TARTALOM
1. A középkori viszonyok – rövid áttekintés
2. Új európai államok, és az Arab Birodalom
3. A feudalizmus társadalma, a hűbéri viszonyok
4. A földesurak élete
5. A jobbágyok
6. A középkori városok
7. A középkori egyház
8. Műveltség, művészet, tudomány a középkorban
1. A középkori viszonyok – rövid áttekintés
A Nyugat-Római Birodalom bukása (476) után Európa legjelentősebb állama a Frank Birodalom lett. A feudalizmusnak nevezett társadalmi és gazdasági berendezkedést ők alakították ki. Legjelentősebb uralkodóik, Kis Pippin és fia, Nagy Károly voltak.
A kereszténységet is átvéve a rómaiaktól, olyan társadalmat alakítottak ki, amelyben két alapvető csoport létezett: a földesurak és a jobbágyok. (Később valamennyi európai állam hasonlóan rétegződött.)
A földesurak között hűbéri viszony épült ki. Így alakult ki az egymástól függő főnemesek, középnemesek és kisnemesek hűbéri láncolata, amelynek csúcsán maga az uralkodó állt.
A nagybirtokosok várakban éltek, a földjeiket a jobbágyok művelték meg robotban. Ez azt jelenti, hogy ingyen kellett dolgozniuk a földesúri földeken azért, hogy használatra úgynevezett jobbágytelket kapjanak. (A robot mellett még dézsmával és ajándékkal is tartoztak.)
A nemesi birtokot a legidősebb fiú örökölhette. A második fiú főpapi méltóságot igyekezett szerezni, a többiek pedig lovagok lettek. Ez bizonytalan megélhetést biztosított, de nagy népszerűséget, ismertséget adott.
Ha nem volt örökös, akkor a birtok visszakerült a királyhoz.
A IX. századig a jobbágyok mindenből csak annyit tudtak termelni, amennyire nekik, családjuknak, és földesuruknak szüksége volt. (önellátó gazdálkodás)
A IX. századtól néhány új eszköz és módszer segítségével már felesleget is tudtak előállítani. Ennek következtében szétvált a földművelés és a kézművesség. Megindult a kereskedelem, mert a többletet el kellett adni. Ez ismét magával hozta a városok megjelenését is. Ezek a helyek gyorsan fejlődtek. Főleg a kézművesek és a kereskedők költöztek ide. (A városlakókat polgároknak nevezzük.) Itt jöttek létre a céhek is.
A városok földesuruktól kedvezményeket kaptak, és saját ügyeiket maguk intézhették. (önkormányzat) Adót szedtek a lakóktól, amelynek egy része a földesurat illette, másik részéből a városukat fejleszthették.
A középkorban a politikai hatalom a földesurak és a velük összefonódó főpapság kezében volt. Ebből is látszik, hogy milyen fontos szervezet volt az egyház, amelynek élén Róma püspöke, vagyis a pápa állt.
Az oktatásban, a gyógyításban, a lelkek gondozásában játszottak fontos szerepet a szerzetesek, (bencések, ferencesek stb.) akik kolostorokban, illetve monostorokban éltek. Ezek élén az apátok álltak.
Alsópapságnak nevezzük a falvakban, a jobbágyok között élő plébánosokat.
A középkor tudományának, művészetének, műveltségének is a papság volt a birtokosa. Latinul írtak, olvastak, és hatalmas építkezéseket vezettek. Kódexeket írtak és másoltak.
Az építészetben figyelhetők meg azok a stílusjegyek, amelyek a középkor művészetét jellemezték. A X. századtól a román, aztán a gótikus, majd a XIV. századtól a reneszánsz stílus terjedt el.
2. Új európai államok, és az Arab Birodalom
A Nyugat-Római Birodalom bukását a frank törzs támadása pecsételte meg.Az általuk létrehozott új államszervezet, a Frank Birodalom teljesen új társadalmi és gazdasági berendezkedést valósított meg. Ez lett a FEUDALIZMUS.
A frank állam megszervezése a Meroving, majd a Karoling család (dinasztia) nevéhez fűződik. A Karolingok kiemelkedő uralkodója Kis Pippin volt. Ő megtartotta a rómaiaktól átvett keresztény vallást. Sőt, 756-ban Róma püspökének ajándékozta a várost és annak környékét. Ezzel létrehozta a Pápai Államot. (Vatikán) Róma püspöke ettől kezdve fokozatosan a keresztény egyház fejévé vált (pápa).
A birodalom legnagyobb kiterjedését akkor érte el, amikor Kis Pippin fia Nagy Károly uralkodott. Központja Aachenben /áhen/ volt. Ő nagy háborúkat vívott a longobárdokkal, az arabokkal és az avarokkal. 800-ban a pápa császárrá koronázta. Halála után unokái a verduni /verdöni/ szerződésben (843) felosztották egymás között a birodalmat. Ekkor kezdett kialakulni a Francia Királyság és a Német-Római Császárság (962), ami ezután Európa legnagyobb hatalma lett.
Természetesen állt még a Bizánci Birodalom is, amelyben az ókori kulturális hagyományok éltek tovább. A kereszténység szertartásrendje is módosult, sőt, el is szakadt Rómától. (1054) A kialakult görög katolikus egyház feje maga a császár volt.
Ha a X. századi európai térképre pillantunk, láthatjuk, hogy az említett államok mellett mások is létrejöttek, mint például a Lengyel Királyság, vagy a Kijevi Fejedelemség, a Bolgár Birodalom, az Angol Királyság, vagy a vikingek által alapított a Norvég, Dán és Svéd Királyság. De mindenekelőtt a Magyar Fejedelemség. Ezek az európai államok fokozatosan vették át a frankok által létrehozott keresztény-feudális berendezkedést.
Ha továbbra is figyelmesen tanulmányozzuk a térképet, akkor azt is láthatjuk, hogy az Arab-félszigettől indulva, egész Észak-Afrikán áthúzódik az Arab Birodalom. Sőt, Hispániánál már bent is van Európában. (A Hispániában élő arabokat nevezték móroknak.)
Erről a hatalmas kultúrájú világról is érdemes néhány alapismeretet megtanulni:
Mekka városából 622-ben egy Mohamed nevű kereskedő Medinába menekült. Egy új, egyistenhitű vallást alapított, amit az arabok kezdetben még nem fogadtak el. Ez volt az iszlám. (A menekülés – a hidzsra – dátuma az iszlám időszámítás kezdete.) Végül aztán éppen ez a vallás – melynek jelentése odaadás, belenyugvás – egyesítette az arabokat.
Az iszlám (Mondják mohamedán, vagy muszlim vallásnak is.) szent könyve a Korán. Ennek tanítása szerint az egyedüli Isten Allah, és Mohamed az ő prófétája (tanítója) A régi arab vallásból megmaradt a kába kő tisztelete, ami Mekkában található, s amelyhez minden iszlám hívőnek életében legalább egyszer el kell zarándokolnia. Templomaikat mecseteknek hívják. Bárhol is éljenek a világban, naponta ötször, Mekka felé fordulva imádkozniuk kell.
Az arabok Európába való betörését Nagy Károly akadályozta meg.
3. A feudalizmus társadalma, a hűbéri viszonyok
A feudális berendezkedéshez Európában a mintát a Német-Római Birodalom adta, de annak kiépítését még a frankok kezdték meg.
A frank társadalom nem ismerte a rabszolgaságot, de a birodalomban élő embereket két csoportra osztotta: földesurak és jobbágyok.
A nemesség aránya egy feudális társadalomban maximum 5 % volt. A vezető szerepet azonban ők töltötték be.
Hűbéri viszonyok:
Minden földbirtok az uralkodóé volt. Ő a birtokok jelentős részét kísérete tagjainak adományozta hűbéri eskü fejében. (Így jött létre a nagybirtokosok, vagyis a főnemesek csoportja.) A hűbéri eskü során ez a nagybirtokos kötelezte magát arra, hogy a királyhoz minden körülmények között hű lesz, mindenben követi, és ha kell, az életét is feláldozza érte. (A hűbérbirtokot vissza is lehetett venni.)
A nagybirtokosok a megkapott földekből (feudum) maguk is tovább adományoztak a saját kíséretük tagjainak. (Természetesen ők is hűbéri eskü fejében.) Így alakult ki a középbirtokosok, vagyis a középnemesek csoportja. Kettejük viszonyában a nagybirtokosok lettek a hűbérurak a középbirtokosok pedig a hűbéresek.
A láncolat azonban még itt sem ért véget, hiszen nem csak nagy és középbirtokok kerültek kiosztásra, hanem úgynevezett kisbirtokok is. A kisnemesek maguk is hűbéri esküt tettek annak, akitől a birtokot kapták.
A földesúri nagybirtok 3 fő részből állt:
- Majorság: Ami a földesúr saját kezelésében van. Ide építette fel várát. Nagy kiterjedésű erdők találhatók itt, ahol a vadászatok folytak. A szántóföldeket jobbágyok művelték robotban.
- Jobbágytelek: Amelyek falvakat alkotnak. A földesúr által kialakított telkeken a jobbágyok felépíthették házaikat, állatokat tarthattak és földet művelhettek. (Mindezekért szolgáltatásokkal tartoznak: robot, dézsma, ajándék)
- Közös használatú területek: Amelyek többnyire legelők, esetleg erdők voltak.
A középbirtokosoknak csak néhány falujuk volt.
A kisbirtokosok a falvakban, a jobbágyok között éltek. Többnyire maguk dolgoztak földjükön. A nemesek adómentességet élveztek.
4. A földesurak élete
A földesurak a majorságban felépített váraikban éltek. (A közép és a kisbirtokosok nagyobb falvakban díszesebb házakat, kúriákat építettek. Ők tehát sokkal közelebb éltek a jobbágyokhoz, így jól ismerték azok életét. Gyakran előfordult, hogy ők álltak a jobbágyfelkelések élére.) A várakat belső és külső védelmi fal, és gyakran vizesárok is körbevette. Általában egy bejárat volt, amelyen csapóhíd helyezkedett el. A belső udvart a várat kiszolgáló épületek vették körül. (pl.: istállók, magtárak, kovácsműhelyek… stb.) A vár központi épülete a lakótorony volt (lovagtorony), amelynek alsó részében a konyha, feljebb a lovagterem és a kápolna, a tetejében pedig a lakószobák helyezkedtek el.
A földesurak nem csak családjukról, hanem az egész várnépről gondoskodtak. Gyakran rendeztek hatalmas lakomákat, amelyre más földesurakat is meghívtak.(Ezeket vadászatokkal kötötték össze.) Az asztalra leginkább vadhúsok kerültek, amelyeket fűszerekkel ízesítettek, bár ezek beszerzése körülményes és költséges volt.
A földesúri nagybirtokokat általában a legidősebb fiú örökölte. (Erre, azért volt szükség, hogy a birtok egyben maradjon, és a család tekintélye se csorbuljon).
A második fiút általában papnak taníttatták. A család birtok, majd pénzadományokkal gondoskodott arról, hogy ez a fiú a lehető legmagasabb papi méltóságot kaphassa meg (simonia).
A többi fiú a lovagi életmódot választhatta, ami ugyan birtokkal nem járt, de nagy ismeretséget és népszerűséget hozhatott. A lovagok kitűnően forgatták a fegyvert, mélyen hívők voltak, a szegényeket és a nőket gyámolították. Tekintélyes földesurakhoz szegődtek el, és csatákban vettek részt. Békeidőben lovagi tornákon mutatták meg tudásukat.
A lányok nem kaptak birtokot, de gazdag hozománnyal mehettek férjhez. Ha csak lány gyermek született, a legidősebbet „fiúsították”, és ő megkaphatta a birtok felét. A többi birtokrész visszaszállt az adományozóra, általában a királyra.
5. A jobbágyok
A jobbágyok nem rendelkeztek saját földtulajdonnal. A földesuraktól használatra kapott jobbágytelkeken éltek. (Ezek a telkek falvakat alkottak)
A jobbágytelek részei:
- házhely, ahová a jobbágy felépíthette a házát,
- udvar, ahol az állatait tartotta (gazdasági udvar),
- kert, ahol zöldséget, gyümölcsöt termelt,
- szántóföld a határban, ahol gabonaféléket és takarmánynövényeket termelt.
Azért, hogy a jobbágyok megkaphassák használatra ezeket a telkeket, különböző szolgáltatásokkal tartoztak:
- robot, vagyis ingyen munka a majorságban.
- dézsma, ami a jobbágy által megtermelt javak kilencedik tizedének adóként való beszolgáltatása. (Kilencednek is nevezik, és később pénzben is teljesíthették)
- ajándék, amit időszakosan, vagy különleges alkalmakkor kell adni.
- tized, amit az egyháznak kellett beszolgáltatni, bárkinek a földjén is élt a jobbágy
A jobbágyok természetesen nem éltek olyan jó módban, mint a földesurak, de akiknek egész jobbágytelke volt, annak biztosítva volt a megélhetése.
Ahogy szaporodott a jobbágyság létszáma, egyre gyakrabban éltek fél vagy negyed telken.
A föld nélküli jobbágyokat zselléreknek nevezték, ők szállásért és élelemért szegődtek el a földesúri birtokokra dolgozni.
(Amikor az adószedő földesurak nem vettek tudomást a jobbágyok nehézségeiről, időnként felkelésekre is sor került. Ezek élén gyakran kisnemesek álltak. A jobbágyok azonban sohasem akarták a politikai hatalmat megszerezni – nem úgy mint később a polgárok, vagy a munkások.)
A feudalizmus korai szakaszában (kb. a IX. századig) a jobbágy annyit tudott termelni kezdetleges eszközeivel és módszereivel, amennyi neki, és családjának éppen elégséges volt. Mindent magának készített. A földművesség és a kézművesség még nem vált szét. Ezt nevezzük: önellátó gazdálkodásnak.
A IX. századtól új eljárásokat kezdtek használni. (két- és háromnyomásos gazdálkodás, vaspapucsos eke, szügyhám, csoroszlya stb…) A termelés így fokozható volt, s ezzel megjelent a felesleg.
A többlettermés azt is lehetővé tette, hogy bizonyos jobbágyok már csak kézművességgel foglalkozzanak (pl.: asztalosok, fazekasok, kovácsok, kerékgyártók, kádárok, stb) Ők eleinte csere révén jutottak hozzá a szükséges élelemhez. Ezzel tehát a kereskedelem is megindult. Mind a földművesek, mind a kézművesek árut termeltek, vagyis fontos céllá vált az értékesítés, eladás.
Egy idő után már nem jártak áruikkal faluról falura, házról, házra. Egy központi helyen (utak kereszteződésében, gázlók, malmok stb. közelében) fekvő falut, vagy egy földesúri vár környékét jelölték ki a vásárok megtartására. Ezek lettek az első vásáros helyek, vagyis a VÁROSOK.
6. A középkori városok
A Nyugatrómai Birodalom bukása után, az egykor virágzó városok pillanatok alatt elnéptelenedtek. Az emberek a falvakban találták meg a megélhetésüket, és jobbágysorban éltek. Az árutermelés, a kereskedelem megjelenése hozta magával az újra-városiasodást. Ezekbe az első városokba főleg a kézművesek, és a kereskedők költöztek be.
Az egy mesterséget űzők egy utcába, egymás mellé telepedtek le. Mesterségenként céheket alapítottak. Ez a szervezet meghatározta, hogy tagjai milyen minőségű munkával, milyen árut állíthatnak elő, és azért milyen árat kérhetnek. A tagok közös pénztárat is létrehoztak, amellyel segíthették bajbajutott társaikat. (A céhek részt vettek például a városfalak építésében is. Erre azért volt szükség, hogy az egyre nagyobb és gazdagabb település ne maradjon védtelenül.) A verseny helyett az együttműködés, a szolidaritás jellemezte őket.
A céhekben a mester mellett legény és inas dolgozott. Minden munkát közösen végeztek. A legények, elsajátítva az alapismereteket, 7 éves vándorútra indultak Európa különböző tájaira. Itt nagy tudásra és műveltségre tettek szert. Hazaérkezve elkészítették az úgynevezett „remeket”, és maguk is céhmesterek lehettek. (Akik nem voltak a céh tagjai, azokat kontároknak nevezték, és kitiltották a városból.)
A földesurak különböző kedvezményeket adtak a városoknak:
- Nem kellett robotolniuk a városlakóknak.
- Mivel a kereskedelem elterjedésével megjelent a pénzhasználat, így a dézsmát és az ajándékot is pénzben kérhették (Ez volt az adó.)
A városok önkormányzatot kaphattak, vagyis ügyes-bajos dolgaikat maguk intézhették. Városi tanácsot és polgármestert választottak. Az adót is ők szedték be, amelynek egy része a földesúré lett, a másik részéből pedig építették és szépítették a várost.
A jelentősebb városokban az egyház is érseki, és püspöki központokat hozott létre. Hatalmas templomok, dómok, katedrálisok épültek ezeken a helyeken.
A monostorok, apátságok szintén a városok közelében jöttek létre.
A városlakókat polgároknak nevezzük, akik egyre gazdagabbak lettek. Voltak helyek, ahol már arra törekedtek, hogy a földesuraktól és a papságtól átvegyék a politikai hatalmat.
7. A középkori egyház
Azt már tudjuk, hogy a kereszténység a Római Birodalom idején, Júdea provinciában keletkezett. Krisztus követőit nevezzük így, akik a szeretet és a megbocsátás parancsát tanították. Azt is tudjuk, hogy 313-ig üldözték őket, ezt követően azonban Nagy Constantinus császár hivatalossá, államvallássá tette az egész birodalomban. Most már azt is tudjuk, hogy Kis Pippin frank uralkodó jóvoltából 756-ban létrejött a Pápai Állam.
A középkorban az egyház szorosan összefonódott a feudális társadalommal. A jobbágyok által beszolgáltatott adóval, az úgynevezett tizeddel is a főpapság rendelkezett.
A középkori egyház szervezetét három részre tagolhatjuk, ami egyben szigorú hierarchiát is jelent:
Felső papság, vagyis főpapság. Élén a pápa, az egyház feje, akinek kijelentései (kinyilatkoztatás) megfellebbezhetetlenek – ex cathedra /ex katedra/ – voltak. A főpapok közé tartoztak a bíborosok. (Ők maguk közül választották az új pápát a konklávén.) Idetartoznak az érsekek, a püspökök, a kanonok és az apátok.
Az egyház minden papja cölibátusban élt, vagyis nem alapíthatott családot. (A római katolikusoknál ez ma is érvényben van.) A főpapság határozta meg az egyház irányvonalát, és fogadta el törvényeit (dogma). Aki ezeket megsértette, azt eretnekké nyilvánították, és egyházi bíróság (inkvizíció) elé állították. A büntetés kiátkozás (exkommunikáció), börtön vagy máglyahalál.
Középpapság, vagyis szerzetesség. A papságnak ez a része élt leginkább a krisztusi tanításoknak megfelelően. Kolostorokban, saját celláikban szigorú napirend (regula) szerint éltek. Voltak szerzetesrendek, amelyek az imádkozáson kívül gyógyítással, oktatással, kézművességgel, földműveléssel is foglalkoztak. Ebben az esetben a kolostorok és a templomok mellett egyéb épületek is elhelyezkedtek (pl.: iskolák, könyvtárak, műhelyek, stb.). Ezeket már monostornak nevezzük. Élén az apát állt. (A szerzetesek mintagazdaságokat is létrehoztak. Gyakran foglalkoztak kézművességgel. Gyümölcsöket nemesítettek, sajtot, konyakot, whiskyt, pezsgőt készítettek.) A középkor legműveltebb emberei voltak, akik nemcsak latinul, hanem más nyelveken is írtak és olvastak. A könyvnyomtatás feltalálásáig (XV. század, Gutenberg) ők másolták kézzel a tudós könyveket. (Ezeknek a kódexeknek a díszes kezdőbetűjét iniciálénak nevezzük.) A legismertebb szerzetesrendek: bencések (az első szerzetesrend, amelyet a VI. század elején hozott létre Szent Benedek), premontreiek, ferencesek (Assisi Szent Ferenc alapította), kapucinusok, pálosok (az egyetlen magyar alapítású rend), karthauziak stb.
Alsópapság, vagyis falusi plébánosok, akik a jobbágyok között éltek, és ügyes-bajos dolgaikat intézték. A plébános kifejezés is a latin plebsz, vagyis nép szóból ered. Jelentése: a nép lelkésze. (Többnyire a jobbágyok értelmesebb gyerekei közül kerültek ki.) Lassan, lassan minden falunak lett saját temploma, ahol a vasárnapi misék folytak. A plébánosok tanítottak, kereszteltek, eskettek és temettek. A falvakban nagy tiszteletnek örvendtek, és érzékenyek voltak a jobbágyok gondjaira.
1054-ben került sor a nagy egyházszakadásra, a szkizmára. Ekkor vált külön a római katolikus, és a görög-keleti, bizánci szertartású egyház.
A középkor egyik legszégyenteljesebb eseménysora volt az, amit keresztes hadjáratoknak nevezünk (1095-1270). II. Orbán pápa hirdette meg, hogy visszaszerezzék az araboktól Jeruzsálemet, a kereszténység szent helyét. Az európai uralkodók szívesen csatlakoztak hozzá. A lelkesedés fő oka az volt, hogy igyekeztek megszabadulni a feudális államokban felduzzadt földnélküli jobbágyok és a kóbor lovagok tömegeitől. A 9 keresztes hadjárat apróbb sikereket leszámítva, eredménytelenül végződött. (Külön történet a 10. – úgynevezett gyermek keresztes hadjárat). Az egyetlen értelme az arab kultúrával való találkozás volt, amely sok értékkel gazdagította Európát.
8. Műveltség, művészet, tudomány a középkorban
Királyok, előkelő grófok, bárók, hadvezérek, mesteremberek, jobbágyok éltek úgy, hogy írni, olvasni nem tudtak. A középkorban az iskolázottság ritka dolog volt, és az is a templomokhoz és kolostorokhoz kötődött. Itt tanították meg alapszinten a latin nyelvű olvasást, az írást, a természetrajzot, és az ének, zene alapjai mellett az imádságokat. A tehetségesebbek magasabb szinten tanulhattak tovább szintén a kolostorokban. Hat évig tartott azoknak a tudományoknak az elsajátítása, amelyeket együtt hét szabad művészetnek neveztek (Septem artes liberales). Az elnevezés onnan eredt, hogy ezeknek a tudományoknak az elsajátítását tartották a szabad emberhez méltónak.
A hét szabad művészet két részből áll:
- Trivium: nyelvtan (grammatika), szónoklattan (retorika), párbeszéd (dialektika)
- Quadrivium: számtan (aritmetika), mértan (geometria), zene (musica), csillagászat (asztronómia)
Mindezeket a skolasztika szellemében oktatták, ami azt jelenti, hogy a hit előrébb való az észnél. (Aquinói Szent Tamás megfogalmazása szerint a tudomány, vagyis „a filozófia a teológia szolgálóleánya.”)
Az iskolákban magiszterek (tanítómesterek) vezették a tanítványokat a tudás birodalmába. Egy-egy híres magiszter kedvéért Európa távolabbi helyeiről is elzarándokoltak a diákok.
Ezután mehettek egyetemre azok, akik a legmagasabb szinten sajátították el az ismereteket. Az első egyetemek a XI. század végén jöttek létre. A legismertebbek Bolognában, Oxfordban, Párizsban voltak, ahol a hittudomány, az orvoslás és a jog között választhattak a hallgatók.
Ha a középkor művészetét szeretnénk tanulmányozni, s valamennyire eligazodni a kialakuló stílusok között, akkor a legérdemesebb az építészetet szemügyre venni. Az építőművészet ugyanis magában hordozza a legfontosabb képzőművészeti jegyeket.
A X-XII. századig a román stílus (romanika), volt megfigyelhető, ami még a késő-római hagyományok továbbélését jelentette. Templomok, kolostorok, várak épültek ebben a stílusban. Építőanyaga a kő és a fa volt. Vastag falak és lőrésszerű ablakok jellemezték, hiszen ezek az épületek gyakran védelmi célt is szolgáltak.
A XIII-XIV. században hódított a gótika, azaz a csúcsíves építkezés. Magasba törő falak, csúcsívek, festett üvegablakok, rózsaablakok, támpillérek, gazdag külső díszítés jellemzik. Katedrálisok, székesegyházak épültek így, a Teremtő nagyságát szimbolizálva.
A XV-XVI. század a reneszánsz stílusé. Ez a városi polgárság ízlését tükrözte, és valójában a régi görög, valamint római stílus újjászületése volt. (A reneszánsz szó maga is újjászületést jelent.) A polgárok ekkor már Isten helyett az embert, pontosabban magukat állították gondolkozásuk középpontjába. Ezt nevezzük humanizmusnak. Ebben a szellembe születtek a képzőművészeti és irodalmi alkotások is.
A reneszánsz ismét egy lépés ahhoz, hogy a tehetős polgárság a keresztény egyház által támogatott feudális rendet aláássa, és a politikai hatalmat is megszerezze. (Kiemelkedő művészek éltek és alkottak ekkor (Pl.: Leonardo da Vinci, Michelangelo, Botticelli, Raffaello, Donatello, Boccaccio, Petrarca)