TARTALOM
A II. világháború eseményei – röviden
A háború kirobbanása
Harcok Afrikában – a zsidóság meghurcoltatása
A Szovjetunió megtámadása, az USA hadba lépése
Fordulat és végkifejlet
1. A II. világháború eseményei – röviden
Hitler 1939. szeptember 1-jén megtámadta Lengyelországot. Ezzel kirobbant a második világháború. Az angolok és a franciák ugyan két nap múlva hadat üzentek Németországnak, de a háborúba nem avatkoztak be. Ez volt a „furcsa háború”. A szovjet csapatok is megtámadták a lengyeleket, és megszállták a Baltikumot.
Hitlert 1940 áprilisában lerohanta Dániát, majd elfoglalta Norvégiát. Szintén csak pár hétre volt szükség a Benelux államok elfoglalására.
A német csapatok ellenállás nélkül vonultak be Párizsba 1940. június 14-én, majd Hitler megindította az Oroszlánfóka hadműveletet, mely során a német légierő hónapokon át bombázta Angliát, de a szigetország kitartott. Hitler a kudarc után felfüggesztette a támadást, és parancsot adott a Szovjetunió elleni hadjárat kidolgozására.
Közben az olasz vezér, Mussolini 1940 szeptemberében a Brit Birodalomhoz tartozó Egyiptom ellen vonult. Ezzel létrejött az észak-afrikai hadszíntér. Az angolok döntő támadása után a német haderő összeomlott, így 1943. május 12-én, Észak-Afrikában a háború véget ért.
A német-olasz-japán tengellyel szemben 1941-ben kezdett formálódni az a szövetség, amelynek az angolok, a szovjetek és az amerikaiak lettek a tagjai. Ez volt az Atlanti Charta.
Hitler ugyanis 1941. június 22-én megtámadta a Szovjetuniót. A Vörös Hadsereg megállított a németeket, sőt, megindult az ellentámadás is. A németek Sztálingrádot sem tudták elfoglalni és 1943 nyarán a kurszki tankcsatában, szintén vereséget szenvedtek.
1943 novemberében Teheránban találkozott egymással Roosevelt amerikai elnök, Churchill angol miniszterelnök és Sztálin, a szovjet pártvezér, ahol megegyeztek egy második front megnyitásáról is. 1944. június 6-án Normandiában az angol-amerikai csapatok megnyitották a második frontot. Hitler az Ardennek hegységben megpróbálta megállítani a szövetségeseket. Veresége után verseny indult, hogy ki éri el előbb Berlint.
Közben a távol-keleten Japán 1941. december 7-én váratlanul támadást intézett a csendes-óceáni amerikai támaszpont, Pearl Harbor (pörl hárbör) ellen. Az amerikaiak 1942 nyarán a Midway szigeteknél döntő győzelmet arattak. Már eldőlt a háború, amikor 1945. augusztus 6-án és 9-én Truman elnök utasítására Hirosimára, majd Nagaszakira ledobták az atombombát.
A nagyhatalmak ’45 februárjában ismét találkoztak Jaltában, majd júniusban Potsdamban.
A szétbombázott Németországba a szovjetek május 2-án vonultak be, s a háború Európában 1945. május 8-án ért véget, a végleges fegyverszünetet pedig Japán kapitulációja után, 1945. szeptember 2-án írták alá.
Az egész világ előtt tudott volt, hogy Hitler a „kalmár-szelleművé” vált világ legfőbb bűnöseinek a zsidókat tartotta. A németek Heinrich Himmler vezetésével különleges egységeket hoztak létre a zsidók felkutatására, akiket aztán majd koncentrációs, illetve haláltáborokba hurcoltak. Ezeken a helyeken szinte iparszerű népirtás folyt.
50 millió halott, 35 millió sebesült 2 millió eltűnt, mérhetetlen pusztítás, szenvedés és keserűség a mérlege az értelmetlen háborúnak.
2. A háború kirobbanása
Hitler, miután Sztálinnal egyezséget kötött (Molotov-Ribbentrop paktum), 1939. szeptember 1-jén megtámadta Lengyelországot. Ezzel kirobbant a második világháború, amelyről már tudjuk, hogy az nem más, mint a Nagy Háború folytatása.
Az ürügy az egykori német város Danzig (ma Gdansk) visszafoglalása volt. A modern német hadigépezet ellen a lengyelek rendkívül hősiesen küzdöttek, de első világháborús haditechnikájukkal, lovasseregükkel csak néhány hétig voltak képesek ellenállni. Ráadásul a paktum értelmében szeptember 17-én már a szovjet Vörös Hadsereg is átlépte a lengyel határt és a németekhez hasonló kegyetlenséggel tört Varsó felé. Ők voltak azok, akik a szovjet határ közelében lévő Katynban és Kalinyinban közel 15 ezer lengyel katonatisztet mészároltak le, és temettek tömegsírba.
A lengyelek azonnal segítséget kértek szövetségeseiktől. Az angolok és a franciák ugyan két nap múlva hadat üzentek Németországnak, de a háborúba nem avatkoztak be. Ez a „furcsa háborúnak” nevezett időszak is jól mutatja, hogy a nyugati hatalmak csak a kommunikáció szintjén szolidárisak másokkal. Valójában kizárólag önös érdekeiket tartották, és tartják ma is szem előtt.
A szovjet csapatok közben megszállták a Baltikumot, vagyis Észtországot, Lettországot és Litvániát. Azonnal meg is kezdték a lakosság kitelepítését. Helyükre oroszokat költöztettek. A finnek ellenálltak, tőlük csak kisebb területet tudtak elvenni.
Hitlert ezután már nem lehetett megállítani. 1940 áprilisában lerohanta Dániát, majd néhány hetes harc után elfoglalta Norvégia kikötőit, erőműveit, olajkútjait. Itt sikerült egy úgynevezett bábkormányt az ország élére állítani. Quisling /kvizling/ miniszterelnök készségesen teljesítette a németek követeléseit.
A keleti és az északi sikerek után Hitler nyugat felé fordult. Szintén csak pár hétre volt szükség a Benelux államok (Belgium, Hollandia, Luxemburg) lerohanására. Itt már jelentős, többszázezres haderővel felvonultak az angolok és a franciák is. A La Manche (lámans) csatornánál, Dunkerque /dönkerk/ mellett csúfos vereséget szenvedtek a németektől, akik itt szét is zúzhatták volna ellenségeik haderejét. Máig rejtély, hogy miért nem tették.
A német csapatok ellenállás nélkül vonultak be Párizsba 1940. június 14-én. Hitler porig alázta a büszke franciákat. Dél-Franciaországot Vichy központtal a kezükön hagyta, ahol Pétain /petan/marsall irányítása mellett legalább olyan félelemben és rettegésben éltek, mint északon a náci uralom alatt. A franciáknak ebben az időszakban az Angliába menekülő, s onnan hazafias partizánharcokat kezdeményező Charles de Gaulle (sárl dögól) tábornok adott tartást.
Dunkerque után Hitler biztos volt abban, hogy az angolokkal előnyös békét tud kötni. Az új miniszterelnök, Winston Churchill azonban nem tárgyalt vele, inkább felkészítette Angliát a háború folytatására. „Nem ígérhetek mást, mint vért és gyötrelmet, könnyeket és szenvedést.” – mondta. Hitler ekkor megindította az Oroszlánfóka hadműveletet, mely során a német légierő, a Luftwaffe hónapokon át bombázta a szigetországot. Az angolok az óriási pusztítás ellenére is kitartottak. A titokban kifejlesztett radar technika segítségével be tudták mérni a német gépek helyzetét, sőt később még befolyásolni is képesek voltak irányításukat.
Hitler a kudarc után felfüggesztette a támadást, és parancsot adott a Szovjetunió elleni hadjárat kidolgozására. A remélt keleti siker után akarta újra megtámadni Angliát.
3. Harcok Afrikában – a zsidóság meghurcoltatása
Egy évvel a háború kirobbanása után, 1940 szeptemberében Németország, Olaszország és Japán háromhatalmi egyezményt kötött. Ehhez később Szlovákia, Románia, Magyarország, Jugoszlávia és Bulgária is csatlakozott.
A németek egyértelműen világhegemóniára törtek, rövidtávú céljuk az úgynevezett Harmadik Birodalom (Nagynémet Birodalom) létrehozása volt. Ez az Atlanti-óceántól (Angliától) az Ural hegységig (Oroszországig) terjedő, észak- és közép- európai részeket magába foglaló terület az egykori, 962-ben létrejött Német-Római Császárság, és az 1871-ben kikiáltott Német Császárság utód-birodalma lett volna.
Mussolini – az olasz duce – az ókori nagy Római Birodalom mintájára feléledő, az észak-afrikai területeket is magába foglaló földközi-tengeri birodalomról ábrándozott.
A japánok az 1927-ben megfogalmazott Tanaka-terv megvalósítását tűzték ki célul. Tanaka tábornok elképzelése az volt, hogy Japán előbb Mandzsúria, majd Mongólia, aztán Kína és India, végül Délkelet- és Közép-Ázsia meghódításával váljon hatalmas távol-keleti birodalommá.
Az agresszív hatalmak tehát ezekhez a tervekhez igazították külpolitikai és katonai lépéseiket. Mussolini már 1935-ben megtámadta Etiópiát (Abesszínia), 1940 szeptemberében pedig a Brit Birodalomhoz tartozó Egyiptom ellen vonult. Ezzel létrejött az észak-afrikai hadszíntér a világháborúban. Az olaszokat a csúfos vereségtől a németek mentették meg, akik Afrikába küldték az Afrika Korps alakulatot és kiváló tábornokukat, Erwin Rommelt. (Közben, 1940 októberében Mussolini Görögországot is megtámadta, de itt is német segítségre volt szükség, hogy elkerülje a kudarcot.)
Rommel visszaverte az angol csapatok támadását, s a küzdelem kiegyenlítetté vált. Ekkor Churchill miniszterelnök Bernard Montgomery tábornokot küldte Afrikába, aki méltó ellenfele volt Rommelnek. 1942 októberében az angolok El-Alamein közelében áttörték a német vonalakat, és Rommel hátrálni kezdett. Az angolok döntő támadása után a német haderő összeomlott, így 1943. május 12-én, Észak-Afrikában a háború véget ért.
Hitler 1941 tavaszán már a Szovjetunió elleni hadjárat részleteivel foglalkozott. Nyugtalanították az olasz kudarcok, és attól tartott, hogy az angolok hamarabb vonulnak be a Balkánra, mint ő. Ekkor Jugoszláviát szemelte ki felvonulási terepül, amit aztán a németek áprilisban néhány hét alatt le is rohantak. (Ebben a hadműveletben kényszerült szerepet vállalni Magyarország is.)
Köztudott volt, hogy Hitler a „kalmár-szelleművé” vált világ legfőbb bűnöseinek a zsidókat tartotta. Azt azonban már kevesen hitték el, hogy háborújának egyik fő célja valóban a zsidóság kiirtása lehet. Előbb a Németországból történő kitelepítésüket, majd ahogyan újabb területeket hódított meg, már az Európából való kiszorításukat is megkezdte. Előbb megkülönböztetésül sárga csillag viselésére kötelezte őket, majd intézkedett az elkülönítésükre szolgáló gettók létrehozásáról. (Ezekhez a mintát a szovjetektől vette, akik belső ellenségeik számára építették az általuk Gulagnak nevezett embertelen helyeket.)
A németek Heinrich Himmler vezetésével különleges egységeket hoztak létre a zsidók felkutatására, akiket aztán majd koncentrációs, illetve haláltáborokba hurcoltak.
Ezeken a helyeken – Dachau, Buchenwald, Tereblinka, Auschwitz, Mauthausen… – szinte iparszerű népirtás folyt.
A háború szörnyűségei közepette a zsidóság ilyetén meghurcoltatásáról a világ közvéleményének alig volt tudomása, sőt maguk az érintettek is sokáig hitetlenkedtek.
4. A Szovjetunió megtámadása, az USA hadba lépése
Miután Hitler lerohanta Görögországot és Jugoszláviát, 1941. június 22-én 3.500 harckocsival, 4.000 repülőgéppel és 4 millió katonával megtámadta a Szovjetuniót. Maga Sztálin is kételkedett egy ideig abban, hogy a németek valóban felrúgják az 1939-ben kötött megnemtámadási szerződést.
A Barbarossa-terv alapján decemberre északon Leningrád és a Baltikum, középen Moszkva, délen a Kaukázus és Sztálingrád elfoglalása volt a cél.
Kezdetben minden a tervek szerint történt. Az előretörő német hadosztályok szeptemberre elérték Leningrádot és Moszkvát, elfoglalták Kijevet, és többszázezer hadifoglyot ejtettek. Ekkor azonban megtorpant az előrenyomulás. A szovjet partizánakciók és a Vörös Hadsereg ereje megállította a németeket, sőt megindult az ellentámadás is. Hitler tehát az angliai csata után Moszkvánál a második vereségét is elszenvedte.
A német-olasz-japán tengellyel szemben 1941-ben kezdett formálódni az a csoportosulás, amelynek az angolok, a szovjetek és az amerikaiak lettek a tagjai. Előbb a szovjet-angol katonai szerződést kötötték meg, majd augusztusban az Atlanti Charta, /atlanti karta/ az amerikai-angol közös nyilatkozat született meg, amelyhez később Szovjetunió is csatlakozott.
Közben a távol-keleti hadszíntéren nagy fordulat következett be. Japán, 1941. december 7-én váratlanul támadást intézett a csendes-óceáni amerikai támaszpont, Pearl Harbor (pör hárbör) ellen. Alig két óra alatt szinte teljesen harcképtelenné tették az amerikai haderőt. Másnap az Egyesület Államok belépett a háborúba.
Japán tovább folytatta az offenzívát (támadás), és megtámadta a Fülöp szigeteket, a Salamon szigeteket és Hongkongot. 1942-ben pedig Indonézia, Burma és Szingapúr ellen folyt hadművelet. Az amerikaiak csak 1942 nyarán tudták megfordítani a háború menetét. A Midway szigeteknél döntő győzelmet arattak, és már ők uralták a Csendes Óceán térségét. A japánok nem ismerték a „megadás” fogalmát, és elszántan küzdöttek tovább. Az amerikaiak szigetről szigetre foglalták vissza a korábban Japán által megszállt területeket. Ez volt a híres békaugrás hadművelet, amelynek kidolgozása McArthur tábornok nevéhez fűződik. A japánok végül megindították az úgynevezett kamikaze (isteni szél) támadásokat is. Öngyilkos pilóták önként vállalták a hazájukért, a győzelemért, hogy repülőgépeiket egyenesen az ellenséges célpontokra, főleg hadihajókra irányítják. Ez az elszántság sem volt azonban elég ahhoz, hogy visszaszerezzék fölényüket.
1945 tavaszán, az európai hadszíntéren befejeződött a háború. Már csak a szívós japánok tartották magukat. Az Egyesült Államok – félve az egyre jelentősebb politikai és katonai hatalommá előlépő Szovjetunió távol-keleti befolyásától –, szörnyű, embertelen és aljas tettre szánta el magát. 1945. augusztus 6-án Truman elnök utasítására egy japán városra, Hirosimára ledobták az atombombát. Három nappal később, augusztus 9-én Nagaszaki lakóinak többségét pusztította el, vagy nyomorította meg az újabb atomtámadás. A pusztítás és a fájdalom leírhatatlan volt. A városok és környékük lakói generációk óta szenvednek az akkori sugárzás okozta rákos és egyéb – testet, lelket torzító –megbetegedésektől.
5. Fordulat és végkifejlet
A különböző hadszíntereken különböző időszakokban folytak a háborús események. Nagyon érdekes lehet megvizsgálni a párhuzamos történéseket, s látni, hogy mely dolgok estek egybe, melyek következtek egymás után. Mi például már tudjuk az észak-afrikai és a távol-keleti (csendes-óceáni) hadszínterek végkifejletét is, de az európai fejleményeknél még csak 1941 telének eseményeit ismerjük, amikor Moszkva alatt a németek vereséget szenvedtek, és megindult a szovjet offenzíva.
A németek számára kulcsfontosságú volt Sztálingrád (ma Volgográd) elfoglalása. A szovjetek élethalál kérdésnek tekintették a megvédését. Az 1942 őszén kezdődő német támadás minden addigi pusztítást felülmúlt. Utcáról utcára, házról házra folyt a kíméletlen harc, míg végül a Szibériából áthozott szovjet tartalék haderő segítségével körülzárták, és felőrölték a német egységeket, akik 1943. február 2-án megadták magukat.
Moszkva és Sztálingrád után a németek győzelmi esélyei alaposan megcsappantak. Hitler ekkor minden erejét arra a tankcsatára fordította, amellyel talán még megfordíthatta volna a háború menetét. 1943. július 5-15 között 6 ezer tank feszült egymásnak, több ezer löveg és repülő, több mint 3 millió katona vívta a kurszki tankcsatát, ahol szintén a szovjetek kerekedtek felül. Ráadásul a csata közben szálltak partra az amerikai csapatok Szicíliában, ahol elfogták és letartóztatták Hitler legfontosabb szövetségesét, az olasz vezért, Mussolinit.
A fordulat tehát megtörtént, s az Atlanti Charta országai elérkezettnek láttál az időt, hogy személyesen is találkozzanak és egyeztessenek a további fejleményeket illetően. 1943. november 28. és december 1. között, Irán fővárosában, Teheránban találkozott egymással Roosevelt amerikai elnök, Churchill angol miniszterelnök, és Sztálin a szovjet pártvezér. Megegyeztek abban, hogy egyik országgal sem kötnek különbékét, és elhatározták egy másik nyugat-európai front megnyitását. Ekkor engedték át Sztálinnak az angolok és az amerikaiak a Balkánt és Közép-Európa országait. (Ő egyúttal vállalta, hogy Japán ellen is támadást indít.)
1944. június 6-án, az úgynevezett D-napon, a franciaországi Normandiában, Eisenhower amerikai tábornok irányítása mellett 326 ezer katona szállt partra. Ezzel a szövetséges csapatok a szovjet mellett megnyitották a második frontot is. Áttörték az úgynevezett atlanti falat, miközben népfelkelések törtek ki a németek által megszállt országokban.
Hitler még az Ardennek hegységben megpróbálta megállítani a szövetségeseket. Veresége után megindult a verseny, hogy ki éri el előbb Berlint.
A nagyhatalmak 1945. február 4. és 11. között ismét találkoztak, ezúttal Sztálin volt a házigazda, aki a Krím félszigeten, Jaltában fogadta Churchillt és Rooseveltet. Ekkor határoztak az ENSZ (Egyesült Nemzetek Szövetsége) létrehozásáról.
A szétbombázott Németországba a szovjetek május 2-án vonultak be, s a háború Európában 1945. május 8-án ért véget (ez a Győzelem Napja), a végleges fegyverszünetet pedig Japán kapitulációja után, 1945. szeptember 2-án írták alá.
50 millió halott, 35 millió sebesült, 2 millió eltűnt személy, mérhetetlen pusztítás, szenvedés és keserűség a mérlege az értelmetlen háborúnak.
Közben a győztes hatalmak vezetői 1945. július 17. és augusztus 2. között még a Berlin melletti Potsdamban is találkoztak, ekkor azonban az igazi győztes Sztálin mellett új tárgyalófelek, Truman amerikai elnök és Attlee angol miniszterelnök voltak jelen. Az új világrendet már ők formálták.