A HÁROM RÉSZRE SZAKADT MAGYARORSZÁG

TARTALOM

1. A korszak rövid története
2. A kettős királyság kora
3. A török hódoltsági terület
4. Az Erdélyi Fejedelemség
5. A királyi Magyarország
6. Pázmány Péter, Zrínyi Miklós fellépése és a török kiűzése
7. Rákóczi Ferenc szabadságharca
8. A szabadságharc bukása

1. A korszak rövid története

A mohácsi csatavesztés után Magyarország két részre szakadt. Keleten Szapolyai János (1526-1540), nyugaton pedig Habsburg Ferdinánd (1526-1564) lett a király. Szapolyai halála után a török elfoglalta Budát, így az ország már három részre bomlott.

A török hódoltsági terület központja Buda volt, ahol a pasa székelt. Ez a terület folyamatosan pusztult. A nemesek elmenekültek, a jobbágyok pedig nagy nyomorúságban éltek. Többfelé is kellett adózniuk.
Az Erdélyi Fejedelemség is a török uralma alatt állt, így nem háborúzhatott, és nem folytathatott önálló külpolitikát. Ellenben a belügyeiben szabadon dönthetett. János Zsigmond, Báthory István, Bocskai István, Bethlen Gábor és I. Rákóczi György fejedelemsége alatt ez az országrész nagyon sokat fejlődött.
A Királyi Magyarország valójában a Habsburg Birodalom tartományaként működött. Az osztrákok egy végvár-rendszert építettek ki a Hódoltsággal közös határon, hogy megakadályozzák a törökök további előrenyomulását. Ezzel elsősorban az utánpótlásukat igyekeztek elvágni. A végvárak magyar katonái az életüket feláldozva védték az egész keresztény Európát.

A törökök többször is ostrom alá vették a várakat.

1532-ben Kőszeget rombolták le, amelyet nem volt hajlandó feladni Jurisics Miklós várkapitány. Az elvesztegetett idő miatt a török már nem tudott Bécs felé tovább menni.

1552-ben Temesvárt adta fel a szabad elvonulás reményében Losonczy István, de a török felkoncolta a várvédőket. Szondi György és valamennyi katonája odaveszett Drégely ostrománál. Elesett a szolnoki vár is, de Egernél Dobó István megállította, és elvonulásra kényszerítette a török hadat.

1566-ban újabb támadássorozat indult, amelynek csúcspontja Szigetvár ostroma volt. Zrínyi Miklós az égő várból katonái élén rohant az ellenség soraiba. Valamennyien meghaltak, de életét vesztette az öreg Szulejmán is. A Habsburgok ezután megpróbálták kiűzni a törököt (15 éves háború, 1591-1606). A háborúhoz szükséges pénzt igazságtalanul perbe fogott főurak vagyonából szerezték. Bocskai István ellenállt, és hajdúi élén győzelmet aratott. (Szabadságharca 1606-ban a bécsi békével zárult, és ekkor ért véget a 15 éves háború is.)

Később a szigetvári hős dédunokája, Zrínyi Miklós költő, hadvezér, politikus próbálta meg felszabadítani az országot a török uralom alól. Bár nagyszerű sikereket ért el, a Habsburgok magára hagyták. Rejtélyes vadászbaleset áldozata lett, az osztrákok ellen szervezkedő magyar főurakat pedig kivégezték.

A Habsburgok végül a Szent Liga segítségével 1686-ban felszabadították Budát, majd 1699-re az egész országot. Kiderült azonban, hogy most a törökök után ők maguk akarnak uralkodni Magyarország fölött. Rákóczi Ferenc ellenük indított szabadságharcot (1703-1711), amely sajnos vereséggel végződött. A Nagyságos Fejedelem emigrációba (önkéntes száműzetés) kényszerült, a Habsburgok pedig mintegy 150 évig uralkodtak hazánk fölött.

2. A kettős királyság kora (1526-1540)

A mohácsi csatavesztés után a törökök nem foglalták el az országot. Kezdetben megelégedtek azzal, hogy a gyenge, széthúzó magyar nemesség küzdelmeibe időnként beleavatkozzanak, s így alakítsák kedvük szerint nemzetünk sorsát.
Az ország keleti felében a köznemesség nyomására nemzeti király, Szapolyai János (1526-1540) léphetett trónra. Az ő politikájának formálásában jelentős szerepet játszott bizalmasa, Fráter György pálos rendi szerzetes, váradi püspök, később esztergomi érsek, bíboros. Nyugat-Magyarországon azonban a Habsburgok befolyása érvényesült, és a nemesség másik része Habsburg Ferdinándot választotta királlyá (1526-1564). Az ország gyakorlatilag két részre szakadt. Szapolyai és Ferdinánd folyamatosan háborúzott egymással. Amikor Ferdinánd elfoglalta Budát, Szapolyai a törököt hívta segítségül. A visszafoglalás után I. Szulejmán szultán Bécs megszállására tett kísérletet. Ez azonban sem 1529-ben, sem pedig 1532-ben nem sikerült. Az utóbbi ostrom meghiúsulásában jelentős szerepet játszott az, hogy Kőszeg váránál Jurisics Miklós és hős katonái négy héten át kitartottak. Bár a török a várat szétlőtte, a romokra a zászlaját is kitűzte, de a nagy időveszteség miatt a hadjáratot nem folytathatta. Ferdinánd és Szapolyai küzdelme kizárólag csak a törököknek kedvezett. A két uralkodó is tudta ezt, ezért titokban keresték a megegyezés lehetőségét. Meg is kötötték egymással a váradi békét (1538), s ebben Szapolyai ígéretet tett Ferdinándnak arra, hogy halála után az ország az ő kezében egyesülhet. Mivel azonban Ferdinánd elárulta a szultánnak, hogy Szapolyai a háta mögött alkut kötött vele, Szapolyai is megváltoztatta addigi elképzelését. Feleségül vette a lengyel királylányt, Izabellát. Fiúgyermekük született, János Zsigmond. Szapolyai 1540-ben, a halálos ágyán visszavonta a Ferdinándnak tett ígéretét, és megeskette Fráter Györgyöt, hogy a fiát emelik majd a trónra.

Ferdinánd 30 ezer fős sereggel indult Buda ellen, hogy érvényesítse érdekét, vagyis, hogy az uralma alatt egyesítse az országot. Fráter György a törököt hívta segítségül. Szulejmánnak nem állt érdekében az, hogy Magyarország egy korona alatt erősödjön. Megérkezésük előtt azonban a magyar haderő legyőzte Ferdinándot, de a török ezután cselhez folyamodva elfoglalta Budát. (Gárdonyi Géza Egri Csillagok c. regényének második fejezete meséli el, hogy a szultán és kísérete az ifjú trónörökös látogatása ürügyén miként szállta meg a várat.)

Szulejmán tehát elfoglalta Budát, és az ország középső részét is uralma alá vonta. Ez lett a Hódoltsági terület.

A kis János Zsigmondnak és Szapolyai özvegyének Gyulafehérvárt jelölték ki lakhelyül, egyúttal létrehozva az önálló Erdélyi Fejedelemséget. (János Zsigmond kiskorúsága idejére Fráter Györgyöt nevezték ki kormányzónak.)

Az ország nyugati fele, Magyar Királyság néven továbbra is Habsburg Ferdinánd uralma alatt állt.

1541-ben tehát Magyarország 3 részre szakadt.

3. A török hódoltsági terület

Az ország középső részét a szultán a Török Birodalomhoz kapcsolta, és a török közigazgatást vezette be. Ezt a magyar tartományt két vilajetre (kormányzóság) osztották fel, amelyek központja Buda és Temesvár volt. Élükön egy-egy pasa állt. A pasák teljhatalommal rendelkeztek, de minden kudarcért a fejükkel fizettek. (A 150 évig tartó török uralom alatt 75 pasa váltotta itt egymást.) A vilajeteket kisebb kerületekre, úgynevezett szandzsákokra osztották, amelyeket a bégek vezettek. Minden szandzsákban működött az igazságszolgáltatásért felelős törvényszék, élén a kádival.

A törökök ezen a területen mással szinte nem is foglalkoztak, csak az adószedéssel. A magyar parasztok robotoltak, és többfelé is adót kellett fizetniük. Gyakran még a régi földesuruk is elküldte hozzájuk az adószedőjét. Így kettős, vagy akár többszörös adófizetéssel sújtották őket.

Bár a templomokban a szobrok fejét letörték, a freskókat megsemmisítették, és úgy általában is hatalmas pusztítást végeztek, de nem erőltették rá a magyarokra a mohamedán vallást. A magyar múlt emlékeinek megsemmisítése, nagyjaink sírjainak feldúlása, kulturális kincseink pusztítása jellemezte uralkodásukat.

Nem voltak biztonságban a jobbágyok, hiszen gyakran rabolták el lányaikat, asszonyaikat, sőt, a kisfiúkat is, akikből aztán a szultánhoz hű harcosokat, janicsárokat neveltek. Ők a lovas szpáhikkal együtt a török sereg legfontosabb haderejét képezték.

A törökök pusztítottak, romboltak, sanyargattak, adóztattak. Építeni csak a saját vallásukhoz kötődő templomokat (dzsámi), minareteket (torony), sírhelyeket (türbe) és fürdőket építettek.

A mintegy 150 évig tartó török uralom alatt az országnak ez a része tönkrement, lepusztult, népessége megfogyatkozott.

4. Erdélyi fejedelemség

Erdély központja Gyulafehérvár volt. János Zsigmond kiskorúsága idején Fráter György kormányozta, aki erős, független, önálló fejedelemséget szeretett volna létrehozni, amely aztán idővel újra egyesülhet a Magyar Királysággal. A török azonban vigyázott arra, hogy ez ne következhessen be. Feltételeket szabott a fejedelemség működéséhez:

évi adót kellett fizetni
önálló külpolitikát nem lehetett folytatni
a török engedélye nélkül, háborút nem lehetett viselni.

A belpolitikába és a gazdasági ügyekbe azonban nem szólt bele.

Furcsa módon ezek a feltételek rendkívül kedvezőek voltak ahhoz, hogy Erdély nagyarányú fejlődésnek induljon. Az ásványkincsekben, nemesfémekben, erdőkben gazdag vidék területén egymás után épültek és szépültek a falvak és a városok. A békés építkezést nagyban segítette az itt élő három nemzet harmonikus együttműködése. Még a reformációval érkező vallási ellentétek sem tudták a békét megtörni.

A székely-magyarok a belső ázsiai hunok leszármazottainak vallják magukat, így természetes a magyarsággal való azonosításuk. Egy részük megtartotta római katolikus vallását, mások reformátusok, vagy unitáriusok lettek.
A szászok (németek) főleg kézművességgel foglalkoztak, és jól szervezett céheket hoztak létre. Ők többnyire lutheránusok, vagyis evangélikusok voltak.
A románok többnyire pásztorkodással foglalkoztak, a Kárpátokon túlról költöztek be folyamatosan, és az ortodox (görögkeleti) vallást hozták magukkal.

Európában ekkor már javában zajlott a reformáció által elindított vallásháború. Erdélyben azonban sikerült vallásbékét létrehozni, amelyet az 1568-ban megtartott tordai országgyűlés mondott ki.

Fráter György Habsburg Ferdinánd bérgyilkosainak áldozata lett, s amikor János Zsigmond is meghalt, az új fejedelem Báthory István lett. Őt lengyel királlyá is megválasztották, de Erdély és a királyi Magyarország egyesítése továbbra is a szívügye maradt. Ezt a kérdést azonban sem Ő, sem utódai nem tudták megoldani.

Bocskai István szembekerült a Habsburgokkal, és felkelését siker is koronázta, de sajnos váratlanul meghalt. (Róla és küzdelmeiről később még hallani fogunk.)

Erdély igazi „aranykora” Bethlen Gábor fejedelemsége idején következett be (1613-1629). Az erős központi hatalmat kiépítő uralkodó minden ponton megerősítette a gazdaságot, más országokból mestereket, tudósokat, művészeket hívott Erdélybe, miközben fiatal tehetségeket küldött külföldi iskolákba, műhelyekbe. (Mátyás király emlékét idézte meg formátuma és politikája. Erről az időszakról szól Jókai Mór Erdély aranykora c. regénye, és Móricz Zsigmond Erdély c. trilógiája)

Bethlen az 1618-ban kirobbanó harmincéves háború főszereplője lett, amikor szembefordult a Habsburgokkal. Sikerei csúcspontján magyar királlyá is megválasztották, de Bocskaihoz hasonlóan a koronát ő sem fogadta el.

Utódja, a buzgó református I. Rákóczi György folytatta politikáját, aki feleségével, Lorántffy Zsuzsannával Erdély felvirágoztatásán munkálkodott.

5. A királyi Magyarország

A szakadás után a Királyi Magyarország gyakorlatilag a Habsburg Birodalom tartományaként működött Pozsony központtal. (Ez a magyar királyi koronázó város ma Bratislava néven Szlovákia fővárosa.) Habsburg Ferdinánd, érzékelve a török terjeszkedő politikáját, ami Bécset fenyegette, a magyar jobbágyok adóinak felhasználásával egy végvárrendszer kiépítését kezdte meg. Ez volt hivatott a török utánpótlását elvágni, ezzel a keresztény nyugati országokat is védelmezni. Az tengertől induló védelmi rendszer a Balaton után folytatódott a Dunáig (Veszprém, Várpalota, Komárom, Győr), a Felvidéket pedig egy újabb védvonal védte (Esztergom, Vác, Drégely, Nógrád, Fülek, Eger, Tokaj, Szatmár). Erdélyben Várad, Lippa és Temesvár volt a fő erősség. Az ország közepén Szolnok volt még magyar kézen.
Már szó volt az 1532-es Kőszegi ostromról, és Jurisicsék hősies helytállásáról. A török ostromok azonban egyre gyakoribbak lettek, s mint tudjuk, Buda is a kezükre került. A következő nagy összehangolt támadás 1552-ben indult meg. Temesvárnál Losonczy István a hússzoros túlerővel szemben harcolt hősiesen, majd szabad elvonulás fejében feladta a várat. A törökök azonban hitszegő módon felkoncolták a védőket. Ahmed pasa seregei tovább vonultak észak felé, miközben Ali pasa több kisebb várat is elfoglalt. Köztük volt Drégely, amelynek hős védőjéről, Szondi Györgyről Arany János írt gyönyörű verset (Szondi két apródja). A két győztes török sereg Szolnoknál egyesült, ahol a palánkvárat hamar be is vették. (A várvédő Nyáry Lőrinc regényes élete is tanulmányozásra méltó.) Ezután Eger felé indultak, hogy a győzelmi sorozat betetőzéseképpen elfoglalják a Felvidék kapuját. Ezt a várat Dobó István védte közel 3 ezer hős katonával és civil hazafival. Ötheti ostrom után a török – elismerve kudarcát – elvonult a vár alól. (Gárdonyi Géza: Egri csillagok c. regénye méltó emléket állít a hősöknek.) 1566-ban Szulejmán újabb támadássorozatot indított. Ennek csúcspontja Szigetvár ostroma volt. Zrínyi Miklós horvát bán, dunántúli főkapitány a végsőkig kitartott, de amikor a külső várfalat a törökök szétlőtték, megmaradt katonái élén kirontott a várból. Valamennyi várvédő hősi halált halt. (A török ezúttal sem tudta folytatni hadjáratát, ugyanis az utolsó ostrom előtt az öreg szultán meghalt.) Szulejmán halála után a hatalmas török birodalomban is válságjelenségek mutatkoztak.

A Habsburgok úgy gondolták, hogy elérkezett a törökök Európából való kiszorításának ideje. Megindították az úgynevezett tizenöt éves háborút (1591-1606). Ehhez csatlakozott Erdély is. A török azonban még mindig erősnek mutatkozott, és a háború kedvezőtlenül alakult. A Habsburgok ráadásul a hadműveletek költségeit aljas módon a magyar főurak vagyonának elkobzásából kívánták fedezni. (Hamis vád alapján – felségárulás – perbe fogták, vádat emeltek ellenük, majd vagyonelkobzásra ítélték őket.) Az egyik magyar főúr Bocskai István azonban szembeszállt velük, és hajdúira támaszkodva szabadságharcot indított (1604-1606). Időközben Erdély megpróbált kihátrálni a török ellenes szövetségből, de a Habsburgok ezt nem hagyták. Básta György vezetésével megszállták Erdélyt, és rémuralmat vezettek be. Különösen a protestánsokat üldöztek. (Sok-sok prédikátort hurcoltak el, és vetettek gályarabságra. Erről szól Moldova György Negyven prédikátor c. könyve.)

Bocskai győzelemre vitte felkelését (1606 bécsi béke), kiűzte Bástát Erdélyből, sőt sikerült elérnie, hogy a Habsburgok és a törökök befejezzék a 15 éves háborút (1606 zsitvatoroki béke). Ígéretéhez híven, hajdúinak különleges szabadságjogot (pl. adómentesség) adott, és letelepítette őket Debrecen környéki birtokain. (Hajdúböszörmény, Hajdúnánás, Hajdúdorog, Hajdúszoboszló, stb.)

A békekötések évében Bocskai meghalt, így a török kiűzésének reménye egy időre elszállt.

6. Pázmány Péter, Zrínyi Miklós fellépése, és a török kiűzése

A Bocskai felkelés, a fejedelem halála után megváltozott a magyarok és a Habsburgok viszonya. Az uralkodó a magyar rendek (főnemesek, papok, köznemesek) beleegyezése nélkül nem dönthetett fontos kérdésekben. Míg a köznemesek továbbra is protestánsok maradtak, a főnemesek nagy része visszatért a katolikus hitre. Ebben óriási szerepe volt a kor egyik legnagyobb formátumú személyiségének, Pázmány Péternek. Az ellenreformáció kiemelkedő alakja elérte a pápánál, hogy az közbenjárjon azért, hogy a Habsburgok által elkobzott birtokokat a magyar főurak visszakaphassák. A jezsuita neveltetésű főpap – bár református köznemesi családba született – nagy jelentőséget tulajdonított a nevelésnek, az oktatásnak, maga pedig a magyar irodalmi próza egyik megújítója volt. Esztergomi érsekként alapította meg 1635-ben a nagyszombati egyetemet, amelynek jogutódja a mai Eötvös Lóránd Tudományegyetem. (A katolikus egyetem ma már a jeles főpap nevét viseli.) A magyarországi barokk is ekkortól hódított. Ebben a stílusban épültek a templomok, sőt, a főúri kastélyok is.

Az 1640-es években a magyar politikai színterén is megjelent egy kiemelkedő képességű államférfi, hadvezér, aki egyben kiváló költő volt. A szigetvári hős leszármazottja, aki maga is a dédapja nevét viselte. Zrínyi Miklós horvát bán volt, és a nádori tisztséget is betöltötte. Elhatározta, hogy megkísérli kiűzni a törököt az országból. Nemzeti hadsereg felállítását tervezte. Katonai stratégiai könyveket írt, amelyek felkészítették a magyar haderőt a török elleni harcra. Példaadó, lelkesítő célzattal írta meg dédapja emlékét megörökítő verses eposzát, a Szigeti veszedelem című művét.

1663-ban a török támadást indított Új-Zrínyivár és Érsekújvár ellen. Bár a két erődítmény elesett, Zrínyi egészen Eszékig szorította vissza a törököket. Felgyújtotta a török számára rendkívül fontos utánpótlási útvonalat jelentő eszéki hidat – jelentős darabot foglalva vissza a hódoltsági részből. Egész Európa ünnepelte Zrínyit, a Habsburgok azonban vonakodva csatlakoztak a felszabadító hadművelethez. Zrínyit aljas módon leváltották a főparancsnoki tisztségről, és szégyenteljes békét kötöttek a törökkel. (1664 Vasvári béke, amelyben visszaadták az elfoglalt területeket, pedig még a békekötés előtt az új főparancsnok, Montecuccoli is legyőzte a törököt Szentgotthárdnál!) Zrínyi ezt követően – miközben egy Habsburg-ellenes terv kidolgozásán fáradozott –, rejtélyes vadászbaleset áldozata lett.

A vasvári béke és Zrínyi halála után az elkeseredett főurak szervezkedni kezdtek a Habsburgok ellen. Vezetőik Zrínyi Péter, Frangepán Ferenc, Wesselényi Ferenc, Nádasdy Ferenc és I. Rákóczi Ferenc voltak. Az összeesküvésre fény derült, a szervezkedőket elfogták, és 1671-ben többségüket kivégezték. (Wesselényi még 1666-ban meghalt, I. Rákóczi Ferencet pedig óriási váltságdíj fejében engedték szabadon.)

Amikor 1683-ban a törökök ismét Bécset ostromolták, a Habsburgok elérkezettnek látták az időt a török Európából való kiűzésnek. Jelentős sereget szerveztek Szent Liga néven a lengyelek és Velence bevonásával, Lotharingiai Károly vezetése alatt. Buda visszafoglalására 1686-ban került sor, amikor a több mint 60 ezres szövetségesi had mellett 15 ezer magyar katona is harcolt a hazájáért. A győzelem a zentai csatát követően (1697) lett teljes, amikor a Temesvidék kivételével az ország egész területéről kiszorították a törököket, amit az a karlócai békében (1699) el is ismert.

7. A Rákóczi szabadságharc kezdete

Amikor a Habsburgok által vezetett Szent Liga csapatai kiszorították Magyarországról a törököket, hamar kiderült, hogy valójában megszállták az országot. Az egykori török hódoltsági részeken német földesurak között osztották szét a magyar nemesi birtokokat, Erdélyt pedig különálló tartományként kormányozták. A jobbágyokat külön adókkal sújtották és elszállásolási, valamint szállítási kötelezettségeket írtak elő nekik. (Ez volt a portio /porció/ és a forspont.) A jobbágyok egy része az elnyomás és a teljesíthetetlen adók elöl elbujdosott. Az erdős, mocsaras vidékeken élő parasztok készen álltak arra, hogy a Habsburgok ellen harcoljanak. Őket nevezzük kurucoknak. (Rövid időre az ő támogatásukkal szervezett Észak-Magyarországon önálló fejedelemséget Thököly Imre. Ő volt Zrínyi Ilona második férje, az ifjú Rákóczi Ferenc nevelőapja.

Az elégedetlenkedő magyarságnak vezetőre volt szüksége. Ekkor már a lengyelországi Brezán várában tartózkodott Rákóczi Ferenc, aki kalandos úton szökött meg börtönéből, ahová Habsburg ellenes összeesküvés vádjával zárták. (Rákóczi és barátja Gróf Bercsényi Miklós francia segítséget kértek az elnyomó Habsburgok ellen.)

Brezánban már egy tarpai sókereskedő jobbágy, az elégedetlenkedők követe, Esze Tamás kereste fel. Rákóczi az ő hívására lépte át 1703-ban a határt. Ekkor kezdődött az a szabadságharc, amelynek zászlaján a következő jelmondat állt: Cum Deo pro patria et libertate (Istennel a hazáért és a szabadságért).

A kirobbanó szabadságharc vezetője tehát Rákóczi Ferenc lett, aki minden erejével és teljes vagyonával a magyar sereg felépítésén dolgozott. A főtisztek a főnemesek soraiból kerültek ki (pl.: gróf Bercsényi Miklós, báró Károlyi Sándor, báró Vay Ádám, gróf Forgách Simon). A hadsereg közkatonái pedig a jobbágyok voltak. Rákóczi megadóztatta a kereskedőket, és bevezette a rézpénz használatát. Posztó-, puskapor- és fegyverkészítő üzemeket is felállított.

Rákóczit 1704-ben Gyulafehérváron Erdély fejedelmévé választották.

A Habsburgokkal vívott első ütközeteket siker koronázta. Bottyán János tábornok (Vak Bottyán) és Forgách Simon egymás után aratta győzelmeit, Károlyi Sándor csapatai pedig Bécsig is eljutottak.

A kezdeti sikerek a főurak és a jobbágyok összefogásának, és a francia király (XIV. Lajos) pénzügyi támogatásának voltak köszönhetőek. (Ő a spanyol örökösödési háborúban szemben állt a Habsburgokkal.)

A szécsényi országgyűlésen, 1705-ben II. Rákóczi Ferenc már teljhatalmat kapott, és vezérlő fejedelemmé választották.

A szabadságharc csúcspontja volt az 1707-es ónodi országgyűlés, ahol sor került a Habsburgok trónfosztására. (Őket a kurucok, fehér lobogó parókájuk miatt labancoknak csúfolták. Később így neveztek mindenkit, aki a magyar függetlenséggel szemben az osztrákok pártján állt.)

A magyar szabadság ügye ezután sajnos hanyatlásnak indult.

8. A szabadságharc bukása

Bár a katonai sikerek biztatóak voltak, de a szabadságharc elhúzódása több, komoly belső feszültséget is okozott:

a főurak egyre nehezebben tudták elviselni jobbágyaik távollétét, így az otthon maradt családtagokra hárult a robot és a dézsma terhe.
míg Rákóczi egyértelművé tette, hogy önálló, független Magyarországot szeretne megteremteni, addig a főurak egy része bizonyos feltételek mellett hajlandó lett volna kiegyezni a Habsburgokkal.

Az ónodi országgyűlésen már a belső ellentétek is felszínre kerültek. Fokozta a feszültséget az is, amikor a Rákóczi pénzpolitikáját bíráló Turóc megyei követeket a fejedelem hívei lekaszabolták. Valójában ez már a hanyatlás időszaka volt.

A francia király is beszüntette a támogatást, mivel alulmarad a Habsburgokkal szemben a spanyol örökösödési háborúban.

A csatatereken is sorra vereségek érték Rákóczi seregeit. Elveszett Erdély, és a trencséni csatavesztést többé már nem heverte ki a kuruc had, amelynek létszáma apadásnak indult. (A kezdeti 80 ezer főről 12 ezerre csökkent.) Árulásokra is sor került. (Az addig oly bátor és népszerű Ocskay László brigadéros egész lovasezredével átállt az osztrákok mellé.) Ráadásul az országban 1708-tól pestisjárvány dúlt, ami megtizedelte a sereget is.

1711 tavaszán Rákóczi Lengyelországba ment, hogy ott találkozzon Nagy Péter orosz cárral, Ő szívélyesen fogadta a Fejedelmet, de a svédek elleni háborúra hivatkozva a támogatás elől kitért.

Rákóczi távollétét kihasználva Károlyi Sándor és köre megegyezett a Habsburgokkal. A maradék magyar sereg a nagymajtényi síkon – fegyvereit megtartva – letette a zászlót. Április 30-án megkötötték a szatmári békét, amelynek része volt az is, hogy a nemesek elismerik a Habsburgok uralmát. Így megmenekülhettek a felelősségre vonástól, és még a birtokaikat is megtarthatták.

Rákóczi a hűségnyilatkozat aláírására nem volt hajlandó, inkább önkéntes száműzetésbe (emigráció) vonult, ahová Bercsényi, és néhány feltétlen híve is elkísérte. Előbb Franciaországban talált menedéket, majd 1717-től a törökországi Rodostóban telepedett le. Hűséges íródeákja, Mikes Kelemen híres leveleiben számolt be a bujdosók hétköznapjairól. Rákóczi 1735-ben halt meg. Hamvait 1906-ban szállították haza, és a kassai Szent Erzsébet dómban helyezték el édesanyja Zrínyi Ilona, valamint gyermekei mellé. (A trianoni nemzettragédia következtében Kassa ma Szlovákiához tartozik.)

Magyarország a szabadságharc bukása után továbbra is idegen uralom alatt élt. A Habsburgok az 1848-as forradalomig, aztán pedig az 1867-es kiegyezésig tartományként kezelték hazánkat.