után néhány évtized alatt újjáépült az ország. IV. Bélát méltán tartja az utókor második honalapítónak.

Óriási történelmi tettet hajtott végre azzal, hogy talpra állította az országot. Igaz, hogy politikájában már óhatatlanul benne volt a közelgő válság is. A jelentős birtokokkal, várakkal rendelkező főúri családok – Csák, Kán, Kőszegi, Aba, Borsa – IV. Béla halála után már nem ismerték el a központi hatalmat. Kiskirályokként éltek a birtokaikon, gyakran még egymással is hadakozva. IV. Béla fia, V. István (1270-1272), és unkája, IV. (Kun) László (1272-1290) idején az ország mély válságba került. A tehetséges, de nyugtalan természetű Kun László ráadásul a szövetségeseit is rosszul választotta meg. A német-római császári trónért vívott küzdelemben a mellé a Habsburg-család mellé állt, amelyik majd később évszázadokon át a magyar függetlenség legnagyobb ellenségének bizonyult.

II. András unokája, III. András (1290-131) – az „utolsó aranyágacska” – jószerivel tehetetlen volt a kialakult helyzetben. Nem talált olyan politikai erőt, amelyikre támaszkodhatott volna. (Talán az sem véletlen, hogy éppen ebben az időben keletkezett az egyik legbecsesebb magyar vers, az Ómagyar Mária-siralom.)

III. András halálával (1301) vége szakadt az Árpád-ház uralmának. Nehéz idők következtek az országra.

12. Játék az évszámokkal

Ebben a részben összegyűjtöttem szinte az összes olyan évszámot, amelyeket a leckékben megemlítettem. Mivel tudom, hogy éppen abban a korban vagytok, amikor a „mechanikus bevésés”, vagyis az adatok rögzítése nagyszerűen megy, arra gondoltam, milyen jó lenne, ha ezeket mindet megtanulnátok. (Tudom, hogy pillanatok alatt tanuljátok meg a szorzótáblát, az angol szavakat, meg a hosszú verseket is!) Igazából már ezek az évszámok is a fejetekben vannak, hiszen a leckék tanulása során apránként „bebújtak oda. Az időszámításhoz hasonlóan, most is szívesen játszanék veletek „évszámost”!

Hunok érkezése a Kárpát-medencébe 361

Avarok érkezése a Kárpát-medencébe 568

FEJEDELMEK a honfoglalás után:

Árpád 895-907 honfoglalás 895-900 ; Pozsonyi csata 907

Zolta 907-955 Kalandozó hadjáratok,

Taksony 955-972 vereség Augsburgnál

Géza (Gyeücsa) 972-997

István (Vajk) 997-1000

ÁRPÁD_HÁZI KIRÁLYOK:

I. (Szent) István 1000-1038

Orseolo Péter 1038-1041

Aba Sámuel 1041-1044

Orseolo Péter 1044-1046 Vata-féle felkelés 1046

I. András 1046-1060 Vértes hegyi és Pozsonyi győzelem 1051-52

I. Béla 1060-1063

Salamon 1063-1074

I. Géza 1074-1077

I. (Szent) László 1077-1095 Öt magyar szent avatása 1083

(Könyves) Kálmán 1095-1116 Horvátország megszerzése 1102

II. István 1116-1131

II. (Vak) Béla 1131-1141 Kálmán pári főurak kivégzése Aradon

II. Géza 1141-1162

III. István 1162-1172

II. László ellenkirály 1162-1163

IV. István ellenkirály 1163-1165

III. Béla 1172-1196

Imre 1196-1204

III. László (gyermek) 1204-1205

II. András 1205-1235 Aranybulla kiadása 1222

IV. Béla 1235-1270 Tatárjárás, vereség a Muhinál 1241-42

V. István 1270-1272

IV. (Kun) László 1272-1290

III. András 1290-1301 Árpád ház kihalása 1301